Moszkva, 2001. július 16.: a függöny lehull, egy ötkarikás nagy korszak - nevezhetjük latin periódusnak, fémjelezhetjük a katalán Juan Antonio Samaranch nevével az elmúlt huszonegy esztendőt - visszavonhatatlanul véget ér.

Ellentmondásoktól, drámai változásoktól terhes időszak volt, bojkottált (Moszkva és Los Angeles), lenyűgöző (Sydney és Szöul), kedves (Barcelona) és kevésbé sikeres játékokkal (Atlanta), de hagyjuk ezt most mind, mert a figyelem középpontjába egy, a jövőt meghatározó fő kérdés került, amelyre a jelzett napon, a NOB közgyűlése szavazása révén kapjuk meg a választ: ki lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nyolcadik elnöke, Samaranch örököse?

A Samaranch-korszak érdemleges összegzése sokunk számára érdekes lehet. Azonban a célunk ezúttal nem ez, hanem egy különleges kérdés taglalása, nevezetesen: lehet-e magyar elnöke a szervezetnek, közelebbről, vajon berni nagykövetünk, Schmitt Pál a 81 esztendős spanyol örökébe léphet-e?

A NOB tavalyi változtatásai értelmében, az elnöki címre pályázóknak a választást legalább száz nappal megelőzően hivatalosan közölniük kell kandidálási szándékukat. Ennek határideje, április tizedike, rohamosan közeledik.

Egy esztendővel ezelőtt a Samaranch utódlására készülő "bő keret" nem hivatalos összeállítása az alábbi volt: Kim Un Jong (dél-koreai), Richard Pound (kanadai), Jacques Rogge (belga), Kevan Gosper (ausztrál), Anita DeFrantz (amerikai), Thomas Bach (német), Vasquez Rana (mexikói) és Schmitt Pál. A nyolcas azóta némileg megfogyatkozott, kiszállt belőle Gosper, Rana és Bach - azonban senki se lepődjön meg, ha az utóbbi, visszalépésének tavaly decemberi deklarálása ellenére, az utolsó napokban esetleg mégis benevez. A hírek szerint erőteljes nyomás nehezedik reá hazájában, Németországban. Kim és Pound hivatalosan még nem nyilvánította ki kandidálási szándékát, Rogge viszont éppen hétfőn, brüsszeli sajtótájékoztatóján erősítette meg ezt.

Még mielőtt Schmitt Pál esélyeit latolgatnánk, hadd utaljunk arra, hogy ezeken a hasábokon korábban részletesen igyekeztünk bemutatni legerősebb riválisait. Ezek alapján az a vélemény alakulhatott ki, hogy megbízható sorrendet ugyan képtelenség meghatározni, de a Rogge, Pound, Kim trió alkotja a kiegyensúlyozott élmezőnyt.

Ezt támasztja alá a Sportintern közvélemény-kutatásának eredménye a 2000-es év két kategóriájában is. A tavalyi esztendő kiemelkedő sportszemélyiségeinek élcsoportjában az alábbi sorrend alakult ki: 1. Juan Antonio Samaranch, 2. Tiger Woods, 3. Cathy Freeman, 4. Marion Jones, 5. Steve Redgrave, 6. Michael Knight, 7. Jacques Rogge és Ian Thorpe, 9. Michael Schumacher, 10. Richard Pound. Külön a sportvezetők kategóriájában: 1. Samaranch, 2. Sepp Blatter, 3. Richard Pound, 4. Kim Un Jong, 5. Jacques Rogge, 6. Denis Oswald, 7. Keba Mbaye, 8. Ruben Acosta, 9. Thomas Bach, 10. Lamine Diack.

