- Azt mondom, hogy Hungária - vágja rá olimpiai aranyérmesünk, ötszörös világbajnokunk, a születésnapos kajakos, Vereckei Ákos. - A vasárnap délutáni döntők során, amelyekben nem voltam érdekelt, felmentem a magyar szurkolók közé a lelátóra, és én is velük együtt kiabáltam. Ezúton üzenem a drukkereknek szeretem, imádom őket! Ezek az emberek a szabadidejükből és a saját pénzükből áldoztak arra, hogy nekünk, velünk örüljenek. Számomra az ötszáz egyes megnyerése mellett ez jelentette a legnagyobb élményt Poznanban.

- És ha úgy folytatom, Rija-rija Rijahov, miként reagál? Ez a kajak sportban sehonnainak számító üzbég majdnem megszorongatta, ráadásul ő mindkét számban veszélyes: ezren bronzot, ötszázon ezüstöt nyert.

- Az arany viszont az én nyakamban van. Remélem, részéről e viszonylag jó teljesítmény egyszeri fellángolás, s jövőre már kevéssé nehezíti a dolgomat.

- Miként gondol a többi riválisára?

- A legtöbbjükkel, ha nem is baráti, haveri kapcsolatban vagyok. A parton nem tekintem őket ellenségnek, bár egyikük-másikuk szeme olykor megvillan, s látszik, a skalpomra vadászik. Az izraeli Michael Kolganov például a sydneyi kudarcomon felbuzdulva ezúttal mindenáron meg akart verni, csak az ötszázas távra nevezett. Nos, ráfázott, miként a különben általam kedvelt argentin Javier Correa is, nem beszélve a német Lutz Liwowskiról, aki utolsóként zárta a döntőt.

- A németekkel szemmel láthatóan jó viszonyban vannak: néhány perce könnyed búcsúpoharazgatás közepette értékelték ki a világbajnokság történéseit.

- A kapcsolatfelvételt Horváth Gábor kezdeményezte, aki időtlen idők óta fogcsikorgatva küzd ellenük a magyar csapathajókban. Egyszer ráunt a fenenagy rivalizálásra, s leült velük beszélgetni. Később mi is mind közelebb kerültünk hozzájuk, rájöttünk, hogy nem germán, porosz emberevőkkel van dolgunk, hanem ugyanolyan érdeklődési körű fickókkal, mint mi magunk vagyunk.

-- Az efféle, világversenyek utáni bulizgatást ki bírja jobban?

- Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, a végére nemzetiségtől függetlenül a vert mezőnyben végzünk...

- Előtte azonban, ha víz kerül a közelükbe, nem ismernek tréfát.

- Szerencsére összességében az olimpián, az Eb-n és most a világbajnokságon is jobbak voltunk náluk, ha a csapat összteljesítményét nézzük.

- Szűkítsük a kört az ön fő versenyére. Magyarázza el végre-valahára, miként csinálja azt, hogy egy ideig hátulról figyeli a mezőnyt, majd elképesztő hajrával maga mögé utasít mindenkit?

-- Ez a lecke edzőm, Sári Nándor segítségével úgyszólván az idegrendszerembe kódoltatott. Megtanultam, szinte bármikor felmondom, akár egy verset, mondjuk, hogy stílszerű legyek, a Nemzeti dalt. Kétszáz méterrel a cél előtt maximum egy-másfél hajó hátrányban kell lennem, s onnan indítani tudok. Barátom, Horváth Gabi időugrásnak nevezi ezt a pillanatot, nekem amolyan zuhanás élményem van. Jelentős tartalékenergia szabadul fel bennem, s faképnél hagyom a többieket.

- Képességei alapján különleges embernek tartja magát?

- Úgy indultam neki ennek az évnek, hogy ha az idén is megnyerem a K-1 500 méteres szám világbajnoki aranyát, akkor magamnak is bizonyítom, hogy valamiben jobb vagyok a kajakosok elitjénél. Nos, sorozatban harmadszor is világbajnok lettem. Különösebb titkom nincsen, talán csak annyi, hogy komolyan veszem az álmaim megvalósítását, tudatosan és főként tudat alatt egyfolytában a rám váró feladatra gondolok.

- Ez nem szívja el - akár az életben, akár a sportban önre osztott feladatok elől - minden energiáját?

- Egészen biztos, hogy ebbe feccölök a legtöbbet, de megéri. Vasárnap reggel úgy ébredtem, hogy éreztem, ideális nap vár rám.

