A derűs emberek táborát gyarapította Angyal Zoltán szövetségi kapitány is, igaz - a kötelező sportszerűség és emberbaráti együttérzés okán -, tökéletesen más okból. Igen, kitalálták: a hagyományoknak megfelelően valamennyi magyar hajós, illetve egység sikerrel vette a pénteki középdöntőt is, így mind 1000, mind 500 méteren makulátlan mérleget mutatnak föl honfitársaink, már ami a finalista szereplést illeti. Gyorsmérleg gyanánt néhány „angyali" mondat: a vb-re egyéniben 1994 után visszatérő, a júliusi szegedi Eb után Storcz Botondot váltó Borhi Zsombor a leghosszabb távon „nem csupán második legjobb idejével tett rám nagyon jó benyomást"; a Maty-éren összebukó Kolonics György kenus „piszok jól evezett a két kategóriában"; a kajakkirálynőnek nevezett Kovács Katalin „csak elveszítheti a szombati ezres döntőt, mivel hat másodpercet vert a második helyezettre".

Elöljáróban ennyit a hét végi izgalmakról, s csak halkan jegyezzük meg, hogy a kajak ötszázat uraló Vereckei Ákos háta megfájdult, ekként gyakran látogatja egy kínai specialista foglalkozásait, s hogy a versenyzők az érkezéskor „kemény, lötyögős vízre" panaszkodtak, de már nem teszik.

Jut eszembe, nyilván emlékeznek Moussambani sporttársra, aki az olimpiai úszóversenyek során - nem lévén komoly sportmúltja - csaknem belefulladt a vízbe. Na hát, a szegény pakisztániak és más ideráncigált kollégák hasonló látványt nyújtottak, amikor a part felé kacsáztak.

Murányi András, Népszabadság 2002.08.31.