Siker és balszerencse a mesebeli Afrikában
Három magyar érem
Az afrikai területen fekvő, de spanyol fennhatóság alá tartozó
Melillában rendezték meg a fiatal versenyzők (16 éves korig)
háromtusa Európa-bajnokságát. Komlódy Zsolt, a magyar csapat
vezetője elmondta, hogy a spanyolok magas színvonalú versenyt
rendeztek, és a kísérő programokra is odafigyeltek, hogy a jövő
öttusázói még szebb élményekkel térjenek haza a csodás városból.
Magyar szempontból felemásra sikeredett az Eb, a három érem
mellett ürömben is volt részünk. A lányoknál például Gyulavári
Kata hiába futotta a legjobb időt, teljesítményét nem fogadták
el. Történt ugyanis, hogy ezúttal nem hendikepes, hanem csoportos
futást rendeztek, ám a rajt előtt nem osztottak rajtlistát. A
fehérvári versenyző a második csoportban teljesítette a 2000 méteres
távot, ám kiderült, hogy az elsőben kellett volna futnia. A magyar
vezetők óvtak, de az óvást elutasították. Ha nincs ez a malőr,
Gyulavári negyedik, a csapat fölényesen első lett volna - így
azonban válogatottunk bronzéremmel zárt.
Háromtusa Európa-bajnokság, Melilla
Fiúk. Egyéni (42 induló). Európa-bajnok: Petr Lebl
(Csehország) 3460 pont, 2. Piotr Kobrzeniecki (Lengyelország)
3456, 3. Pavle Sekretyev (Oroszország) 3368, ...10. Péli Gergely
(Magyarország) 3272 (lövészet: 172 kör/1000 pont, úszás:
2:07.7/1268, futás: 6:39/1004), ... 14. Németh Gábor (Magyarország)
3240 (160/856, 2:06.3/1284, 6:15/1100 pont), ...26. Kasza Róbert
(Magyarország) 3064 (163/892, 2:1261216, 6:51/956). Csapat
(11 induló). Eb: Lengyelország 10040, 2. Csehország 10004, 3.
Oroszország 9896, 4. Spanyolország 9796, 5. Magyarország (Péli,
Németh, Kasza) 9576.
Lányok. Egyéni (31). Eb: Költő Nikoletta (Magyarország,
egyesülete: MAFC, edzői: Seres Rudolf, Antal-Köz Gabriella, Budai
István) 3396 (180/1096, 2:25/1180, 7:10.7/1120), 2.
Stefanovits Nikola (Magyarország, egy: Alba Volán, e: Kulcsár Antal,
Komlódy Zsolt, Mészöly Gábor) 3348 (176/1048, 2:20.5/1236,
7:24.5/1064), 3. Nelly Pla (Franciaország) 3244, ...30.
Gyulavári Kata (Magyarország) 2100 (164/904, 2:23.7/1196, 0)
Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.08.18.