- A szombatja bezzeg nem volt olyan kellemes. Vallja be, bántotta az, hogy miközben ön csupán a negyedik helyen végzett ezer egyesben, a négyes Vereckei nélkül is visszaszerezte tekintélyét az ezüstéremmel?

- Láttam a döntőjüket, s mitagadás közéjük képzeltem magam. Sajnáltam, hogy nem lehettem velük, pedig tudok annyit, mint Kökény Roland. Persze mit tehettem, saját kategórikus, s őszintén belátom, rossz döntésem levét ittam meg. Megleckéztettem magam, talán a négyesben kellett volna maradnom. Számomra azonban egy csapathajó mozgatórugója a partnerség, s az idény során bizony nem tapasztaltam folytonos kollegalitást valamennyi társam részéről.

- Vajon visszakerülhet még a kvartettbe?

- Történjen az, ami mindenkinek a lehető legjobb. Most Kökény kapott talán egyedülálló lehetőséget egy világbajnoki érem megszerzésésre, és becsülettel élt vele. Mindazonáltal várom a négyes tagjainak további értékelését, hogy akarnak-e engem, vagy sem. Nekik kell jelentkezniük, én nem keresem őket, hiszen ez nem lenne fair Kökénnyel szemben.

- Szavai alapján nem tudom eldönteni, hogy komolyan foglalkoztatja-e még az ezer egyesben való indulás?

- Poznanban egyértelműen kudarcot vallottam a fináléban. A prózai ok, hogy a rutinom nulla volt, zéró, kinek mi tetszik.

- Miként szerzi meg hát a szükséges tapasztalatot?

- Bármilyen rosszul is áll anyagilag a kajak-kenu-szövetség, jövőre több nemzetközi regattán is elindulok. Ha kell, saját költségen is kiutazom. Szponzoraimmal már egyeztettem: a Mol teletankolja a kocsimat, a kombi Reanult Lagunába minden cuccom befér, a Plastex pedig Európa bármelyik pontjára odaszállítja nekem a kívánt kajakot. A mecheleni és a duisburgi Világkupán feltétlenül részt veszek, s aztán már tudom, mivel érdemes küszködni, mivel nem. Nem ájultam el magamtól, ezért sietve hozzáteszem: elképzelhető, hogy a 2002-es szezon már nem rólam szól majd.

- Nocsak, miért bizonytalankodik?

- Nem vagyok bizonytalan, tudom, hogy sokkal többet fogok edzeni, gyakorolni, mint 2001-ben. Nem kertelek, az olimpia évéhez képest amatőr hozzáállást tanusítottam az elmúlt hónapokban. Csak annyit edzettem, amennyit az edzőm előírt. Ennél kisebb terhelésre csak akkor késztethettem volna magam, ha le sem megyek tréningezni. Világbajnokként mindezt nem nagyképűségből mondom, pusztán ez az igazság. Az elkövetkező időben előbb-utóbb el kell döntenem, megpróbálok-e csatlakozni a magyar sportlegendákhoz, vagy megosztom a figyelmemet.

- Min múlik majd az elhatározása?

- Az túlon-túl összetett kérdés ahhoz, mintsem hogy néhány mondatban megadjam rá a választ. Nem szúrok ki magammal, tudom, hogy a kajakozás dolgában szorult belém némi tehetség, de látom, olykor milyen apróságokon múlik siker és bukás. Fehérvári Vince és Hegedűs Róbert a cél előtt borult be, s így esett el negyedik vb-aranyától. Sydney óta én is tisztában vagyok azzal, hogy a szerencse fontos tényező, noha én elsősorban magamban, a gyorsaságomban, az állóképességemben bízom.

- Elárulja, mi érdekli még igazán a kajakozáson kívül?

- Nagyon sok minden, ezért inkább azt mondom el, miért nem csak a sport létezik a számomra. Úgy gondolom, az életnek nem lehet egyedüli célja, hogy valaki sokszoros világ- és olimpiai bajnok legyen. Sietve teszem hozzá, a rám szabott feladatok közül valószínűleg fontos szerepet tölt be a kajakozás. A sportolás kapukat nyitott meg előttem, s nagyon lényegesnek tartom, hogy általa nemcsak magamnak, hanem a szüleimnek, és még sok ismeretlen embernek tudok örömöt szerezni.

- Végezetül ne hagyjuk kétségek között az olvasót: Athénig, ugye, mindenképp versenyez?

- Természetesen, igen.

- És utána?

- Ez olyan iszonyúan távoli, hogy szinte a gondolatba is beleszédülök. Ekkora időugrásra még én sem vagyok képes...