Jacques Rogge, a belga sebész rokonszenvesen nyilatkozott első sajtótájékoztatóján, 2001 júniusában, Moszkvában, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése már a második fordulóban az ötkarikás szervezet elnökévé választotta, méghozzá Juan Antonio Samaranch helyére. Rogge, aki négy ellenféllel szemben nyerte el a nemzetközi sportélet legtekintélyesebb pozícióját, a győztes nagyvonalúságával jelentette ki, mennyire becsüli vetélytársait, majd azt mondta: egy olyan nemes versengésben végzett az élen, amelynek nincs is vesztese.

Szépen, sportszerűen hangzott, olyan hatásosan, hogy már-már hihetőnek tűnt. A realitás, az azóta bekövetkezett események, változások azonban -- részben éppen az új elnök működése miatt -- mintha a fair play szellemében fogant jellemzés ellenkezőjére utalnának. Érdemes röviden összefoglalni, hogyan is alakult a négy, Rogge mögé szorult versenytárs sorsa.

Az amerikai Anita DeFrantz csillaga elhalványult -- ő volt a NOB végrehajtó testületében a szervezet történetének első hölgy tagja, alelnök --,automatikusan kiesett a vezérkarból, négyéves mandátuma lejárt. Jelenleg az olimpiai mozgalom "kormányában" nincs amerikai tag. Amikor DeFrantz azzal fordult a végrehajtó testülethez, hogy szavazat nélkül is, de legalább részt vehessen a testület ülésein, nos akkor maga Rogge elnök emelt vétót ellene.

A színes bőrű hölgy otthoni bástyái szintén meggyengültek, szabályos tüntetést szerveztek ellene októberben Kaliforniában, mert, mint a Los Angeles-i Olimpiai Amatőr Atlétikai Alapítvány elnöke, megtagadta a város korábban hagyományosan finanszírozott nemzetközi fedett pályás atlétikai versenyének támogatását. Ráadásul még fogadni sem volt hajlandó az atléták vezetőit, akik nyilvánosan lemondásra szólították fel. A közelmúltban új elnököt választottak az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságában, és újra egy hölgy, a 62 esztendős Sandra Baldwin kezébe került az irányítás. Februárban a Salt Lake City-i téli olimpia idején a NOB közgyűlésén tíz új tagot iktatnak be, köztük -- jelölését Rogge kezdeményezte a legutóbbi végrehajtó bizottsági ülésen -- Baldwint is, aki a tisztségéről egyéves tevékenység után lemondott honfitársa, William Hybl helyét veheti át. A NOB-elnök -- nyilvánvaló --, új "lóra" tett.

Mandátuma végeztével a dél-koreai Kim Un Jong alelnök is kikerült a közvetlen vezetésből, egyszerű NOB-taggá vált Moszkva után. Rogge (59 szavazat) mögött 23 szavazattal végzett a második helyen, egyetlen vokssal előzve meg a kanadai Richard Poundot. A hetvenegyedik évét taposó sportvezető szívósan igyekszik őrizni pozícióit, de a változó idők szele őt sem hagyta érintetlenül. Megtarthatta -- legalábbis egyelőre -- a NOB televíziós bizottságának elnöki tisztét, s a közelmúltban immár nyolcadik alkalommal választották újra elnökké a Nemzetközi Tékvandó Szövetségben, továbbá első embere maradhatott a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének is. Otthon azonban a korábban szinte teljhatalommal felruházott sportdiplomatát, a képviselőház tagját két kellemetlen meglepetés is érte.

Kim Un Jong harminc évig töltötte be a Koreai Tékvandó Szövetség elnöki posztját, de a sportszervezet "reformistáinak" nyomására -- akik önkényeskedéssel, korrupcióval, sőt azzal vádolták, hogy hatalmával visszaélve kizárólag "hűbéresei" érvényesülését biztosítja -- a közelmúltban kénytelen volt lemondani. November közepén tüntetés zajlott le Szöulban a Nemzeti Sportintézet (központi sportlétesítmények, főiskola és edzőtábor) előtt. Az intézet 800 oktatója, dolgozója és sportolók követelték Kim, az intézmény igazgatójának távozását. A tömeg csak akkor oszlott szét, amikor Kim szóvívője közölte, főnöke már benyújtotta lemondását...

A számára kedvezőtlen moszkvai szavazást a legnehezebben a kanadai Richard Pound viselte el. Első indulatos kitörései során azt mondta, "bunda" volt az egész elnökválasztási színjáték. Ázsia és Európa megállapodását támasztja alá Moszkva két meghatározó döntése, miszerint az európaiak Pekingnek szavazták meg a 2008-as olimpiát, cserében azért, hogy az ázsiaiak szavazatai segítségével viszont európai ülhessen ismét a NOB elnöki székébe.

Pound ezt követően még két, tőle szokatlanul ésszerűtlen dolgot művelt: hirtelen dühében lemondott minden, NOB-ban viselt tisztségéről (a marketingbizottság elnöke és a televíziós jogokkal megbízott testület vezetője volt). Az új elnök ezt nem fogadta el, időt adott kollégájának a lehiggadásra, és egy majdani érdemi megbeszélés előkészítésére. Pound másik bakiját akkor követte el, amikor a NOB legbefolyásosabb szponzorainak írt levelében arra utalt, hogy a moszkvai személyi változások következtében nem tudja garantálni, hogy a korábban vele kötött szerződések feltételei maradéktalanul megvalósulnak. Rogge a sajtónak nyilatkozva következetesen a kanadai mellett kötelezte el magát, miután azonban egy októberi, párizsi megbeszélésük sem hozott áttörést, a jelek szerint változtatott tervein. Egyfelől magára vállalta az amerikai televíziókkal kapcsolatos megbeszéléseket, teendőket, másfelől a NOB norvég tagjával, a bankszakma kivételes tekintélyével, Gerhard Heiberggel (ő volt az 1994-es lillehammeri téli olimpia főszervezője) sorra vette, és meglátogatta a Pound-levéltől feltehetően megzavarodott oszlopos támogatókat, s személyesen nyugtatta meg őket... A "tanulmányút" befejeztével aztán Gerhard Heiberget nevezte ki a NOB marketingbizottsága új elnökének.

Összegezve megállapítható: 2001-ben Rogge elnök színrelépésével módosult a vezetési stílus, megváltozott a szemlélet, új korszak kezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban. Ez, ha az eseményekből erre az eddig eltelt rövid idő alatt még nem is következtethetünk, érződik az eddig tett intézkedéseken és a személyi változásokon egyaránt.

Persze, kivétel az utóbbiak, a "vesztesek" között is akad. Ezt a versenyben negyedik helyen végzett, a 11 szavazattal tisztesen szerepelt Schmitt Pál személyesíti meg, aki korábban, majd az elnöki verseny idején, és az azóta eltelt időben is következetesen korrekt, sportbaráti kapcsolatot alakított ki és ápolt olimpikon társával. Nem véletlen, hogy Schmitt megerősítette minden NOB-ban viselt tisztségét -- nem mellékesen a hazait is --, s hogy a 2002-es, Budapestre szóló meghívására készséggel mondott neki igent Jacques Rogge elnök.

Nemzeti Sport 2001.12.29.