-- Mikor gondolt először arra, hogy visszavonul?

-- Akkor, amikor először jelezte a testem, hogy ebből elég -- ecseteli hivatalosan először visszavonulása körülményeit Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakos világklasszisunk.

-- A napját is tudja?

-- Persze, pontosan. A tavalyi második válogató után -- amelyen amúgy eldőlt, hogy nem jutottam ki az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra -- két hét elteltével nem türtőztethettem magam, és lementem kajakozni. Csak egy laza edzést csináltam végig, ám amikor kiszálltam a hajóból, mindenem fájt. Ez meglehetősen egyértelmű jelzés volt, ugyanis előtte sohasem sajgott így mindenem.

-- Hajdan, az atlantai játékok után is kihagyott egy évet. Így talán most sem a lapát végleges letétele volt az első gondolata.

-- Nem, nem, illetve... Nagyon nem áltathattam magam, tisztában voltam azzal, hogy az én koromban már mindinkább árral és a korral szemben kell kajakozni. Természetesen az optimizmusom nem hagyott cserben. Arra gondoltam, ahogy jött, elmúlik ez a furcsa érzés.

-- Az edzésadagját a tavalyi idényben azért már előre eltervelten csökkentette, afféle levezetésnek szentelve az évet.

-- Valóban, csakhogy annak, aki évtizedekig versenyről versenyre bizonyított, s kőkeményen hajtott végig minden szezont, nehéz leszámolnia a győzni vágyással. Tény és való, feleannyit tréningeztem, mint korábban, és ennek a hatását az emberi test észleli hamarabb, a szellem később. Egyébiránt az sem volt keserves pillanat, amikor tudatosult bennem, hogy élsportolóként lezárom a karrieremet. Kerek egésznek tetszett minden: az utolsó "hivatalos" vízre szállás után a BSE vízitelepéről hajtottam ki az autómmal, pontosan azon az úton, ahol huszonnégy évvel azelőtt gyalog bebandukoltam a szomszédos Fradi-sporttelepre, életem első edzésére. Tán nosztalgikusan hangzik, de nem tettem mást, szippantottam még egyet abból a számomra kellemes illatból, amit a közeli víz és a dohos csónakházak szagának furcsa elegye ad, és megegyeztem magammal, hogy legközelebb ide csak vendégként jöhetek.

-- A legtöbb helyen szívesen látott vendég lesz.

-- Egy idő után biztos. Tudniillik megértettem azt is, egy kicsit sok volt már belőlem. Tizenkilenc évig voltam válogatott, unták a képem, de nemigen tudtak megverni.

-- Nem csábító, hogy további elsőségeket szerezzen?

-- Nehogy nagyképűségnek gondolja, de nekem az, hogy egy éremmel több vagy kevesebb csillog a vitrinben, szinte érdektelen. Több mint négyszáz van belőle, vagyis nem ez számít.

-- Sokan emlékeznek az utolsó olimpiai medálra, a sydneyi ezüstre. A női kajak négyes futama után tett nyilatkozata miatt az ötkarikás búcsú mintha nem sikerült volna olyan szépre.

-- A sajtó és a társaim nehezen viselték el az igazságot. De ez felénk nem meglepő: magyarnak magyar az ellensége.

-- Kőbán Rita sikerei, nagy biztonsággal kockáztathatom meg, sztárrá válása összefügg egy edző, Fábiánné Rozsnyói Katalin munkájával...

-- És Kluka Józsefével, nem kevésbé Spang Ottóéval. Józsi bácsi tanított meg kajakozni a Ferencvárosnál, és olyan alapokat kaptam tőle, amelyek érett versenyzőként is a javamra váltak. Csepelen Spang Ottó volt a mesterem, aki tizenhét és huszonöt éves korom között foglalkozott velem. Mindig méltó partnerként, felnőttként kezelt. Nem éltem terrorban, mint oly sok élsportoló. A kajakozás mellett megtanulhattam táncolni, autót vezetni, lovagolni, azaz nem voltam eltiltva az élettől. Kati néninél húztam le az utolsó tíz évet, ami valóban fontos váltást jelentett sikeressé válásomhoz, ám tudni kell, a kajakozás amúgy sem az ifjak sportja. Ráadásul nem csak az új edzőt tekintve tértem más útra, 1991-ben például vegetáriánus lettem, és lassanként a szervezetem is mind jobban alkalmazkodott az addigra a fizikumomat valamelyest kikezdő versenysporthoz.

