Tony Blair – szorítóban
----------------------------------------------------------------------
forrás: Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2003.01.26
----------------------------------------------------------------------
A modernkori olimpiai játékok történetében
London kiemelkedő szerepet játszik, kétszer adott otthont a
nagy eseménynek. Figyelemre méltó módon mindkétszer lényegében
kényszerhelyzetben vállalta el a szervezést és a
lebonyolítást. Az 1908-as játékokat a Nemzetközi Olimpiai
Bizottság Rómának ítélte, ám 1906-ban kitört a Vezúv, Nápoly
városa súlyos károkat szenvedett, az olaszok a helyreállításra
hatalmas összegeket áldoztak, és inkább lemondtak ötkarikás
álmaikról ... A britek a második világháború pusztításai és
tizenkét évi szünet után, bár jelentős nehézségekkel küzdöttek
maguk is, annak ellenére elvállalták a rendezést 1948-ban,
hogy az előző viadalok lebonyolítási jogát - elvben legalábbis
- Tokió és Helsinki kapta. Az említett két esetben külső, most
azonban - harmadik kísérletük idejére - belső körülmények,
ellentmondások játszanak közre a kérdés eldöntésében: vállalni
a játékokat vagy sem? Bennünket azért is érdekel
megkülönböztetett módon a britek döntése, mert ugyanazt az
olimpiát vették célba, mint Budapest - a 2012. évit. Londonban
emelkedett olimpiai hangulat uralkodik, a közeljövőben,
pontosabban január 30-án ugyanis kormányülés lesz, s ennek
egyik napirendi pontja a 2012-es játékok rendezése. Tony Blair
miniszterelnök elfoglalt ember, egyelőre hallgat, nem
nyilatkozik. Óvatossága nem csak elfoglaltsága miatt indokolt.
A britek 1995-ben a rendezésnek egy csodálatos
"mesterhármasáról" álmodoztak: 2005-ben atlétikai
világbajnokság, 2006-ban labdarúgó-vb, s a csúcson a 2012-es
olimpiai játékok ... Ami ezután történt, kesernyés emlékként
élhet a brit kormányfő emlékezetében. 1999-ben Chris Smith
államtitkár bejelentette, hogy az atlétikai vb színhelyének
tervezett új Wembley-stadion - 245 millió fontos költségek
vetődtek fel - nem készül el. Londonnak ezután szégyenszemre
le kellett mondania a 2005. évi atlétikai vb-t. A
labdarúgó-vb-t a németek nyerték el. A három közül az olimpia
maradt, de hát az atlétikai fiaskó alaposan megrendítette a
britek megbízhatóságáról kialakult véleményt. A Brit Olimpiai
Bizottság igazgatója, Simon Clegg a Reutersnek később sokat
emlegetett nyilatkozatában többek közt ezt mondta: "Körberöhög
bennünket a sportvilág ... Pedig tragikus ... " Seb Coe, a hajdani
olimpiai bajnok csodafutó szégyenkezve írta a The Daily
Telegraphban: "Ezt is meg kellett élni. Harmadrangú
sportnemzetté süllyedtünk ezzel a blamázszsal. Olimpia - ezek
után? Igen - mindezek után ... S éppen Seb Coe az egyik szólista
abban az egyre népesebb kórusban, amely az olimpiarendezés
mellett harsogja az igent. A parlamentet korábban (konzervatív
képviselőként) megjáró legendás sportember újságíróként is
nevet szerzett, s legutóbb interjút készített az olimpiai
előkészítésben és lebonyolításban ma már első számú
tekintélynek tartott amerikai Peter Ueberrothtal. Tudjuk,
1984-ben ő, a sporttörténetben először, állami hozzájárulás
nélkül, vállalkozói tőke bevonásával és zseniálisan
megszervezett szponzori körrel nyereséges, mintegy 260 millió
dolláros hasznot hozó nyári játékokat rendezett Los
Angelesben. Ueberroth természetesen bátorító nyilatkozatokat
tett: "A világ negyedik legfejlettebb országa nem hagyhat ki
ilyen kedvező lehetőséget." Megszólalt Jacques Rogge is:
"Londonnak minden adottsága megvan a sikeres olimpiai játékok
megrendezéséhez." A belga NOB-elnök ebben a tekintetben
egyébiránt hűséges követője diplomata elődjének, Juan Antonio
Samaranchnak. A spanyol elnök rengeteget utazott, s bármikor
vizitelt egy-egy olimpiára áhítozó, illetve pályázó városban,
sohasem mondott nemet, sőt, lelkesítően biztatott. Rogge
szintén hasonló nyilatkozatot tett Budapesten, majd
Moszkvában, Párizsban és New Yorkban - végtére nem is
alaptalanul, ám gondosan ügyelve arra, nehogy bármelyik
önjelöltet megkülönböztető módon előnyben részesítse. Az
olimpiai rendezés mellett, s ez nem mellékes, páratlan akció
zajlott le a napokban. Koalíciót alkotott a Londoni Üzleti
Vállalkozók Igazgatótanácsa (London Business Board), a Londoni
Kereskedelmi Kamara (London Chamber of Commerce), a Bankárok
Szövetsége és a Biztosítók Egyesülete. Közös levélben
fordultak Tony Blairhez, amelyben támogatásukról biztosították
az olimpiai rendezést, mint "egy rendkívüli, kivételes
lehetőséget". Az írott és elektronikus média naponta zúdítja a
szigetország közvéleményére a híres sportolók, bajnokok,
befolyásos közéleti személyiségek és politikusok véleményét a
játékok mellett. Nyilatkozott az ötszörös olimpiai bajnok
evezős, Sir Stephen Redgrave, Craig Reedie, a Brit Olimpiai
Bizottság elnöke, egy különleges parlamenti bizottság előtt
számolt be Tessa Jowel sport- és kulturális államtitkár ... A
kormány? ... Közvélemény-kutatást rendezett. A megkérdezettek 81
százaléka óhajtja az olimpiát. Két tanulmány is készült. Az
egyik a költségekről, amelyek mellbevágóak - ismeretükben még
a sportminiszter, Richard Caborn is a korábbiaknál
visszafogottabban szólt a várható döntésről - 2.5 milliárd
fontra rúgnak. Ebből mintegy 400 millió a létesítményekre
kell. Caborn ehhez azt tette hozzá - ami ugyan igaz, de nincs
összhangban a lelkesültséggel -, hogy sajnos látogatásai során
az utóbbi olimpiákat rendező országokban az előre tervezett
összegeknek végül csaknem a duplájába kerültek a versenyek ...
Blair megbízásából Alec McGivan, kormányzati sportigazgató
ráadásul azt az extra feladatot kapta, hogy tegyen le a
kormányfő asztalára egy tanulmányt. Nem a tervek
megvalósíthatóságáról, hanem az olimpiai pályázat
megnyerhetőségéről. Letette, s bár hivatalosan nem hozták
nyilvánosságra, kiszivárgott - McGivan elemzése borúlátó.
Egyfelől a közelmúltban történt kudarcok, továbbá a Nemzetközi
Olimpiai Bizottság tagjainak várhatóan elégtelen számú
szavazatai következtében is. London - így a tanulmány
konklúziója - optimális esetben is legfeljebb a harmadik
lehet, Párizs és New York után. Napok kérdése, s megtudjuk,
mit szól az olimpiai szorítóban mindehhez Tony Blair.
|