Egy évvel kislánya születése után tudott nyerni
Simóka Bea Vk-sikere
Egy évvel kislánya
születése után Simóka Bea Világkupa-elsőséget
ünnepelhetett |
Remekül kezdték a
Simóka nővérek az idény utolsó, varsói Világkupa-fordulójának
vasárnapi döntőjét: a lőtéren mindketten túlszárnyalták a
pénteki selejtezőben elért eredményüket. Különösen Nóra volt
elemében, aki 184 körig jutott (a selejtezőben 168-at lőtt),
és ezzel meg is nyerte a számot, de nővére, Bea is két kört
javult. A harmadik magyar, Füri Csilla viszont ezúttal sem
boldogult ezzel a számmal. A páston Simóka Bea szárnyalt, 26
győzelem mellett mindössze 5 vereséget könyvelt el. A sors
fintora, hogy ez a kitűnő eredmény is "csak" a második helyre
volt elég, mert az orosz Kolonyina fokozni tudta ezt a
produkciót, egy győzelemmel többet szerzett nála. Az úszás -
mint mostanában oly sokszor - a nemzetközi versenyeken tavaly
bemutatkozott egyiptomi Omnia Fakhry sikerét hozta. Az
egzotikus szépségről még annyit: a medencében mindig felhívja
magára a figyelmet - győzelmein kívül férfiszemeket vonzó
alakjával is -, ám a többi számban még nem tudott maradandót
alkotni. Másodikként csapott célba Füri, aki ezzel megkezdte a
felzárkózást a két, gyengébben sikerült technikai szám után.
Az összetettben három szám után Simóka Bea és Nóra állt az
élen, és pozíciójukat a lovaglás után is megtartották, mert
csak 2-2 akadályt vertek, a vetélytársak pedig sorra hibáztak
az esős időben, csúszós, füves pályán lebonyolított tusában.
Zárásként Simóka Bea nagyszerű futással rukkolt elő, és
pályafutása első Világkupa-győzelmét szerezte meg. Húga nem
tudta megtartani dobogós helyét, de így is az élmezőnyben
zárt. A kitűnő fizikai számos Füri ezúttal is nagyot futott,
feljött a 19.-ről a 10. helyre.
Simóka Bea teljestményének
értékét növeli, hogy alig több mint egy éve, tavaly május
24-én született kislánya, Nóri, és sokan nem hittek a
visszatérésében. Ám a világbajnoknő bebizonyította, hogy össze
tudja egyeztetni az anyaságot a sportolással, hatalmas
akaraterővel nemhogy hamar visszatért társai közé, hanem
Világkupa-győzelemre is képes volt.
FM, Nemzeti Sport 2002.06.02.
|