A siker közös, a felelősség az igazgatóé
Él a régi igazság - valamit valamiért
A menetrend változatlan
az öttusázóknál, ahogy korábban, ezúttal is Tata következik a
csúcsformáért. Egy hét múlva lát neki az utolsó etapnak Balogh Gábor,
Sárfalvi Péter, Vörös Zsuzsa és Simóka Nóra, hogy aztán szeptember végén,
október elején a tőlük telhető legtöbbet produkálják Sydneyben. Az sem
újdonság, hogy az öttusához, hiába a legtöbb erőfeszítést követelő egyéni
sportágak egyike, csapat kell. A fölkészüléshez mindenképpen, hiszen öt
sportág, ötféle edzésmódszer. Mondják is állandóan az edzők, a versenyzők,
hogy "egyedül nem megy", aligha véletlen, hogy Pécsi Gábor technikai
igazgató csak a felelősséget vindikálja magának, azt már csak alig, hogy ő
a főnök. A két lány a klubjában készül a játékokra, a fiúk munkáját pedig
Sárfalvi Béla irányítja - ez alaphelyzet. Pécsi igazgató úr persze
mindenről tud, mindenről tudnia kell, ez a legkevesebb, hamár övé a
felelősség. Egyébként ez is hagyomány, még dr. Török Ferenc kapitányi
alapigazsága volt, hogy "A siker közös, a felelősség az enyém". Pécsi
Gábornak minden fontosról tudnia kell. Arról is, jó-e, avagy rossz, hogy a
négy indulóból három - Vörös Zsuzsanna, Balogh Gábor és Sárfalvi Péter -
már több, mint egy esztendeje tudja, indulhat az olimpián.
- Jó és
rossz egyaránt, mint minden az életben - filozofál az igazgató. - Jó, mert
nyugodtan készülhettek, nem kellett úgy nekivágniuk a versenyeknek, hogy
minden áron bizonyítaniuk kell, s rossz, mert azért a kényszer nem csak
bénít, ösztönöz is. Alapvetően persze a nyugalmat erősítette ez a
különleges állapot. Például a sérüléseknél.
- Nem sürgettük a
gyógyulást senkinél, kivártuk mindennek a maga idejét, mert kivárhattuk -
érvel Pécsi. - Elkerülhettünk mindenfajta kockázatot, nem kellett versenyt
futnunk az idővel. Aztán kiderült, hogy a biztonságnak is vannak határai,
ezért jól jött az országos bajnokság, amire föl kellett pörögniük. Lett is
eredménye, hiszen Sárfalvi és Vörös nyert, Balogh második lett. Valamennyi
feszültség kell, a teljes nyugalom kényelmességhez vezethet. Simóka Nóra
kakukktojás a csapatban. Két okból is. Az egyik, hogy neki mindent bele
kellett adnia a szezonban, bele is adott, így lett övé az olimpiai kvóta.
A másik, hogy tőle senkisem vár világraszóló eredményt Sydneyben.
-
Juniorként ott lesz az olimpián, már ez nagy dolog - veszi le a válláról a
felelősséget a technikai igazgató. - Hogy indulhat, váratlanul ért
mindenkit, őt is. Ha becsülettel, tisztességgel túljut az öt számon,
megtette a magáét, főként, hogy a térde nem az igazi, az olimpia után
föltehetően meg kell műtetnie. Vörös, Balogh és Sárfalvi esete más. Tőlük
a pazar hagyományok folytatását várja mindenki.
- A múlt kötelez -
vállalja a terhet Pécsi Gábor -, világbajnokok, világklasszisok, akár
kimondják, akár nem, ők maguk is a lehető legtöbbet akarják. Akarhatják
is. Még akkor is, ha Sydneyben a lelkiektől rengeteg függ majd, sok múlik
azon, hogy ki, mennyire tudja kikapcsolni a külvilágot. Mert a verseny egy
hatalmas rohanás lesz, futás egyik számtól a másikig. Éppenhogy annyi
idejük lesz a versenyzőknek, hogy átöltözzenek, s máris küzdeniük kell,
hol ebben, hol abban a számban. Kis túlzással, mire fölfogják, hogy
olimpia és verseny, már mondják is be, hogy ki az első, a második a
harmadik. ;ppen ezért csak a legutolsó pillanatban, szeptember 19-én
indulnak útnak az öttusázók. Érkezés, átállás, edzés - verseny. Ennyi. Szó
sem lesz arról, hogy körülnézzenek, drukkoljanak másoknak. A szabad idő a
pihenésé, a ráhangolásé. Valamit valamiért. Tradicionális igazság ez is az
öt tusa környékén. Folyamatosan bizonyíttatva.
Malonyai Péter, A Színes Sport 2000.08.14
|
FONTOS
