Általános iskolás koromban az oszályunkból én laktam legközelebb a sulihoz. Élveztem, hogy gyorsan érek haza, hogy nem cipelem messzire a táskámat, és a délutáni edzésre sem kellett különösebben igyekeznem vissza. Ha pedig ezt-azt otthon felejtettem, vagy másnak volt szüksége valamire, még a tízperces szünet szünet is bőven elegendőnek bizonyult arra, hogy megforduljak az otthonom és az iskola között.

Lehetnek hasonló érzései Vereckei Ákosnak is, aki mostani ideiglenes lakhelyétől, a dunavarsányi edzőtábortól alig három kilométerre lakik a személyi igazolványa szerint "állandóan". Szigetszentmikósi házukból talán még hallani is lehet, amikor az edzők a tréning előtt beindítják motorcsónakjukat a soroksári Duna-ág varsányi szakaszán. Ha rakoncátlan fiú lenne, nyilván állandóan hazaszökdösne az edzőtábor egyhangúságát színesítendő, de erre nincs szüksége, mert pihenni például jobban tud a táborban, mint a szobájában. Othhon, a "faluban" ugyanis rengeteg a kutya a környéken, és ezek bizony éjjel-nappal hallatják a hangjukat, ami kifejezetten zavarja egy, a felkészülés utolsó szakaszában levő olimpikon életét. Persze a Vereckei-porta sem lehet kivétel, az ő házőrzőjük egy fehér puli, aki a Diána névre hallgat. Azért nem kell szomorkodnia a kutyusnak a gazdi állandó hiánya miatt, mert a kajakos időnként csak hazaszalad - persze legálisan -, hiszen nincs az a tudományos tábori szuperkoszt, amely vetélkedhetne a hazai ízekkel. Erre túl sűrűn azért nem kerülhet sor, de ha nagyon "vészes" az élelmezési helyzet, ha már nem ízlik, akkor Vereckei nem tétovázik, hanem a gázra lép, és már eheti is a hazait. Egy ilyen ebéd, vagy vacsora után talán még le is fekszik saját ágyába pihenni, miközben rendszerint bekapcsolja zenegépét, amihez foghatóval szintén nem szolgálhat az edzőtábor. Mint ahogy a számítógépes felszerelése is sokkal különb az otthonában, mint a táborban; a versenyzők egyébként szívesen száguldoznak a a világhálón. Az edzőket persze hidegen hagyja ez a fajta szórakozás, a versenyzők általános véleménye szerint "túl öregek" hozzá.

A szakmájukoz viszont nagyon értenek a mesterek. Ákos különösen Sári Nándornak köszönhet sokat, aki néhány esztendeje átsegítette egy sikertelenebb időszakon. Módszere egyszerű volt, közölte a tanítványával, hogy tehetségesnek tartja, megmondta, mit kell csinálnia, Vereckei pedig megértette, és végrehajtotta. Ákos szerint sikereiben hatvanszázalékos része van saját szorgalmának és tehetségének, negyen százalékot pedig az edzők tettek hozzá.

Az olimpiát feladatnak tekinti, amelyet jól kell megoldania. Pillanatnyi formája alapján még az előfutamból sem biztos, hogy tovább tudna jutni, de ennek így kell lennie egy hónappal a nagy verseny előtt.

"Akik pótválogatóztak, azok egy héttel többet dolgoztak, mint én, és előbbre is tartanak. Igaz, hogy így volt egy hét pihenőm is, de most talán ettől is érzem magam fáradtnak. Ebből a szempontból szerencse, hogy egyesben az ötszázra kell készülnöm, pedig az ezres válogatót is megnyertem. A rövidebb táv alig több mint másfél percig tart, és szinte egy levegővel kell végighúzni. A kilométer több mint kétszer annyi ideig tart, és ott nem csak gyorsan, hanem erősen is kell lapátolni. Az ötszra könnyebb felkészülni."

Az esélyekkel nem szívesen foglalkozik, mert véleménye szerint.a szerencsének rengeteg szerepe lehet egy olimpián. Aki ötszáz méteren bejut a döntőbe, az akár nyerhet is. Az igazi "kajakkirály" az ezer méter győztese lesz, de Vereckeinek a négyes miatt így alakult a sorsa, amit már nem bán, hiszen Angyal Zoltán szövetségi kapitány nem véletlenül tarotta mindenáron együtt a Kammerer, Vereckei, Storcz, Horváth egységet.