-- A férfiválogatott színe-virága a Balatonnál vagy Horvátországban nyaral, ön pedig most fejezte be az edzést Csepelen. Már megbocsásson, hőgutát kapott Milánóban?

-- Köszönöm kérdését, jól vagyok -- mondta Kolonics György, aki kenu egyesben, ötszáz méteren az olimpiai aranyérem után az Európa-bajnoki címet is begyűjtötte az elmúlt hét végén, mi több, ezren ezüstöt szerzett. -- Máskülönben azért kínzom magam, mert ha hosszú napokat kihagynék, sokkal rosszabb lenne az egészet újra elkezdeni.

-- Miből állt a mai szenvedés?

-- A szokásos penzum: evezés, majd húzódzkodás. Az előbb azért túloztam, ezekben a napokban azért nem oly vérzivatarosak az edzések. Csak lejövök a vízitelepre, és annyit tréningezek, amennyi jólesik. Mondhatnám, hogy a magam örömére lapátolok, ám egy fárasztó idény vége felé már nem akkora boldogság kenuba szállni.

-- A többség azért elutazott, és a Hollandi út helyett legalábbis a Holland-Antillákat idéző helyet választott aktív pihenése színhelyéül.

-- Én is eljátszottam a gondolattal, ám egyrészt nekem Poznan előtt még muszáj a sportra koncentrálnom, másrészt momentán nincs kivel elmennem üdülni. A barátnőm Németországba repült hivatalos útra, nekem pedig itt, Budapesten, volt jó néhány elintéznivalóm az edzések között.

-- Milyen ügyeket intézett?

-- A szerződésemről tárgyaltam a Csepeli Kajak-kenu Egyesület elnökével, Neumayer Józseffel.

-- Nocsak, végül mégis aláír?

-- Közhelyszerűen fogalmazhatok: közelednek az álláspontok.

-- Az egylet másik sztárja, Vereckei Ákos rövid hezitálást követően a Honvédhoz igazolt. Önnek nincs más ajánlata?

-- Nem tagadom, egy-két helyről megkerestek, ám hajlok arra, hogy itt maradjak.

-- Ha jól sejtem, az ön számára mond még valamit az az avítt szó, hogy klubhűség.

-- Igen, ám balek nem vagyok. Természetesen a csepeli vezetők tudtak volna olyan összeget mondani, hogy semmiképp sem maradtam volna. A klub amúgy nem maga az állandóság: az elmúlt egy évben névleg kétszer is egyesületet váltottunk. A környezet azonban, bármily lepusztultak is a létesítmények, csodás. Szeretek itt készülni, és harminchoz közeledve nem akarok új közeghez alkalmazkodni.

-- Azt szerényen elhallgatja, hogy a csepeli kajak-kenut nagyjából-egészében ön képviseli. A másik sztár, Vereckei, és a párosban remeklő Veréb Krisztián távozása után a Kolonics név maradt csak márkajelként, továbbá a kenus edző, Ludasi Róbert és a kajakos tréner, Sári Nándor személye garantálja a minőségi munkát.

-- Természetesen tisztában vagyok a felelősségemmel. Vereckei átigazolása meghökkentő lehetett a klubvezetők számára, ezzel együtt nem tisztem, hogy az ő fejükkel gondolkozzam. Ha csakis élversenyzőként veszem sorra a lehetőségeket, úgy vélem, Ákos még valamivel könnyebben léphetett. Aki itt maradt, az már nagyobb téttel hozza meg a döntést.

-- Búcsúja valószínűleg a klub ellehetetlenüléséhez vezetne. Ha marad, ha nem, azért megfogalmazható: Magyarországon az egyesületek önállóan képtelenek olimpiai bajnokaik, sztárjaik eltartására. Lát reményt arra, hogy ez a helyzet megváltozzon?

-- Az én pályafutásom alatt már nemigen, nagyon-nagyon lassú ez a folyamat. A pénzdíjas regatták térhódítása a versenyzőknek már manapság is kedvezhet, de ezekből igen kevés van. Úgyhogy ma még feltétlenül egyéni szponzoromnak, a McDonald's-nak köszönhetem a legtöbbet.

-- Kétszeres olimpiai bajnok létére nemigen találkozunk az ön képével a gyorséttermekben. Vajon miért nem?

--Erről az amerikai cég marketingeseit kellene megkérdezni, ők a szakemberek. Egyébiránt igyekszem eleget tenni a kéréseiknek, viszonzásképp maximálisan tiszteletben tartják az én időbeosztásomat.

-- Említette a pénzdíjas versenyeket. Idén hány ilyenen indulhatott?

