Himnusz - utólag - a győzőknek
Aranyos pótszer
Örülnek, persze, hogy örülnek az aranyéremnek junior
öttusázóink. Azért így mégsem az igazi a győzelem. A fiúk, az augusztusi
budapesti vb-n csak a dobogó harmadik fokára kapaszkodhattak fel a
hagyományos csapatversenyben, ám az előttük végzett orosz és ukrán hármas
egy-egy tagja doppingolt. A nemzetközi szövetség hétfőn megfosztotta őket
az érmektől, így a mieinké lett az arany. Utólag!
Valljuk be, így azért nem az igazi a siker. Most nincs
himnusz, nem tapsol a nézőtér, a tévériporterek sem faggatják őket.
Szerencsére a sportágban nagyon ritka az effajta késői eredményhirdetés.
- Lesz Himnusz - mondja Császári Attila, a Magyar Öttusa
Szövetség elnöke. - Valamilyen formában módot kerítünk rá, hogy ünnepélyes
keretek között adhassuk át a magyar csapat - Halasi Zoltán, Horváth András
és Kertész Ádám - tagjainak az érmeket. Megérdemelték.
Élre ugrottak
Igaz, nem biztos, hogy az eredeti medálokat kapják meg a
fiúk. Hiába értesíti az oroszokat a nemzetközi szövetség, hogy küldjék
vissza azokat, lehet, inkább megtartják maguknak, emlékbe. Ebben az
esetben újakat kell veretni.
- Mi azért már ünnepelünk - mondja Pálvölgyi Miklós
szövetségi kapitány. - Egy pezsgőt biztosan megiszunk a kései siker
örömére.
(jánosy), A Színes Sport 2001.10.31