|
| ||||
|
Kajak-kenu, Maratoni vb
Az ötszörös vb-első Györe, Csabai páros rekordra tör Márványtáblára kerültek -------------------------------------------------------------------------------- forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.10.11 -------------------------------------------------------------------------------- Először említtetnek egy lapon, alkalmasint egy márványlapon síkvízi társaikkal a maratoni kajak-kenu klasszisai. Györe Attila és Csabai Edvin kenu párosa ötödik világbajnoki címét nyerte a közelmúltban, így a sziklaszilárd akaratú versenyzők neve felkerülhet a Magyar Kajak-kenu-szövetség emlékfalára. – Számunkra ez a lehető legnagyobb
megtiszteltetés, hiszen tudjuk, az erkölcsi elismerés mellett
anyagi megbecsülésre nemigen számíthatunk – mondta Györe
Attila. – Ezzel együtt egész évben profin készülünk, a napi
két, több tíz kilométeres táv teljesítésével járó edzés
mellett azonban dolgozni nem tudunk. Klubunkra, a Csepeli
Kajak-kenu Egyesületre azért rossz szavunk nem lehet: amióta
Parti Zoltán az elnök, legalább újra van szerződésünk. Ha léket kapnak, maratonistáink akkor is a világ legjobbjai Felezett jóslat, teljes siker -------------------------------------------------------------------------------- forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.10.04 -------------------------------------------------------------------------------- Hála az égnek kajakosaink és kenusaink tudják: Magyarországon – telhetetlenül – mindenki aranyérmeket akar. A síkvízi sikerek után a maratoni világbajnokságon négy felnőtt- s egy ifjúsági egységünk zárt az első helyen. Borsodi Géza szakágvezető bevallja, előzetesen, egy korábbi mester tanácsára, most sem jósolt aranyesőt: "Vajda Vilmostól tanultam, aki korábban mindkét válogatott kapitányi tisztét betöltötte, hogy ha négy elsőségre lehet reálisan esélyünk, az aranyszabály az: nyilatkozatokban csupán kettőt szabad megelőlegezni. Ezúttal én is így tettem, és nagyon örülök, hogy nem az óvatos jóslatom vált valóra.” Borsodi a sikerek mellett kudarcként élte meg, hogy győri tanítványa ezúttal sem fejezhette be a versenyt: "Érthetően szakágvezetőként sem tudok teljesen elvonatkoztatni attól, hogy Salga István a saját versenyzőm. A világ egyik legjobb maratoni kajakosa, s ezt Jámbor Attilával párosban elért győzelme is bizonyítja. Egyesben azonban évek óta nem mehetett végig a távon: volt, hogy beborították, megesett, hogy az italoszacskója akadt a kormány bovdenjébe, előfordult, hogy hátsérülést szenvedett, most pedig a futószakaszon koccantották egy másik kajak orrát a hajójához, amely kilyukasztotta azt. Az egyéni pechünk mellett minden tiszteletem Jámboré, aki 2001-től minden világversenyen érmes egyesben és párosban is. Mi több, immár Csay Renáta is a legnagyobb klasszisok közé lépett, hisz ő az Eb után a vébén is megnyerte mindkét számot.” Persze az összes magyar maratonistának hatalmas a respektje – fájdalom, elsősorban külföldön. "A világbajnokságon az első nap, a K–1-esek és C–1-esek döntői után a rivális nemzetek képviselői gyakran odajönnek hozzánk, s azt mondják: köszönik az eddigi lehetőséget, de most a mi napunk következik. Nem vitatkozhatok velük: ezúttal is győztünk mindhárom párosversenyben. Csabai Edvin és Györe Attila kenu kettesének ráadásul sikerült a rekordbeállítás, miszerint a duó ötödik aranyát szerezte. Az, hogy a fiúk mindezt zsinórban tették, önmagában egyedülálló, ám hat senkinek sincs, úgyhogy itthon bármily rossz körülmények közepette is készülnek, máris megvan az újabb motiváció. A külföldiek persze nem csak jópofáskodnak, vizsgálódnak is: Valladolidban még az ötödik helyen végzett kajakpárosunkat is elrángatták a doppingellenőrzésre.” Diadalaink megfejthetetlen titkát Borsodi ezennel készségesen tárja fel: "Nálunk most mindhárom szakágban egyszerre érett be legkevesebb két-két klasszis versenyző, akiket jó edzők késztenek fel.” Kajak-kenu, Maratoni vb – Giczy és Harkai bronzérmes Háromból három győzelem -------------------------------------------------------------------------------- forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.09.29 -------------------------------------------------------------------------------- Három arany- és egy bronzéremmel zárták felnőtt párosaink a valladolidi maratoni világbajnokság második napját. A férfi kajakosok között a Salga István, Jámbor Attila duó javított a mérlegén, hiszen egyesben az előbbi feladni kényszerült a versenyt, míg az utóbbi "csak” ezüstérmet szerzett.
