Csütörtökön késő este tartották meg a hagyományos férfiverseny technikai értekezletét, és a sorsolás után nem volt túl vidám hangultban Pécsi Gábor technikai igazgató. A legénységével már egy arnyérmet begyűjtő kapitány nagyon nehéz éjszakát élt át. Aggasztotta a sorsolás. A négy magyar versenyző közül ugyanis ketten - Hanzély ákos és Balogh Gábor - a legnehezebb csoportba kerültek a 111 versenyzőt és 24 (!) csapatot felvonultató mezőnyben. Az A-csoportba sorsolták, a mieinken kívül, például a kétszeres egyéni világbajnok orosz Dmitrij Szvatkovszkijt, az atlantai olimpiai bajnok kazah Alekszandr Parigint, aki a magyar szervezők vendégeként vehet részt a vb-n, mivel a kazah szövetség a nehéz anyagi helyzete miatt nem tudta utaztatni versenyzőit, a mexikói Horacio de la Vegát, és még sorolhatnánk... De nemcsak a "sztáparádé" nehezítette az innen továbbjtuni akaró (és ki ne akarna továbblépni?) helyzetét, hanem a számok sorrendje is. A menetrend ugyanis ez volt: vívás, úszás, lövészet, futás.

Gyilkos sorrend!

Szóval, leginkább ezért aggódott a kapitány.

Sárfalvi Péter a C (úszás, lövészet, vívás, futás), az egyéni induló Madaras ádám pedig a D (úszás, lövészet, vívás, futás) csoportban kapott helyet.

A nehéz éjszaka után aztán pénteken kora reggel megkezdődött a vándorlás, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy az osztódás. Mivel előfordult, hogy a különböző csoportok programja fedte egymást, a magyar edzők felosztották, melyikük kit kövessen, kit segítsen. és ugyanezt tette a lelkes közönség is. Ha a víváson kellett a biztatás, oda vonult a tömeg, ha pedig az uszodában, akkor oda.

Mindenhol volt vezérszurkoló, hangadó. Az uszodában például az olimpiai bajnok, a tíz évvel ezelőtti pesti vb egyik hőse, Mizsér Attila is dobverőt ragadott, és a nagydobot püfölő Bubik István mellett kisdobon szolgáltatta a ritmust. Alkalmi zenekarukhoz csapódott Kálnoki Kis Sándor, a honi szövetség társelnöke is, aki egyik kezébe kereplővel, a másikban pedig kolomppal erősítette a hangzavart.

A páston hamar kiderült, hogy fölösleges volt a túlzott aggódás, Hanzély és Balogh ezúttal is remekelt. Hanzély végig egyenletesen, hullámvölgy nélkül vívott, Balogh pedig a döcögősebb kezdés után (5 győzelem, 4 vereség) magára talált, remek hajrát (13:4) produkált.

- Hanzi elkápráztatott az ezeregyszáznyolc pontos vívásával. Nagy ritkság, hogy valaki átlépje az ezeregyszázas határt, még akkor is, ha selejtezőről van szó. Rég fordult elő ilyen. Gabi nehezen talált magára, de a befejezés szenzációsra sikerült - mondta boldogan Hegedűs Ferenc, a válogatott vívóedzője.

Miközben Hanzélyék vívtak, Sárfalvi vízbe csobbant - majd a 200 méter megtétele után (2:13.30 p) a 18. helyet foglalta el. Az egyéni Európa-bajnok már a lövészetben megkezdte a felzárkózást (178 kör/1072 pont), összetettben a 11. helyre jött föl - vagyis elérhető közelségbe került számára a továbbjutást jelentő első nyolc hely valamelyike. A vívóteremben a közönség ütemes biztatása szinte szárnyakat adott neki (1034 pont), Hanzélyhoz hasonlóan ő is csoportgyőztes lett - és összetettben is az élre ugrott.

Az A-csoportosok vívása után az is kiderült, hogy Balogh (183 kör/1132 p) is az élről vághat majd neki a zárófutásnak. Bár Hanzély lövészete nem úgy sikerült, mint szerettük volna (171/988), ezt a gyengébb produkciót is elviselte addigi remeklése, és három szám után - Balogh és az orosz Szvatkovszkij mögött - a harmadik helyen állt.

A fenti két csoport tagjai már javában pihentek, készültek a futásra, amikor a D-ben szereplő Madaras ádám még a páston izzadt.

