A Szabó Szilvia, Bóta Kinga kettős minden akcióját sikerrel zárta a sevillai világbajnokságon
Páratlanul eredményes páros
--------------------------------------------------------------------------------
forrás: Pietsch Tibor, Nemzeti Sport 2002.09.04
--------------------------------------------------------------------------------
Szabó Szilvia és Bóta Kinga. A számok is
azt támasztják alá, páratlan párossal van dolgunk: az egyik
tagja kilenc-, a másik hétszeres világbajnok (sorolnánk
szívesen további eredményeiket is, de sem a hely, sem az idő
nem elég erre ... ). Úgyhogy fogjuk rövidre: a minden szempontból
aranyos hölgyek az elmúlt hét végén alaposan felduzzasztották
medálgyűjteményüket, hiszen a sevillai vb-ről négy
aranyéremmel és persze roppant boldogan repültek haza.
-
Szokatlan lehetett: ezúttal ön üldözte a többieket. -
Necces volt, de azért csak utolértem őket ... - hallhattuk Bóta
Kingától. - Történt, hogy a sevillai repülétéren kiderült,
kisebb félreértések nyomán néhányan nem férünk fel a Madridba
tartó gépre, így miután a társaktól búcsút vettünk, azért
imádkoztunk, hogy a következő járaton jussonk nekünk hely.
Hiszen ez esetben még nyílott némi esélyünk arra, hogy a
spanyol fővárosban csatlakozzunk a csapathoz, és onnan már
együtt repülhessünk haza. Szerencsénk volt, öten visszamondták
az utat, így a géppel együtt mi is felszállhattunk. Azért
pedig külön hálám a Malév illetékeseinek, hogy Madridban annak
ellenére bevártak minket, hogy már egy órája úton kellett
volna lenniük. A reptéren különbusszal vittek át egyik géptől
a másikig, mindenütt előre engedtek, komolyan mondom, úgy
éreztem magam, mintha VIP-vendég lennék. - Ha azt vesszük,
valóban roppant fontos személyiség: ön nélkül most négy
arannyal lennénk szegényebbek. - Ami azt illeti, nekem is
csak a legmerészebb álmaimban fordult elő, hogy ahol rajthoz
állunk, ott győzünk. Sanszunk ugyan mind a négy számban volt
az elsőségre, azt mégsem gondoltam volna, hogy
százszázalékosan teljesítünk. - Mi a titkuk? - Erre
sokan kíváncsiak, de senkinek sem áruljuk, mert ... mert titok. A
viccet félretéve: rengeteget edzünk, lám, a júliusi
Európa-bajnokságot követően sem pihentünk, hanem azonnal
munkához láttunk. Mi tagadás, volt min dolgozni, hiszen
Szegeden az egyik legfontosabb távon, ötszáz párosban
kikaptunk a lengyelektől. Muszáj volt kiköszörülni a csorbát.
- "Tréningezzünk" még: azt hallottam, iszonyú kemény
foglalkozásokon kell részt venniük, olyanynyira keményeken,
hogy azokat néha még férfi sporttársaik is ámulva bámulják.
- Tény, az idén alaposan megizzadtunk az edzéseken, de hát
az eredmények azt bizonyítják, volt értelme szenvedni.
Hozzáteszem, nálunk szinte mindig a maximumot kell nyújtani,
elvégre tizenkét, ambiciózus, világraszóló sikerre vágyó lány
lapátol együtt, és aligha meglepő, senki sem akar lemaradni a
többiektől. - Ha meg nem haragszik érte: van még hová
fejlődni? - Mi az hogy! Mi több: gyakorlatilag mindenben
javulhatunk. Erőben, gyorsaságban, és így tovább. - Na, ha
ezt a riválisok megtudják ... - Azért hangsúlyoznám, nem
biztos, hogy tudunk még fejlődni, én csak reménykedem benne.
- Lehet különbséget tenni a négy siker között? - Ha
nem is célszerű, de lehet. Én az ötszáz kettest azért emelném
ki, mert az év elején döcögött a szekér, más távon
próbálkozunk más párral, aztán rájöttünk, így a legjobb.
Úgyhogy még egyszer nekiveselkedtünk, és vasárnap újfent
nyilvánvalóvá vált, kiváló duót alkotunk. - Ki sem
próbálná, milyen lenne egyedül egy hajóban? - Á, Kovács
Katit lehetetlen megelőzni. De nem is akarom, számomra
tökéletes ez a leosztás. - Kíváncsi volnék, hogyan mutatná
be társát? - Éppen itt áll mellettem, ezért nehéz dolgom
van ... Szóval, csak dicsérni tudom Szilvit, nyílt, vidám
leányzó, kiváló küzdőszellem és határtalan optimizmus
jellemzi. Nagyon jó barátnő, akiben maximálisan megbízhatok.
És ehelyütt hadd mondjak még valamit: Kati néni és a
támogatóm, a MOL nélkül nem tartanék itt. - Ha minden
igaz, október huszonegyedikéig kaptak "kimenőt". Mihez kezd
ennyi szabadidővel? - Először is az édes semittevés
időszaka következik. Aztán el kell intéznem néhány dolgot,
például a sulit, majd irány az Adria. Október elejétől azért
már muszáj lesz mozogni valamit, mert jaj lenne nekünk, ha
totálisan leeresztve jelentkeznénk az első edzésen ... -
Említette az iskolát: melyik intézmény hallgatója lesz? -
A TF szakedzőit szemeltem ki magamnak. - Nocsak, Fábiánné
Rozsnyói Katalin babárjaira pályázik? - Előbb végezzem el
a sulit, utána beszéljünk a folytatásról. Persze, azt nem
tagadom, szívesen edzősködnék, de csakis gyerekekkel
foglalkoznék. Arra ugyanis már rájöttem, a felnőttek nem valók
nekem. Kati nénit nem győzöm csodálni, hogy bírja végignézni a
partról az egész versenyt. Én biztos halálra izgulnám magam ...
