|
| ||||
|
Bécsújhely és Athén
Idénynyitó lovastábor Ha van időszak, amit a sportolók nem nagyon szeretnek, az az újrakezdés időszaka. Nem túl kellemes érzés a többhetes szabadság, pihenés után újból korán kelni és edzésbe állni. Női öttusázóink hétfőn napi három edzéssel vágtak neki az idénynek, mégsem panaszkodnak -- ugyanis csodálatos környezetben, a nagyvázsonyi vár "árnyékában" végzik az előírt feladatokat. -- Kéthetes lovastáborral kezdtük a felkészülést, amikor is az Alba Volán lovain napi két lovaglás, valamint egy futóedzés szerepel a programban. A délelőttöt hosszabb tereplovaglással töltjük, míg a délután az idomító, síkmunkáé. A két lovaglás között, mintegy lazításként, hogy oldják a merevítő lovas igénybevételt, könnyebb futóedzésen vesznek részt a lányok -- mondja Kulcsár Antal női szövetségi kapitány. -- Kik élvezhetik a nem mindennapi lehetőséget, a lovastábort? -- A munka keménysége ellenére valóban mindenki élvezi az ittlétet, jó a hangulat, mert ritkán adatik meg, hogy ilyen táborban készüljünk. A tavalyi felnőtt női kerettagok mellett fiatalok is részt vesznek a "kiképzésben", így például Kling Réka, Stefanovics Nikola, sőt, még fiú vendégünk is, van, mégpedig az ifjúsági világbajnok Lipták Robi. -- Milyen állapotban kezdték meg a versenyzők a felkészülést? -- Átlagos, idény eleji állapotban, hiszen a versenyeket követő szabadság után álltak ismét edzésbe. Egyedül Simóka Bea van jobb formában a többieknél, mivel ő a tavaszi szülése után nem sokkal már elkezdte az edzéseket. -- A nagyvázsonyi lovastábor után hogyan alakul a női keret programja? -- Október végén Bécsújhelyen kétnapos versenyt rendeznek, amelyen Simóka Bea mindenképp elindul, mert kérte, hogy versenyezhessen. Hogy mellette ki szerepel még, később dől el attól függően, kinek illik a programjába ez a viadal. A férfiválogatott mellett mi is lehetőséget kaptunk athéni szereplésre, a görög fővárosban az idei világ-és Európa-bajnokságon szerepelt csapatot, Füri Csillát, Szatmári Adriennt és Vörös Zsuzsát indítom. Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.09.21. |
| ||
|
||
|
||
|