Egyéni indulónknak is nagy szüksége volt a szurkolásra - természetesen itt is volt dobszó, harsona és ütemes taps -, ugyanis az úszás (2:15.18 p/1149 p) és 174 körös lövészete (1024 p) után a 14. helyet foglalta el összetettben. Márpedig a fináléba kerüléshez a "nyolcak tagsága" kell.

Mivel Madaras erőssége a vívás, reménykedtünk.

Madaras sem akart elmaradni a társak mögött, nem akarta megszakítani a sorozatot - ő is megnyerte a vívást, és a harmadik helyen várta a futást.

Szóval, a negyedik szám már az ünneplés ideje volt, nem kellett izgulnunk, mert versenyzőink továbbjutásához kétség sem fért. A nézők tapsvihara kísérte valamennyiüket a rajttól a célba érkezésig, és utána zúgott a "Szép volt, fiúk!".

Valóban szép volt!

Különösen azért, mert egyedül Magyarország volt képes mind a négy versenyzőjét (vagyis a csapattagokat és az egyéni indulót is) a fináléba delegálni.

No meg azért, mert a mieinken kívül csak a litvánoknak és a fehéroroszoknak indulhat teljes csapatuk vasárnap - vagyis a magyar válogatott bronzérmesnél rosszabb nem lehet.

Szólni kell a nagy vesztesekről, vagyis a kiesőkről is: nem lesz ott a vasárnapi 32-es döntőben az olimpiai bajnok Parigin, a mexikói de la Vega, az újdonsült Eb-bronzérmes orosz Turkin, a francia Clercq, a spanyol Araujo - akinek a magyar Kováts Endre az edzője.

Björn Thofelt

A haja akkor szalmaszőkén lobogott. Ma, 45 esztendővel a történelmi győzelme után, galambőszen csillog, de az egykori bajnokon egyetlen felesleges kiló sincs. Björn Thofelt, az 1954-ben Budapesten, 19 évesen óriási meglepetésre világbajnokságot nyerő svéd öttusázó visszatért "a tett színhelyére". Az idei világbajnokság küzdelmeinek egyik szünetében a Margitszigeti Atlétikai Centrum kék VIP-sátrában beszélgettünk.

- Hogyan emlékezik vissza a győzelmére?

- Nézze, fiatal kölyökként jöttem, s fent a hegyen az egykori Golf Szállóban, amikor az első vacsorához a többiek sört kértek, én tejet rendeltem.

- Milyen szereplésre számított?

- Akkor augusztusban nagy nemzetközi versenyt rendeztek Stockholmban, a világ akkori legjobbjainak a részvételével. Nagyon jól szerepeltem, és arra gondoltam, ha minden remekül sikerül, bekerülhetek az első hat közé.

- S erre megnyerte a világbajnokságot!

- Hát, igen... Minden a lovagláson, no meg egy kicsit a víváson múlt. A magyar Alföldön, hogy is hívták?...

- örkénytáborban...

- Ja, igen, igazán csodálatos lovaspályát építettek. Az öt kilométeres pálya huszonnyolc természetesnek tűnő akadályára a mai napig jól emlékszem. Igaz, erről a remek pályáról és magáról a versenyről több tucat élménybeszámolót, előadást tartottam a világbajnokság után Svédországban. Csak Szondy István, a tapasztalt, kiváló lovas ért el jobb időt nálam. A feladat pedig nem volt könnyű. Mindössze negyedóráig ismerkedhettem a lovammal. Csak annyi tájékoztatást kaptam, hogy lassú, de kiválóan ugrik. így is történt. A páston is átlagon felülit teljesítettem, átvettem a vezetést, s a három befejező számban hoztam a formámat. De kétségtelenül a lovaglásnak és a vívásnak köszönhettem a váratlan győzelmemet.

- és utána is tejet ivott?

- Nem, akkor már én is sört rendeltem. Szegény édesapám, akiről bizonyára tudják, hogy olimpiai bajnok volt, a nemzetközi szövetség főtitkára, majd elnöke, jóindulatúan figyelmeztetett: "Fiam, ne bízd el magad, könnyű volt először győznöd, de a csúcson nagyon nehéz lesz megmaradni."

- Mi tagadás, igaza lett az édesapjának.

