Fehérvár rendezi a tisztújító kongresszust
Hanzély önként vállalt büntetése
A honi szövetség tisztújító közgyűlésére május 17-én kerül sor.
A testület elfogadta a junior férfi és női kereteket, valamint jóváhagyta a Deák
Ferenc férfi-, és Kulcsár Antal női kapitány által előterjesztett felkészülési
terveket.
Terítékre került a sportág idei legrangosabb hazai eseménye, a július 3. és 9.
közötti székesfehérvári kontinensbajnokság, amelynek előkészületeiről az Alba
Volán vezetői tartottak beszámolót.
Az elnökség foglalkozott a világ- és Európa-bajnok Hanzély Ákos Steffl-kupán
tanúsított magatartásával. (Mint ismert, a Csepel-Dunapack versenyzője a két
hete rendezett fedett pályás viadal záró futásán nem sportfelszerelésben, hanem
Malacka-jelmezben jelent meg). A testület azért, mert Hanzély sem a
selejtezőben, sem pedig a döntőben nem használt a szponzori szerződésben
előírt adidas felszerelést, figyelmeztetésben részesítette. A versenyző - aki az
elnökség tagjaként jelen volt az ülésen - önként vállalt büntetésként felajánlotta,
hogy ötvenezer forinttal hozzájárul az utánpótlás korosztály számára kiírt
Elit-bajnokság (október 7.) díjazásához.
(füredi) , Nemzeti Sport 2000. március 2.