Edzőtáborok és országos bajnokság
Lovasversenyekkel Sydneyig
Nem mérték túl bőre legjobb öttusázóink szabadságát. A
székesfehérvári Európa-bajnokság után alig egy hetet pihenhettek,
aztán a férfiak kedd délelőtt a Nemzeti Sportcsarnok vívótermében
találkoztak. A kerettagok közül Balogh Gábor hiányzott ugyan
a "randevúról", ám ez a hét még átmeneti időszak, mindenki egyéni
tervek szerint készül.
-- Ez a hét azzal telik majd el, hogy a pihenő után
megalapozzuk a következő hetek munkáját. Olyan állapotba kell
kerülniük a versenyzőknek, hogy a jövő héten, Mátraházán már teljes
értékű edzéseket tudjanak végezni -- mondta Pécsi Gábor
technikai igazgató. -- Az edzőtábor közben lejövünk a
hegyről, és huszonnyolcadikán részt veszünk az olimpiai
csapatgyűlésen, majd július utolsó hetét Budapesten töltjük. Ezt az
időszakot zárja le az augusztus első hétvégéjén sorra kerülő
országos bajnokság.
Pécsi Gábor ismertette a további programot is, mely szerint
augusztus 7-től két hetet Budapesten, utána három hetet Tatán
töltenek a versenyzők. Szeptember 7-étől pedig alig másfél hét
budapesti tartózkodás marad a szeptember 19-i, sydneyi elutazásig.
Az olimpiai felkészülés során több vidéki lovaglást is programba
akarnak iktatni, Prutkay Zoltánnak, a Nemzeti Lovarda
igazgatójának segítségével olyan helyeket keresnének fel, ahol a
sydneyi lovakhoz hasonló stílusú lovakon tudnak gyakorolni.
Kulcsár Antal női szövetségi kapitány -- egyben Vörös
Zsuzsanna egyik edzője -- is elkezdte az olimpiai felkészülést
az újdonsült Európa-bajnoknővel. A női szakág másik sydneyi
szereplője, Simóka Nóra már az elmúlt héten nekifogott a
munkának egyesületében.
-- Egyelőre az egyeztetések, szervezések időszakában vagyok. A
jövő héten Orfűre mennénk a fehérvári lányokkal, Vörös Zsuzsával,
Máthé Viviennel és Szathmáry Adrienn-nel, és ha az edzőjével
megállapodunk, Simóka Nóra is velünk tart. Ez a hét egyébként
csakúgy, mint a fiúknál, a felvezetésé, majd az országos bajnokságig
az egyesületében készül mindenki. Mivel az olimpián az egyik
kulcsszám lesz a lovaglás, a hétvégeken legalább három-négy
alkalommal lovasversenyt iktatunk a programba -- mondta a
kapitány.
(füredi), Nemzeti Sport 2000.07.19.