-- Azért aligha vitatja el Fábiánné érdemeit?!

-- Dehogy vitatom. Igaz, épp ő tiltotta meg nekem, hogy az edzőim között emlegessem. Ezzel együtt az utolsó év kivételével nagyon jól megvoltunk egymással. Sőt, csak az utolsó három hónap volt rossz. Sajnálatos, hogy pontosan az olimpia előtti negyedév. A példám szerintem nem egyedi, ő mindenkitől így válik el. A lányainak most sem lehet könnyű, habár a cél eléréséért minden, majdnem minden elviselhető.

-- Pályafutását tekintve, a fránya helyhiány okán, lássuk csak a célfotókat. Milyen emlékképeket őriz négy olimpiájáról?

-- Nos, ez az, nekem öt olimpia is megadatott volna. Los Angelesben egyesben, párosban és négyesben is indultam volna, és a háromból egy szám biztosan bejött volna. Amikor a dunavarsányi táborban bejelentették, hogy a szocialista bojkott miatt nem utazhatunk, Foltán és Vaskuti sírt, míg én akkor még nem éreztem, mit veszítek el.

-- Szöulban megneszelte, milyen ott lenni, és mégis egy picit lemaradni, nemde?

-- Valahogy úgy, ám ezzel együtt jó olimpiám volt Koreában. Az ezüst és a negyedik hely persze külön sztori, nem kellemes öt centivel lemaradni. Borzasztó, hogy egy olyan torokgyulladás miatt maradtam el a csúcsformámtól, amit -- egyetlen orvosi figyelmeztetés segítségével -- megúszhattam volna. Akkor utaztam először repülővel ilyen hosszú úton, és a légkondicionáló kikészített. Azóta két óránál hosszabb utakat vizes ronggyal az orromon, illetve a számon küzdök végig, cserébe viszont a megérkezés után nincs semmi bajom.

-- Barcelona, 1992.

-- Arany, ezüst, bronz. Ez mindent elmond. A csodálatos Darnyi Tamás mögött ezzel is csupán a második legeredményesebb versenyző voltam a magyar csapatban.

-- Hogy ne én szaporítsam a szót folytassuk: Atlanta, 1996.

-- Az egyesbeli siker különlegesen nagy diadal. Ha valaha rendeztek versenyt mérvadó pályán, makulátlan körülmények között, azt akkor bonyolították le a gainsville-i regattaközpontban. Az ötszáz egyesben mért győztes időm mindmáig nem hivatalos világrekord. A nemzetközi szövetség örökranglistáját ezzel vezetem, és a harmadik, valamint a negyedik helyen is engem jegyeznek két további, vébédöntőben mért időeredményemmel.

-- Zárásképp megint a kétezres, kissé botrányos utóéletű olimpiai búcsúhoz érkeztünk.

-- Miért bűn az, ha én két esztendő múltán is azt mondom, a négyesek versenyét meg kellett volna nyernünk. Semmi több nem kellett volna ehhez, mintsem hogy azt csináljuk, amit begyakoroltunk.

-- Az egyesben megélt kálváriát utóbb, kellő rálátással miként értékeli?

-- A viharos szél miatt hosszú órákat csúszó versenyt egészen váratlanul indították el. Felcserélték a programot, a női egyest előre hozták, és velem negyedórával a futam előtt közölték, hogy azonnal vízre kell szállnom. Ennél azért hamarabb is tudható volt, milyen versenybírói döntés született, ám ezt csupán velem nem osztották meg. Irreális körülmények közepette, bemelegítés híján esélyem sem volt. Vereckei Ákos is ennek itta meg a levét, míg Kolonics Gyurinak és a többieknek már jutott idejük a ráhangolódásra. Az azért bosszant, hogy az én címvédésem elmaradása után annak az olasz Josefa Idemnek a nyakába akasztották az aranyérmet, akit néhány hónappal korábban saját nemzeti olimpiai bizottsága is doppinggyanúba kevert.