A ranglista bizonyos szempontból mérvadó, más szemszögből vizsgálva azonban félrevezető is. Elsősorban azért, mert kifejezetten a közvélemény-kutatás időszakában meghatározó posztot betöltő sportvezetőket vette számításba. Ez ugyan elfogadható felfogás, a jövőt illetően azonban nem tekinthető kiindulópontnak, legfeljebb jelzésnek fogadható el - fenntartásokkal. Schmitt Pál 1999-ben még a NOB alelnöke volt - a négy alelnök rotációs alapon követi egymás évről évre -, majd a Samaranchét követő, második legelőkelőbb pozícióból távozott. Jelenleg a végrehajtó bizottságnak sem tagja, ezért nem kerülhetett be az élmezőnybe.

Olvasóinknak aligha szükséges részletes ismertetés Schmitt Pál NOB-elnöki alkalmasságáról. Lehetnénk elfogultak - hazánkfiáról, közéletünk egyik vitathatatlanul legnépszerűbb egyéniségéről lévén szó -, de tartózkodjunk ettől, emeljük ki tényszerűen csak a legfontosabb előnyeit és erényeit.

Mindenekelőtt: még sohasem fordult elő, hogy a NOB-nak olimpiai bajnok elnöke legyen. Nem mintha ez bármiféle garanciát jelentene önmagában, de mégsem elhanyagolható előny, olyan, amellyel csak a magyar jelölt, a hajdani aranyérmes (1968 és 1972) párbajtőrvívó büszkélkedhet. Immár tizenkét éve vezeti elnökként az olimpiai mozgalom egyik legsikeresebb nemzeti bizottságát, a MOB-ot.

Samaranchcsal összehasonlítva, további két szembetűnő azonosságot fedezhetünk fel. A spanyol sportvezető szintén a diplomáciai pályát cserélte fel a NOB-beli szerepre: megválasztása idején, 1980-ban Spanyolország moszkvai nagyköveteként működött, azt megelőzően pedig - éppen úgy, mint Schmitt Pál - az ötkarikás szervezet protokollfőnöki tennivalóit látta el.

Az 59 éves magyar pályázó hat nyelven beszél, nem mindennapi elismerésnek örvend az olimpiai családban. Számos testületben játszott jelentős szerepet a múltban, jelenleg ő az elnöke a NOB Sport és Környezetvédelem elnevezésű bizottságának, valamint 1999 ősze óta az Olimpikonok Világszövetségének is. Minden eddigi tevékenységével tiszteletet, tekintélyt szerzett magának, s vele együtt nemzeti színeinknek is.

A német Die Welt a közelmúltban készített interjút vele elnöki ambícióiról. Erről az alábbiakat fejtette ki: "Nem tartozom egyik meghatározó érdekcsoporthoz sem: európai vagyok, ám ez a földrész is megosztott. Elnökként az egész olimpiai bizottságot szándékozom képviselni, nem csak Európát. Kiváló kompromisszumos megoldás lehetnék valamennyi frakció (latin, angolszász, afrikai-ázsiai - a szerk.) szempontjából."

Ismereteink szerint a MOB elnöke egy nappal a hivatalos határidő előtt, tehát április 9-én óhajt a nyilvánosság elé lépni, sajtótájékoztató keretében ismertetni elképzeléseit. Ezt megelőzte a NOB tagságának (129) elküldött személyes hangvételű levele, amelyben elhatározásáról és terveiről írt. Ebben nagy vonalakban vázolta alapvető sportvezetői filozófiáját, amelynek alapja a "csapatjáték".

Schmitt Pál 18 éve tagja a NOB-nak, ezalatt mindent megtett azért, hogy a szervezet tagjai elismerjék tehetségét, megbízzanak benne, támogassák. Ezek, persze, tudjuk jól, általánosságok, ha nem is hangzanak rosszul, nem biztos, hogy elegendőek a kellő számú szavazathoz. Ahhoz azonban igen, hogy megfogalmazzuk az érzéseinket. A NOB tisztségválasztó közgyűlésének a lényege számunkra nem az, lesz-e magyar elnöke a NOB-nak, hanem az, hogy a magyar sport első számú nemzetközi személyisége egyáltalában eljutott idáig.

Ez is rendkívüli teljesítmény. Bármi történik, indokoltan tölthet el bennünket büszkeség.

Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2001.03.28.