elhették el,
a magyar csapat ötödik aranyát nyerték! Betartva a szigorú taktikai
utasítást, rögtön az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést,
megrettentve ezzel az ellenfeleket. Voltak szép számmal, akik a
babérjaikra akartak törni:a régi rivális németek, az 1000 négyesben
sikeres lengyelek, s a házigazda spanyolok készültek
trónfosztásra.
Nem sikerült, mert a magyar pár a második 250 m-en 1-2
másodperccel jobb volt mindenkinél, vagyis vezető pozicióját nem
fenyegette veszély. Rendkívül biztosan, szokatlanul nagy fölénnyel,
egy hajóhossznyi előnnyel lett első a címvédő, bizonyítva: a júliusi
szegedi Eb ezüstje csak kisiklás volt. A két négyes a végén
nem gazdagította a most már lassan a megszokottá gyarapodó magyar
éremgyüjteményt (5 arany, 1 ezüst, 3 bronz): a kenusok a 4., a
férfikajakosok a szerény 8. helyen végeztek, de még előbbieknek sem
volt különösebb reménye a dobogórakerülést
illetően.
Nyilatkozatok az 500-as döntők után
Angyal Zoltán szövetségi kapitány: "Az
eddig is jellemző volt a sportágunkra, hogy ha valamelyik szakág
képviselői gyengélkednek, akkor mindig akad, aki helyükre lép, s
sikert sikerre halmoz. Így van ez most a nőkkel, akik fantasztikus
győzelmeket arattak, három olimpiai számban szereztek aranyérmet.
Maximális elismerést érdemelnek ők is, edzőjük, Fábiánné Rozsnyói
Katalin is. Ami a többieket illeti: mindent megtettek a jobb
szereplésért, de valahogy hiányzott belőlük a tűz, a szükséges
lelkesedés. Kenuban feltétlenül szükség van fiatalításra, a páros
számokban javulnunk kell."
Fábiánné Rozsnyói Katalin, az eddig 5 aranyat, 1 bronzot
nyerő nők edzője: "Ugye megérte, hogy nem adtam
pihenőt a lányoknak az Eb után?! Ez lett az eredménye! Elégedett
vagyok, s nem szeretnék telhetetlennek látszani, de várom a
folytatást a 200-as számokban
is. Hab lenne a tortán! Egyébként
az 500 egyes és a páros elsősége a kedvencem."
Kovács Katalin, háromszoros világbajnok: "A
négyes győzelme után megdicsértek a lányok, hogy jól diktáltam a
ritmust. Aztán már csak az egyesre gondoltam, de igyekeztem
elterelni a figyelmemet arról, hogy esélyes vagyok, s mindenki engem
akar megverni. Az elején akartam előnyt szerezni, ez sikerült is, a
végén csak arra ügyeltem, hogy ne érjenek utól. Ez is sikerült! Nem
vagyok még teljesen felszabadult, de nagyon örülök. És nagyon kérek
mindenkit, hogy ne tekintsen, ne szólítson kajakkirálynőnek, mert
nem szeretem, engem Kovács Katalinnak hívnak!"
Szabó Szilvia, háromszoros
világbajnok: "Amit elterveztünk Kangával, azt
megcsináltuk. Még Kati néni is azt mondta, hogy pontosan betartottuk
az utasításait. Lehet, hogy nem mindig vezettünk, de én úgy éreztem,
s csak arra ügyeltünk, hogy ne fogjon be senki. Lehet, hogy mi
leszünk az év csapata?
Kolonics György, a c-1 500 m
ezüstérmese: "Nagyon elégedett vagyok, előtte
kiegyeztem volna a bronzzal is. Opaljevre nem is figyeltem, a
többieket próbáltam kontrollálni. Borzasztóan nagy szükségem volt
erre az eredményre!
Vereckei Ákos, a csalódást keltő hetedik helye
után: "Minden sorozat megszakad egyszer. Nem fogom fel
tragédiaként ezt az eredményt. Sok gondom volt az elmúlt évben,
eleinte a lapátomat cserélgettem, s két hete kaptam új hajót. Az
igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy tavaly kevés edzéssel
egy kicsit könnyen jöttek a sikerek, most erről szó sincs. Leszek én
még újra első!"
