Ötödik világbajnokságára készül az utóbbi évek első számú honi férfi öttusázója, Balogh Gábor.

A 24 éves versenyző az 1997-es szófiai vb-n még csak váltóban kapott szerepet, de a következő évben, Mexikóvárosban elért hatodik helyével már ő volt a legjobb magyar, és csapatban ezüstérmet nyert társaival. A két éve rendezett margitszigeti világbajnokságon minden eredményhirdetéskor a dobogó tetejére szólították, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy tavaly Pesaróban megvédje egyéni aranyérmét. A sydneyi olimpián is letette a névjegyét, ezüstéremmel tért haza Ausztráliából.

- Ugyanolyan jó formában vagyok, mint a korábbi években - válaszolta, amikor a jövő heti világbajnokságról faggattuk. - Április végéig alapozó jellegű munkát végeztünk, és úgy érzem, jobban sikerült a felkészülésem, mint előzőleg. Egész évben egy cél lebegett a szemem előtt, a világbajnokság, ennek rendeltem alá mindent. Kiemeltként vágtam neki az idénynek, de utólag már bánom, hogy a válogatóversenyekre nem figyeltem eléggé, és számomra ezek komolyabb tét nélkül zajlottak. Ha nem így történik, nem maradhattam volna ki a jövő heti, angliai világbajnokságon szereplő váltóból.

- A három hete rendezett Európa-bajnokságon minden számban számítottak önre. Aztán Szófiában a csapatban aranyérmet, egyéniben pedig nyolcadik helyet hozó hagyományos verseny után a váltóbeli szereplést saját maga mondta le nem megfelelő formája miatt. A staféta aranyérmes lett. Pálvölgyi Miklós kapitányt nyilván ez a két ok befolyásolta a világbajnoki csapat kihirdetésénél.

- Szerintem a két verseny között nincs összefüggés. Szófiában még valóban nem voltam csúcsformában, mert azok a betegségek, amelyek az év elején elkerültek, az utóbbi időben előjöttek. A május végi országos bajnokságon vírusfertőzés miatt nem tudtam elindulni, napokig ágyban feküdtem, majd amikor újrakezdtem az edzéseket, vashiány lépett fel nálam, és ennek következtében nagyon legyengültem. De azóta feljövőben vagyok, az Európa-bajnokságon is olyan teljesítményt nyújtottam, ami biztató. Az egyéniben elért nyolcadik helyemnek jobban örültem, mint két éve az ötödiknek, mert összeszedettebb voltam. Csak az keserített el, hogy fejben már a futás előtt feladtam a versenyt, nem küzdöttem eléggé. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Ilyen többet nem fordul elő! Szóval, igaz, hogy a kontinensbajnokságon én mondtam le a váltóról, de a vébén már szerettem volna indulni ebben a számban is.

- Nagyon letörte a döntés?

- A keserűség csak annyi bennem, hogy sajnálom, ha ilyen három év után nem számít rám a vezetés. Félreértés ne essék, senkire sem haragszom, de talán tisztább lett volna, ha közlik, hogy a fiatalokat is ki akarják próbálni. Úgy érzem, nem kaptam meg a kellő bizalmat. Vagy ha bíznak is bennem, én nem érzem. Én viszont olyan típus vagyok, aki akkor viseli jobban a terheket, ha érzi a bizalmat. Egyébként meg a váltó számomra ugyanolyan fontos, mint a hagyományos egyéni és csapatverseny. Ez is egy éremszerzési, bizonyítási lehetőség.

- Visszatérve az egész éves teljesítményére: azt azért elismeri, hogy az idén halványabb volt a megszokottnál. Lövészetben és vívásban például jobb eredményekre képes. Az idei Európa-bajnokságon száznyolcvanegy kört lőtt, míg két éve éppen tízzel többet.

- Valóban, a lövészetem nagy talány. De a történethez tartozik, hogy pisztolyt váltottam, és az új furcsa volt, ezért visszaálltam a régire. Most már feljövőben vagyok ebben a számban is. Ha a százkilencvenegy kört nem is lehet mindig elvárni, de a száznyolcvanegy valóban kevés. A száznyolcvanöt körüli a bármikor elfogadható. A vívásról meg annyit mondhatok, hogy kezdünk összeszokni az új mesterrel, Magyary Istvánnal, és ennek eredménye már az edzéseken is jelentkezik. A világbajnokságon egyébként a vívás lesz a kulcsszám. Számomra pedig a lényeg az, hogy újra az alázaté lesz a főszerep az öttusában.

(füredi), Nemzeti Sport 2000.07.13.