- A következő évben tanulmányaim miatt nem tudtam eleget tréningezni, és nem is vettem részt a világbajnokságon. Melbourne-ben, az olimpián azonban ott voltam, s pályafutásom egyik tragikus pillanataként a lovaglásnál buktam, és sérülés miatt fel kellett adnom a versenyt. Ezt követően többször is megnyertem a svéd bajnokságot, és Rómában is indultam az olimpián. A csapatunk hatodik lett, de utána huszonhat évesen örökre búcsút kellett mondanom szeretett sportágamnak.

- Miért kellett búcsúznia?

- A római olimpiát követő esztendőben autóbaleset ért. Súlyos gerincsérülést szenvedtem, és orvosi tanácsra abba kellett hagynom a versenyzést.

- A sportolást viszont bizonyára nem, hiszen szemmel láthatóan kiváló egészségnek örvend.

- Hát igen, a húszéves lányomat tanítgatom lovagolni, mellette olykor futok is egy keveset, és nagyon egészségesen élek. Tíz éve farmer vagyok.

- Világbajnok farmer?

- Belefáradtam a sok utazásba, hiszen három évtizeden át a legnagyobb svéd áruházi láncnál dolgoztam. A végén a sportrészleg menedzsere voltam. Nekem kellett a különböző áruk beszerzéséről gondoskodnom. évente többször körbeutaztam a világot, hiszen Japánban, az Egyesült államokban, Európában fel kellett keresnem a legjobb partnereket. Végül vettünk egy farmot Stockholm közelében. Van három lovam, néhány birkánk, tehenünk, gazdálkodunk a feleségemmel. Igazán boldogan élünk, s vendégeket fogadunk. Svédországban nagy divat az úgynevezett "bread and breakfast" vendéglátás, azaz éjszakai szállás és reggeli. Képzelje, tavaly négyszáz éjszakára volt vendégünk.

- édesapja a sportpályafutása befejeztével az öttusa világhírű vezetője lett. Miért nem követte példáját?

- édesapám minden tekintetben kiváló ember volt. A sportnak, az öttusának szentelte az életét. Képtelennek éreztem magam arra, hogy esetleg sportvezetői feladatokat vállaljak, hogy kövessem példáját. Mindig úgy éreztem, szégyent hoznék a Tofelt névre. és így szép lassan elszakadtam a sporttól.

- Világbajnoki győzelme óta járt Magyarországon?

- Igen, két éve nem tudtam ellenállni a csábításnak, s a Benedek fivérek meghívását elfogadva részt vettem a Budapesten rendezett öregfiúkversenyen. Tudja, az élet olykor érdekesen ismétlődik. Ezen a második budapesti versenyemen is második lettem a lovaglásban.

- Mi a véleménye a mai öttusáról?

- Ez az öttusa már nem az az öttusa. Mi annak idején öt napon át vetélkedtünk a világbajnoki címért. Most a világbajnokság hat napja alatt hat számban avatnak bajnokot. A verseny az egykori öt nap helyett egy napra korlátozódott. A magam részéről jónak, örvendetesnek tartom ezt a változást. Különösen nagyszerű dolog a váltóverseny bevezetése. Hiába, ennek a klasszikus sportágnak is alkalmazkodnia kellett a nézők igényeihez, a televízióhoz. Ez a magyarországi váltóverseny is hallatlanul izgalmas, csodálatos viadal volt. A közönség szurkolása nagyszerű élmény volt. A magam részéről a váltóversenyt tartom az öttusa igazi jövőjének, s biztos vagyok benne, hogy ez a verseny az olimpiák műsorán is rendkívüli sikereket arat.

- Mit köszönhet a sportnak?

- Nagyon sok mindent! Mindenekelőtt azt, hogy az ember nem élhet célok, s bizonyos fegyelmezettség nélkül. Célokat kell kitűzni, s azok teljesítéséért fegyelmezetten, becsületesen mindent meg kell tenni. Ezt tartom különben életem értelmének, s mint mondtam, igazán boldog, elégedett ember vagyok.

Vad Dezső

Simóka Nóra a meglepetéslány

Csütörtökön felállva tapsoltak vagy kétezren. Az emberek - boldogok és még boldogabbabb - álltak a lelátón, , aztán összeütötték a tenyereiket és azt kiabálták: ,,Szép volt, lányok! Szép volt, Nóra..."

