|
| ||||
|
Női és férfibajnokság a Thorn-kupáért
Horváth Viktor és a hazai pálya Tavaly némi meglepetésre szerezte meg a bajnoki címet, mert a zászló inkább a zsinórban ötödik egyéni aranyérmének megszerzésére készülő Sárfalvi Péternek állt. Ám a székesfehérvári Horváth Viktor utcahosszal győzött - és az azóta egyéni világbajnoki ezüstéremmel is büszkélkedő versenyző most már nagy esélyesként rajtol minden viadalon. - Milyen előjelekkel várja a szombati bajnokságot? - Kicsit fáradtnak érzem magam. Vasárnap még a Westel Világkupán szerepeltünk, túl közel van egymáshoz a két verseny, így nem volt lehetőség a bajnokságra külön készülni - mondja az Alba Volán 23 éves kitűnősége. - Ha már szóba hozta a Világkupát... Áprilisban Madridban győzött, a budapesti fordulóban pedig úgy lett tizedik, hogy a döntőben elmaradt a selejtezőbeli eredményeitől. Mi lehet ennek az oka? - Mint mondtam, a fáradtság. Már egy hónap sincs hátra az idény egyik fő versenyéig, az Európa-bajnokságig, az edzések között, rákészülés nélkül vágunk neki a viadaloknak. A döntőben egyébként egyik számban sem hibáztam, de nem is nyújtottam kiemelkedő teljesítményt. Egyedül a futásommal voltam maradéktalanul elégedett, örültem, hogy a "langyos" számok után ilyen jó futásra voltam képes. - Akkor a fehérvári közönség ne is várja, hogy hazai pályán megvédi bajnoki címét? - A fentiek nem jelentik azt, hogy lemondtam a győzelemről. Mint mindig, most is mindent megteszek majd a sikerért. Szeretnék az élmezőnyben végezni, és most nagyon számítok a közönségre. Remélem, segíteni fog, hogy ezúttal a megszokott, igazán jól ismert fehérvári környezetben versenyzek majd. FM, Nemzeti Sport 2002.05.17. |
| ||
|
||
Horváth Viktor |
||
|