Szabó és Bóta négy sevillai aranya
Magyar győzelemmel kezdődtek a sevillai kajak-kenu vb-n a 200
m-es döntők: aranyérmes lett a Janics Natasa, Szabó Szilvia, Bóta
Kinga, Paksy Timea négyes.
A legrövidebb távú vetélkedések nyitánya már-már a papírformát
igazolta, hiszen a magyar nők ezen a vb-n eddig mindössze egyszer,
az 1000 négyesben találtak legyőzőre. Már féltávnál az élen haladtak
Fábiánné Rozsnyói Katalin tanitványai, s a végén - a sprintszámban
nem lehet nagyobb különbséget várni - 167 ezreddel bizonyultak
jobbnak a spanyoloknál, a németek viszont már messze (1.374 mp-cel)
lemaradva követték őket.
Érdekesség: a kvartett címvédőként remekelt, de a tavalyi
győztesek (Dékány, Fazekas, Viski, Kovács) nincsenek az ismétlők
között. Ez is a magyar női kajakozás hihetetlen erejét, széles
bázisát mutatja. Egyáltalán nem mellesleg: Szabó Szilvia és Bóta
Kinga negyedik sevillai aranyát gyüjtötte be!
Az orosz Opaljevnek alig több, mint 39 mp-re és 49 igencsak
hatásos lapátolásra volt szüksége a kenusok versengésében a második
vb-győzelméhez. A kajakos Fehérvári Vince csapásszáma 89 volt a
hatalmas sprint közben, de ezt nem kísérte hasonló szerencse, csak
6. lett. Jellemző a centiken eldőlő összecsapás szoros kimenetelére,
hogy a magyarok korábbi hatszoros világbajnoka a győztes német
Rauhétól 786, bronzot szerző litván riválisától mindössze 260
ezermásodperccel maradt le. Az egyetlen magyar B-döntős, a kenus
Malomsoki Sáándor nyerte futamát, így az összesítésben a 10. hely az
övé.
Ez a vb is a magyarokról szólt
A magyar válogatott 6 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel
zárta a sevillai vb-t, ezzel első lett az éremtáblázaton, s a
Nemzetek Nagydíjáért zajló nemhivatalos pontversenyben is.
Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke így értékelte a
versenyzők teljesítményét: "Először is azt kell kiemelnem, hogy
a magyar sikerek egy egyre szélesebb bázisú sportágban születtek,
hiszen 12 ország nyert aranyérmet. Köztük mi a legtöbbet, hatot, s
ez mindennél többet mond: nagyon jól szerepeltünk. Azt külön
említenem sem kell, hogy a nőkről csak a legszebbet lehet mondani.
Azt hiszem, hogy a női kajak, úgy általában, megtorpant, miközben a
mieink fejlődtek, s állva hagyták a riválisokat."
Baráth Etele ugyanakkor nem titkolta, hogy Angyal Zoltán
szövetségi kapitánytól kérni fogják: az olimpiáig hátralévő időre
dolgozzon ki sportági taktikát, amellyel súlyozni lehet a
versenyszámokat. Melyik a fontosabb, s melyik kevésbé
az. "Elsőbbséget persze az olimpiai számok élveznek, de például
a kenu négyeseket egy kicsit háttérbe kell szorítani. Bármilyen
furcsán hangzik, de a 27 szám sok nekünk, nem lehet egyszerre
ennyire koncentrálni."
Az "aranylányokat" fenntartás nélkül dicsérte az elnök, a férfi
kajakról nem volt jó véleménye, mert most megbosszulta magát, hogy
már tavaly is egyszemélyes volt, túlságosan is Vereckeire épített a
szakág. A kenusokról sokkal pozitívabb az értékelése, mint a mostani
eredmények alapján hinni lehetne. Ennek oka, hogy úgy érzi:
Malomsoki, Vasali, Kozmann és Iván személyében adottak azok a
fiatalok, akik gyorsan beérhetnek és nyerhetik az érmeket.
[origo] 2002.09.01.