FONTOS


 

Angyal Zoltán három olimpiai számban szerzett arannyal lenne elégedett a jövő évi világbajnokságon
Kitüntető olimpiai kvalifikáció

--------------------------------------------------------------------------------
forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.04.09
--------------------------------------------------------------------------------


"Az idén nincsenek kôbe vésve a csapatba kerülés szabályai"
- Milyen válogatási elveket határozott meg? - kérdeztük a kajak-kenu válogatott főnökét, a tavaly az Év szövetségi kapitányának választott Angyal Zoltánt.
- Szokatlan módszerhez folyamodtam: az idén nincsenek kőbe vésve a csapatba kerülés szabályai. Az elmúlt évek ugyanis azt mutatták, hogy a legtisztább válogatási elvek is kizárólag az első válogatóig állják meg a helyüket. Tavaly például azért kardoskodtam, hogy egy versenyző háromnál több számot ne vállalhasson, majd be kellett látnom, hogy női csapatunk oly erős, a vébén néhány versenyző esetében engednem kell. Az edzők üdvözölték a döntést, az elnökség tagjai viszont teljes joggal csóválták a fejüket, hiszen az idény előtt én győztem meg őket a rendtartás fontosságáról. Végül mindenki elégedett lehetett, hiszen a számhalmozó lányok négyese megnyerte a világbajnokságot.
- A hölgyek szakágukban ez évben is egyeduralkodók lehetnek?
- Fábiáné Rozsnyói Katalin csapata teljességgel beért. Jó korban lévő, technikás kajakosok, miközben a nemzetközi mezőny nagyjai épp kifelé mennek a sportágból.
- A férfiak a tavalyi vébén csupán párosban szereztek érmet két olimpiai számban, vagyis esetükben alighanem elvárás, hogy egy-egy számra koncentráljanak.
- Ezer méteren logikus lenne, ha mindhárom számban más-más indulna, de említettem, hogy előfordult: a legkézenfekvőbb döntéseket is meg kellett már változtatnom. Ezen a távon sajnos most, az idény előtt egyik számban sem lehet megmondani, kire vár majd a vébén az olimpiai kvalifikáció kiharcolása. Vereckei Ákos tavalyelőtt egyesben indult, 2002-ben párosban, miközben elképzelhető, hogy a sydneyi sikerekhez hasonlóan, a négyesben bontakozhatna ki a legjobban. Mellesleg ez újabb példa egy korábbi döntés felülvizsgálatára: az olimpia után én járultam hozzá ahhoz, hogy elhagyja a kvartettet, és most a visszaültetéséről beszélünk.
- A Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth négyes vajon képes lenne újra sikeresen együtt dolgozni, avagy csupán nosztalgiából szavazna rájuk?
- Egy pillanatig sem állítottam, hogy Vereckei bekerülése automatikusan az új tag, Kökény Roland eltávolítását jelentené. Elképzelhető, hogy mással akadnak gondok, miként az is, hogy tehetünk bármit, a korábban kevéssé acélos szlovák négyes a nyakunkra nőtt. Én azért ebben nem hiszek: az athéni olimpiáig újra egy szuper kvartettet állíthatunk össze, de ezért már most dolgoznunk kell.
- A kétszeres olimpiai bajnok Storcz Botond a felkészülés kezdetén, immár több mint fél éve kikerült az olimpiai távon remeklőket edző Sári Nándor csapatából: kapitányként elfogadhatónak tartja ezt az állapotot?
- Szerintem Botondnak jót tett, hogy csatlakozott Tóth László fiataljaihoz. Vereckei szempontjából is kedvező hatást várok: a korábbi vélt és valós súrlódásokra legalábbis nem hivatkozhat. A csapathajós edzéseket azonban ezzel együtt kutya kötelességük együtt teljesíteni, és a Storcz, Kammerer páros felkészülését sem befolyásolhatja, hogy az egyéni tréningeket külön végzik. Előre szólok: keményen közbelépek, ha személyi ellentétek befolyásolnák a válogatott összeállítását.
- Többnyire a már említett versenyzőket, illetve Veréb Krisztián és Borhi Zsombor nevét említi, ha az olimpiai távon hadba küldhetőket lajstromozza. Nem hiányzik egy-két új arc, netán trónkövetelő a maiak ösztökélésére?
- Óvva intek bárkit is attól, hogy leírja a jelenleg "uralmon lévő" korosztályt, különösen úgy, hogy közülük az egyik legtechnikásabb, Kammerer Zoli még nincs huszonöt éves. Ha valahol sürget az őrségváltás, az a kenu párosok társasága.
- Tud olyan duóról, amely képes lehet a Horváth, Kolonics, illetve a Pulai, Novák C-2-es nyomába eredni?
- Sajnos egyelőre nem, ám bevallom, mesterségesen is igyekszünk gerjeszteni a versenyszellemet. Szép-szép, hogy az elmúlt években sikert sikerre halmoztak a négyeseink, de ennél a szakágnál e szám egyik távon sem olimpiai szám. Kolonics György ötszáz egyesben kiváló teljesítményre képes, így őt fölösleges lenne visszacsábítani a párosokhoz. Pulai Imre valószínűleg az ezerméteres szólózásra szavaz, úgyhogy a fiatalok között nézünk körül. Míg a női és a férfi kajakosoknál tizennégy-tizenöt versenyző tartozik a válogatotthoz, addig a kenus csapat gyengélkedése miatt húsz embert hívtam a keretbe, köztük hét "juniort". A szövetség ráadásul vásárolt nekik hat vadonatúj, modern páros kenut, vagyis én máris optimistán várom az április végi, május eleji idénykezdést.
- Tekintsen messzebbre, s árulja el, mivel lenne elégedett a szezon végén?
- Elsősorban azzal, ha a legzűrösebbnek tetsző kenu párost is ideértve valamennyi olimpiai számban megszereznénk az athéni kvalifikációt. A jövő évre gondolva, a világbajnokságon három olimpiai számban nyert arany, és további hat elsőség tenne optimistává.
- Az Év kapitánya cím harmadszori elhódítása nem motiválja?
- Annyiban igen, hogy ezzel kizárólag a csapat kiemelkedő eredménye után tisztelhetnének meg. Amúgy a győzelemhez elsősorban pompás versenyző kell, aztán néhány jó edző, s mindenki más csak utánuk következik.
Kőbán Rita
KAJAK-KENU

LINKEK