és a kislány (már persze ha egy 18 és fél éves hölgyet kislánynak lehet titulálni...) még lihegett és pihegett a nagy vágta végén, de a jobb kezével intett a tribün felé, mintegy jelezve: köszönöm a biztatást, de most alig élek...

Simóka Nóra, a magyar női válogatott legfiatalabb tagja, juniorkorú versenyzője éppen a szombati döntőt jelentő tizenhatodik helyre futott be, a finálé tagja lett Vörös Zsuzsa és Partics Katalin társaságában. Boldog volt, talán élete legszebb pillanata lehetett ez, ám egy valami biztos, hogy zavarta: ahhoz, hogy ő a vasárnapi finálé részese lehessen, meg kellett előznie a nála kedvezőbb pozícióban rajtoló nővérét, Beát...

Jó kis családi perpatvar...

- Sikerült feldolgoznia magában a csütörtök történéseit?

- Most már egyre inkább tudatában vagyok annak, hogy szombaton a finálé résztvevője vagyok. Nem ment könnyen, az ember élete első felnőtt versenyén nem úgy indul neki, hogy, kapásból megmutatja a világnak...

- Pedig aztán megmutatta...

- én sem hittem volna, hogy sikerül. Engem legalább annyira váratlanul ért, hogy a tizenhat közé jutottam, mint az edzőimet.

- Meg persze szegény nővérét is.

- Hát igen. Bea sokkal jobb versenyző nálam, ráadásul tizenkilenc másodperc előnnyel rajtolt.

- Mi történhetett vele?

- Kevesen tudják róla, hogy ő igazi "edzésmenő". Ez azt jelenti, hogy a tréningeken rendszerint szárnyal, fantasztikus eredményeket ér el, aztán jönnek a versenyek és ott egyszerűen begörcsöl. úgy, mint most. Szegény nagyon rosszul futott. Borzasztó rosszul.

- Sikerült valamennyire megvigasztalnia?

- Nem lehetett. Már a keddi váltó után is egész este sírt, aztán csütörtökön újra elsírta magát. Nagyon sajnálom őt. Mondom, remek öttusázó, de most mégsem sikerült neki a verseny. Pedig úgy készült, hogy hazai közönség előtt érmet szerezzen. Erről beszéltünk hosszú hónapokon át.

- Együtt laknak?

- Nem. ő tavaly ősszel férjhez ment, azóta nem. Sokat segít nekem, mindig tanácsokat ad, hogy ezt így meg úgy csináljam.

- Ez olyan jól sikerült neki, hogy le is hagyta őt...

- Pedig nem olyan régen még azt hittem, nem is indulok a vébén. Az Európa-bajnokság, sajnos, nem úgy sikerült, ahogy vártuk, ráadásul akkor csonthártyagyulladásom volt és fájt a lábam. Aztán egy héttel az Európa-bajnokság befejezését követően kihirdették a keretet, és attól kezdve erre a hétre készültem.

- Milyen futónak tartja magát?

- Nagyon rossznak.

- Túl szerény, nem?

- Nem. Nekem még rengeteget kell tanulnom. Ne felejtse el, hogy még három évig juniorkorúnak számítok. Most érettségiztem a közgazdasági gimnáziumban és sajnos nem sikerült a felvételim. Sebaj, majd jövőre megpróbálom. Addig is spanyolt akarok tanulni.

- A keddi női váltóról mi a véleménye? Hiszen mégiscsak testközelből látta csapattársai kudarcát.

- Szörnyű volt. Nagyon sajnáltam a lányokat.

- és mi lesz vasárnap?

- Már több emberrel is fogadtam, hogy Vörös Zsuzsa világbajnok lesz. Ebben biztos vagyok. Partics Kati talán az első hatban végez, és én, ha minden jól megy, talán bekerülök a legjobb tizenhat közé. Az már nagy eredmény lenne.

- Gondolom, az osztálytársai, a barátai, no meg a rokonai itt szurkolnak a Margitszigeten.

- Igen. Még a volt osztályfőnököm is kijött. Edna, a legjobb barátnőm pedig, annyira izgult, hogy elsírta magát a csütörtöki futásom után...

Az öttusa vb-ről Csanálosi Beáta, Füredi Marianne, Malonyai Péter és Sinkovics Gábor tudósított, Nemzeti Sport 1999.július 17.