Az atlantai győztes kenu páros, a Horváth Csaba, Kolonics György duó felbomlása óta az érintettek érezhetően visszafogottabbak. Igaz, egyikük sem az az önmutogató típus, de mint olimpiai bajnokok, időnként feltűntek a médiában. A sikertelen válogató óta azonban szinte semmi. Horváth Csabát minden további nélkül meg lehet érteni, hiszen nyilván nem így akarta befejezni a páratlanul sikeres pályafutását. Annyi öröme azért mégis lehet a hatalmas ürömben, hogy ezúttal legalább a családjával tölthette a nyarat, amire korábban ritkán kerülhetett sor.

Kolonics György azonban a megszokott módon végzi az ilyenkor szokásos ritusait a dunavarsányi edzőtáborban, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy nincs mellette a szobában korábbi aranyhalmozó társa, Horváth Csaba.

"Mivel ez lehetséges, ezért most külön szobába kértem magam. Úgyis csak egyesben indulok, fölösleges lenne más napirendjéhez alkalmazkodnom, vagy mást erre kényszerítenem. Jól megvagyok én egyedül is."

Azért nem szakadt meg a korábban hét évig együtt lapátoló versenyzők kapcsolata. Bár már nincs közöttük a korábbi, "házastársakénál is szorosabb" kötődés, de a telefonbeszélgetések még ilyenkor is gyakoriak, amikor amúgy nem is találkozhatnának. Mostanában talán kevesebbet szakmáznak, inkább a férfiemberek között szokásos témák merülnek fel közöttük. Persze, kap biztatást is az egykori vezérevezősétől, aki azért tovább nem megy, tanácsokkal a távolból már nem traktálja volt kormányosát Horváth Csaba. Pedig nem olyan régen még szinte egybeolvadt volt a két név, a hét együtt töltött esztendő megtette a hatását, az emberek egy idő után csak "horvátkolonicsként" emlegették őket. Ennek egy idő után már nem is biztos, hogy örültek az érintettek, de ha a nép valakiket testvérekké avat, annak biztosan komoly oka van, ami ellen szinte lehetetlen tenni valamit.

Illetve mégis lehet. Szétválni. Ez persze, mint tudjuk, az élet döntése volt, nem a versenyzők akarták így.

"Jó lenne még együtt" - vallja Kolonics Gyuri, aki más párral nem is tudott igazán maradandót alkotni - Ha tudnám, hogy mi volt a titkunk, még ma is csinálnánk."

Azért nem vált magányos farkassá az edzőtáborban. Keményen edz, készül a debütálásra. Ugyan van már neki egyéni számból származó érme világversenyről, egy bronz, még az 1993-as világbajnokságról, de igazán nagyot most próbál először egymagában "dobni". Hogy ez a készülődés mennyi energiát vesz el a kenustól, arra bizonyság, hogy "könyvet már nincs is értelme olvasnom, mert pillanatok alatt elalszom fölötte. Maradok inkább az újságoknál, azokat gyorsan átfutom. Pedig itt a táborban valakinél a napokban megláttam egy Agatha Christie krimit, nagy kedvem lett volna elkezdeni, de letettem róla. Mostanában mindig azt olvasnám szívesen, ami éppen szembe jön velem."

Másik kedvenc műfaja a mozi. Mármint "békeidőben". Ilyenkor, olimpiai készülődés alatt erről végképp le kell mondania. Legutóbb három hónapja volt filmszínházban, és inkább az akciófilmekre vadászik, mint a romantikusokra. Ha hazajön Sydneyből, lesz mit bepótolnia. A Gladiátorokat feltétlenül meg fogja nézni, mint ahogy Nicholas Cage legújabb filmjére is nagyon kíváncsi. Bár a mozi is inkább akkor érdekli, ha nincs jó idő, mert melegben, lágy szellőben mégiscsak jobb a szabadban.

Mert a kajakosok, kenusok alapvetően természetszerető emberek. Kolonics is a vízitúrázások során jegyezte el magát végleg jelenlegi sportágával. Érdekes, mert ő már tízesztendős kora körül a kenuba szeretett bele, pedig egy gyereknek sokkal könnyebb a kajakkal bánni. "Sokkal jobban tetszett az indiánkenu. mint a kajak." Minden hétvégén a habokat szelte, spartacusos klutársaival imádtak vízitúrázni. A Duna minden kilométerét kitűnően megismerte, mert nemcsak egy-két napokat lapátoltak, hanem teljesíetettek egy Baja-Belgrád túrát is, ami azért még felnőttnek is becsületére válna. Be a sátrat, hálózsákot a hordóba, és neki!

Ezekben az években még egyátalán nem gondolta, hogy egyszer majd világversenyeken is lapátolhat. Más sportágat sohasem próbált ki, későn érő típus. A rendszeres kenuzás is csak gimnazista korában kezdett el látszani rajta. (Pedig már akkor, 1986-ban is jelenlegi mestere, Ludasi Róbert irányította az edzéseit, s nagy jövőt jósolt tanítványának.) De talán még ekkor sem döntötte el, hogy mi is lesz nagy korában. Az érettségije remekül sikerült, 4.2-es átlagot produkált, és úgy gondolta, hogy ad magának egy évet a sportra. Ha sikeres lesz, folytatja, ha nem, régész, vagy antropológus lesz. A döntés végül egyszerű volt, mert az első felnőtt versenyét rögtön megnyerte! Így azóta legfeljebb csak álmodozik földben rejtőzködő kincsekről, feltárandó ősállatcsontokról. Kedvenc történelmi korszaka az ókori Róma, de a középkorig szinte minden érában megtalálja a számára lebilincselő témákat.

Kolonics igazi "harctere" azonban a víz. Sydneyben nehéz dolga lesz, mert eddig esélyesként utazott minden versenyére. Most önmagát jó esetben a dobogóra várja, de inkább nem akar semmit sem elkiabálni.