-- Itthon önt senki sem bírálta e finálé elvesztése miatt, kizárólag a kvartett ezüstjének kommentálását fogadták a szurkolói vegyes érzésekkel.

-- Utólag belátom, nem kellett volna nyilatkoznom, hiába tartom magam szavaim igazához. A sajtónyilvánosság előtt zajló vita máskülönben megkönnyítette a sportból s e közegből való távozásomat. Az élet is fontos leckét mellékelt az esethez: megtudtam, valójában ki a barátom, és ki nem az. Az emberek többsége akkor elhamarkodottan ítélkezett fölöttem anélkül hogy bármit is tudott volna az előzményekről.

-- Úgy hiszem, két tucat éven át aratott sikerei erősebbnek bizonyulnak e haddelhaddnál, és a többség jó emlékezetében őrzi meg a kajakos Kőbán Ritát.

-- Én is ebben bízom, sőt, köszönöm, érzem az irányomba áradó szeretetet. Annál nagyobb ajándék meg sosem kell, mint az, amikor egy apuka odajött hozzám, és csak annyit mondott, megbecsülése jeléül rólam nevezte el a lányát Ritának.

-- Mivel foglalkozik a lapátot letevő "keresztmama"?

-- A kajak közelében marad, és példának okáért -- sok egyéb mellett -- versenyszervezéssel.Vasárnap kerül sor életem első saját menedzselésű viadalára a Hajógyári szigeten: egy rövid távú pénzdíjas bemutatóversenyre, amelyet reményeim szerint még két hasonló követ az idén.

-- Megélni aligha ebből kíván.

-- Az olimpiai bajnoknak járó életjáradék tisztességes gondoskodás az állam részéről, úgyhogy remélem, éhen halni sosem fogok. Sportmenedzseléssel foglalkozó cégem ügyei lassan beindulnak, beszédtechnika-órákat veszek, hátha egyszer -- persze nem a közeli jövőben -- újra a médiában vállalok szerepet. Tagja vagyok a MOB elnökségének, jóllehet csakis azért, mert a sporttörvény alapján nőnek is lennie kell a testületben..., amelynek, remélem, hamar hasznos tagjává váltam. Sok labdát feldobtam, az élet majd dönt, ezek közül melyik mutatja meg az én jövőbeni, gömbölyűnek remélt világomat. Úgy érzem, addig még egy kis pihenésre van szükségem. A testemet némiképp kizsigereltem, azaz egyelőre megérdemli a kényeztetést.

-- Tetőtől talpig bőrben, chopper-motorral máris igazán víg kedélyű hobbista benyomását kelti.

-- Nem panaszkodom, de azért előbb-utóbb a motorra egy oldalkocsi is kerülhetne. Családot, gyereket szeretnék néhány éven belül, hiszen minderre a sportolói létből eredő csúszás miatt csak mostanság gondolhatok.

Island Boat Show, pénzdíjas kajak-kenu Sprint-kupa

Döntők, 200 m

Férfiak. K-1: 1. Fehérvári Vince, 2. Pusztai István, 3. Storcz Botond. K-2: 1. Kadler Viktor, Babella Balázs, 2. Kammerer Zoltán, Veréb Krisztián, 3. Vereckei Ákos, Beé István. C-1: 1. Belicza Béla, 2. Kovács Gergely, 3. Zala György. C-2: 1. Buzál Miklós, Végh Attila, 2. Ipacs László, Bozsik Attila, 3. Viktor Endre, Fehér Imre.

Nők. K-1: 1. Kozák Danusa, 2. Benedek Dalma, 3. Csengeri Adrienn.