Klaus Schormann maradt az elnök
Világkupa-döntő Magyarországon
Bár a tagországok küldöttei már csütörtökön megkezdték a munkát,
hivatalosan csak pénteken nyitották meg a Nemzetközi Öttusaszövetség
(UIPM) kongresszusát Frankfurtban.
Klaus Schormann elnöki köszöntője után tartották meg
beszámolóikat az egyes bizottságok vezetői, így Bretz Gyula a
felügyelőbizottság elnökeként ismertette az UIPM pénzügyi munkáját.
Joel Bouzou főtitkár bejelentette, hogy 2002. augusztus
10-11-én Magyarország rendezheti meg a férfi és női
Világkupa-döntőt.
Mivel az elnöki posztra csupán egyetlen jelölt volt, mégpedig a
jelenlegi első ember, Klaus Schormann, így a tervezettnél egy nappal
előrébb hozták az elnökválasztást.
Egyhangú szavazással Schormann nyert, így az 54 éves sportvezető
- aki 1993 júliusa óta tölti be ezt a posztot, előtte információs
elnökhelyettesként tevékenykedett - újabb négy évig irányíthatja a
sportágat.
Mintegy a szombati választások előkészítéseként - furcsa módon,
elnöki nyomásra - a küldöttek módosították az alapszabályt. Az
eddigi szabály szerint három alelnöke van az UIPM-nek, ám nyílt
titok volt, hogy ugyanilyenre pályázik a marketingbizottság
vezetője, az amerikai John Helmick is. A tagság viszont nem
akarta, hogy egy ember kénye-kedve szerint változzon az alapszabály,
és ezzel lavina induljon el. Schormann erre felolvasta a görögök
levelét, mely szerint jó esély van arra, hogy 2004-ben a váltó is
szerepeljen az olimpia műsorán, de ehhez az UIPM-nek több lovat
kellene biztosítania. A több ló beszerzéséhez azonban több pénzre és
az azt előteremtő, hatásos marketingmunkára van szükség. A tagság
végül - bár nem egyhangúlag - megszavazta a módosítást, így
szombaton várható Helmick diadala.
A kongresszus krónikájához tartozik, hogy megbeszélést tartott az
európai szövetség, és a tanácskozáson már elnöki pozícióban vett
részt a júliusban megválasztott első ember, Császári Attila.
(füredi), Nemzeti Sport 2000.12.16.