-- Egyetlen egyen, Pozsonyban. Sajnos arra sem jutott pénz, hogy elinduljunk a Világkupákon, amelyeken az olimpiai számokban többnyire nem csak éremért, pénzjutalomért is küzdhettünk volna. Legutóbb az ifjúsági válogatott azért kiutazhatott a zágrábi Vk-ra, és tudtommal ott háromezer márka járt a kenu egyes 1000 méteres szám győztesének. Ez azért, a mi lehetőségeinkhez mérten, elég szép kis összeg...

-- Említette a pozsonyi lehetőséget, a mi versenynaptárunk szerint Szlovákiában nem rendeztek Világkupát.

-- Az egy meghívásos verseny volt, tényleg csak a legjobbak indultak. Egy nagyon szűk pályán rendezték a futamokat, s rendre egy-egy kenus párbajozott egymással kétszáz méteren. A döntőben többezer ember előtt harmincezer szlovák koronáért lapátoltunk. Itthon körülbelül ennyit érhet egy Európa-bajnoki cím... Persze nem akarok efféle összefüggéseket keresni: válogatottként mindig örömmel versenyzek. A jövő útja az lehet, hogy külön kezelik a két részvételt: mondjuk úgy, mint a Grand Slam-, illetve a Davis-kupa-szereplést a teniszezőknél.

-- Egyelőre maradjunk a közelmúltnál: Eb-szereplésével immár mindenkinek bizonyította, hogy nem csak a szeles sydneyi pályán képes a győzelemre.

-- Tény és való, én is hallottam, hogy néhányan szerencsésnek tartottak, és úgy okoskodtak, lám, a körülmények nekem kedveztek. Most szélcsendben, szikrázó napsütésben nyertem, ráadásul a dobogón most is Andreas Dittmer és Makszim Opaljev állt. Amíg ők kétoldalt helyet cseréltek, addig én maradtam legfölül.

-- Tavaly még elég bizonytalan volt, nem tudta, hogy szólókarrierje miként alakul. Nos, mint többször bizonyítja, érdemes egyedül is próbálkoznia.

-- Pedig valóban nehéz volt átállni a párosról az egyes kenuzásra. Magam sem hittem volna, hogy ilyen nagy a különbség a két technika között. Az olimpia évében már a hajrá időszakában, a dunavarsányi edzőtáborban éreztem rá igazán a megfelelő metódusra, azóta elég jól ismétlem a mozdulatsort. A versenyek során belülről úgy érzem, hogy a táv második felében már-már meghalok, ám amikor videóról nézem vissza a futamot, szinte észre sem veszem magamon az elcsigázottságot, a mozgásom rendezett marad.

-- Az üdvözítő technika megtalálásában -- gondolom -- edzőjének is nagy szerepe van.

-- Ludasi Robival immár tizenöt éve dolgozom együtt. Mindent tud rólam, egy-egy apró megjegyzésével is iszonyatosan sokat segít nekem.

-- Ő volt az, aki a Horváth Csaba, Kolonics György párost megalkotta, ám már csak ön kenuzik. Nincs nosztalgiája a párosbéli szereplés iránt?

-- Tizenkét világbajnoki címmel, olimpiai arannyal és bronzzal mindent kisajtoltunk magunkból a kenu kettes mezőnyben. Hat évet húztunk le Csabával egymás mellett, így is a lehető legtovább voltunk a csúcson. Azért nem volt kellemes a váltás: hosszú idő után szembesültem azzal, hogy ez mégis csak egyéni sportág, és nekem önállóan is meg kell harcolnom a sikerekért.

-- Horváth azóta pizzériát vezet, szinte csak hobbiból lapátol, ön pedig a minap utasította maga mögé a kontinens kenusait. Egyáltalán tartják még a kapcsolatot?

-- Természetesen ritkábban beszélgetünk. Mindig gratulál a győzelmeimhez, ám csak remélni tudom, hogy nem maradt benne tüske.

-- Úgy hiszem, egy hónap múlva újra hívhatja önt, hogy elbeszélgessenek a tizenharmadik -- tucatnyi közös diadal után egyedül elnyert -- világbajnoki címről.

-- Vagy az ezüstéremről, esetleg a bronzról.

-- Már megint a szokásos óvatosság: az olimpia, majd az Eb előtt is így nyilatkozott, aztán aranyat hozott.

-- Juszt sem mondok mást, jó lenne dobogós helyen végezni. Nem a túlzott szerénység miatt próbálok mértéktartó maradni, ez a realitás. Az athéni olimpiáig még biztosan hasonló válaszokat fogok adni hasonló kérdésekre -- ezzel együtt fő számomban, kenu egyes ötszáz méteren mindig nyerni akarok.