A nők küzdelme nem hozott ilyen izgalmakat, Csay Renáta és Szonda Kornélia hajója majdnem három percet vert a mezőnyre, s ezzel Csay az egyes győzelem után duplázni tudott. A kenu párosoknál pedig az volt a kérdés, vajon Csabai Edvin és Györe Attila meg tudja-e nyerni zsinórban ötödik vb-címét. Nos, bő három óra múlva erre is megszületett a válasz, hiszen ezúttal is ők állhattak a dobogó tetejére. Ezzel a magyar válogatott - a négy évvel ezelőti győri világbajnoksághoz hasonlóan - a két nap alatt négy felnőttszámban végzett az élen. Maratoni világbajnokság, Valladolid Férfiak. K-2. Világbajnok: Salga István (Magyarország, egyesület: Győri VSE, edző: Borsodi Géza), Jámbor Attila (Magyarország, egy: Tolnatext, e: Barina József, Barináné Ritt Gabriella) 2:43:21.08, 2. Manuel Busto, Javier Hernanz (Spanyolország) 2:43:21.92, 3. Santiago Guerrero, Jorge Alonso (Spanyolország) 2:43:23.26, …5. Szakaly Viktor, Szigeti Krisztián (Magyarország) 2:45:58.11. C-2. Vb: Csabai Edvin (Magyarország, egy: Csepeli KKC , e: Ludasi Róbert), Györe Attila (Magyarország, egy: Csepeli KKC, e: Ludasi Róbert) 3:04:27.83, 2. Jose Alfredo Bea, David Mascato (Spanyolország) 3:04:50.80, 3. Jan Machac, Viktor Jirasky (Csehország) 3:06:16.84, …7. Gilányi Zsolt, Kolozsvári Gábor (Magyarország) 3:14:44.87 Nők. K-2. Vb: Csay Renáta (Magyarország, egy: Győri VSE, e: Ludasi Róbert), Szonda Kornélia (Magyarország, egy: Tiszaújváros, e: Jancsár László) 3:00:18.54, 2. Mette Barfod, Anne Lolk (Dánia) 3:02:54.54, 3. Giczy Zsuzsanna (Magyarország, egy: UIKC, e: Giczy Csaba), Harkai Orsolya (Magyarország, egy: Multi SE, e: Horváth Péter, Csathó Józsefné) 3:06:43.08 Maratoni vb, Valladolid – Jámbor második Csay Renáta világbajnok lett Spanyolországban -------------------------------------------------------------------------------- forrás: GG, Nemzeti Sport 2003.09.28 -------------------------------------------------------------------------------- Egy arany- és egy ezüstérmet nyert a magyar maratoni kajak-kenu felnőtt-válogatott a spanyolországi Valladolidban zajló világbajnokság nyitó napján. A férfi egyeseknél a rajt után rögtön a két
magyar induló, a győri Salga István és párosbeli társa, Jámbor
Attila állt az élre. A magyarok ismételhetnek -------------------------------------------------------------------------------- forrás: , Nemzeti Sport 2003.09.27 -------------------------------------------------------------------------------- A magyar éremesővel zárult gainesville-i síkvízi világbajnokság után ezúttal a maratoni szakág legjobbjaira vár hasonló erőpróba: Csay Renátáék a spanyolországi Valladolidban szállnak hajóba. Borsodi Géza maratoni szakágvezető elmondta, valamennyi számban két magyar egység indul – igaz ez az ifik versenyeire is –, vagyis összesen 22 egységért szoríthatunk. Szombat délután kerül sor a felnőtt egyéni versenyekre, férfi kajakban Jámbor Attila és Salga István, kenuban Hüttner Csaba és Vajda Attila, míg a női kajakosoknál Csay Renáta és Benedek Linda áll rajthoz. Vasárnap a párosokon a sor, férfikajakban a Salga István, Jámbor Attila, illetve a Szigeti Krisztián, Szakály Viktor egység képviseli színeinket, a kenusoknál Györe Attila Csabai Edvinnel, Kolozsvári Gábor pedig Gilányi Zsolttal párban rajtol, a kajakos hölgyeknél a Csay Renáta, Szonda Kornélia, illetve a Giczy Zsuzsanna, Harkai Orsolya duó indul harcba az aranyéremért. Nem mellékesen: két versenyszámban – női K2 (Csay Renáta, Szonda Kornélia) és férfi C2 (Csabai Edvin, Györe Attila) – a mieink a címvédők… |
| ||||||
|