A négy-négy világbajnoki
aranyérmet szerző Bóta Kinga (balra) és Szabó Szilvia
nem csak a boldogságban úszott Spanyolországban (Fotó:
Reuters/Marcelo del Pozo) |
- Ha valaki a világbajnokság
előtt azzal keres fel, hogy négyszer állhatok majd fel a
dobogó tetejére, azonnal arra kértem volna, rögzítsük mindezt
írásba, és ez esetben ki sem utazom Sevillába - mondta
természetesen mosolyogva Szabó Szilvia. - A tavalyi vb-n,
ugyebár, háromszor végeztünk az élen, és bevallom, csak titkon
reméltem, hogy sikerül überelni ezt a produkciót. - Minek,
kinek köszönhető, hogy sikerült? - Edzőnknek, Kati
néninek, a családomnak, magunknak, szponzoromnak, az SPQR-nek
és persze Andrásnak, kabalamalacnak. - Diadalaik száma nem
azt mutatja, hogy csak malacuk volt ... Apropó, melyik volt a
legnehezebb finálé? - Az első, a második, a harmadik és a
negyedik ... Az ezres azért nem volt egyszerű, mert felettébb
hosszú távról van szó, a két ötszázas azért, mert az az
olimpia műsorán is szerepel, ráadásul címvédőként álltunk
rajthoz, a kétszázas meg azért, mert arra már a legvégén,
vasárnap délután került sor. Ja, és akad még egy
"bizonyítékom" arra, hogy mindegyik nehéz volt: a futamok
előtt rendre görcsbe rándult a gyomrom. - Önnek?! Ha jól
tudom, tizenkét esztendeje szárnyal a vízen ... - Na jó,
kisebb ez a görcs, mint volt, mondjuk, a pályafutásom elején,
de izgulni mind a mai napig szoktam. Persze, a rajt
pillanatában elmúlik a drukk, onnantól fogva csak arra
koncentrálok, hogy gőzerővel, ugyanakkor a taktikának
megfelelően végiglapátoljam a távot. Elárulom, ha nagy az
előnyünk, én akkor sem teszem le a lapátot, inkább biztos, ami
biztos alapon az utolsó métereken is evezek. A lazább finis
különben is Kanga szokása ... - Ha már itt tartunk: hogyan
jellemezné társát? - Hú, mit is mondjak ... ? Talán azt, hogy
megbízható, tudom, bármi történik velem, támaszkodhatok rá.
Nagyon jó barátnők vagyunk az életben is, ez amúgy nem gyakori
azoknál, akik egy hajóban ülnek. És még valami: az a jó
bennünk, hogy amikor egyikünk padlón van, a másik mindig segít
neki talpra állni. Az a mi szerencsénk, hogy felváltva
kerülünk padlóra ... - Egy hidegzuhany azért csak érte
önöket: az ezres döntőt követően fürödhettek egyet a
Guadalaquivir folyóban. - Ne is mondja, majdnem
megfulladtam. És ez komoly. Miután célba értünk, a németek
odajöttek hozzánk, hogy gratuláljanak, ám Kanga és Mucke
lapátja összeakadt, a következő pillanatban már borultunk is a
hideg vízbe. Amúgy is alig kaptam levegőt, képzelheti, milyen
rossz volt a víz alatt. A mentők iszonyú lassan értek oda,
csak nagy nehezen kapaszkodtunk vissza a hajóra. Nem volt más
választásunk, bosszút kellett állnunk a németeken ... - Ugye,
jobb bele sem gondolni, mit műveltek velük? - Csak
visszaadtuk a kölcsönt. Az eredményhirdetésre készülődtünk, a
német csajok ott álltak mellettünk, a kezünkben volt egy-egy
üveg ásványvíz, Kangával összenéztünk, a többit pedig
sejtheti ... - Meg sem kérdezték, hogy szabad-e locsolni?
- De nem ám. Így legalább elmondhatjuk, hogy Sevillában az
összes akciónk sikerrel járt ... - Való igaz, remekelnek
párosban, szárnyalnak négyesben. A négy arany "hozománya",
hogy néhány nap híján két hónapos pihenőt kapott. Kinézett már
valamilyen egzotikus utat? - Burkolókövet néztem ki, nem
utat ... Hiszen Budakalászon építkezünk, úgyhogy a vakációm erre
megy majd rá. - Árulja el, meddig lehet bírni ezt a
tempót? Mármint a vízen. - Hála istennek, még bírom ... -
Azért a két év múlva esedékes olimpiáig kitart a lendület,
ugye? - Természetesen ez a cél. Megjegyzem, előbb legyünk
túl a kvalifikációs versenyeken, aztán beszéljünk Athénról.
- Ennyivel nem ússza meg: a hét végén két "olimpiai"
győzelmet könyvelhettek el, gyanítom, 2004-ben is kiegyezne
ezzel. - Na jó, ha ennyire akarja, kimondom: az álmom az,
hogy kicsivel jobban szerepeljünk, mint Sydneyben. Ott két
ezüstöt nyertünk ...
|