|
| ||||
|
11. férfi és 10. női öttusa Európa-bajnokság, Ustí nad Labem
Sárfalvi az első helyen Három magyar a döntőben Erős túlzással sem állítható, hogy Ustí nad Labem az öttusa Európa-bajnokság lázában ég. Pedig a verseny egyik központja, a küldöttségeknek ideiglenesen otthont adó Bohemia szálló bejáratánál egy hatalmas transzparens hirdeti, hogy "Városunk először rendez felnőtt Európa-bajnokságot öttusában".
Szóval, cseh öttusa. A jelenlegi legeredményesebb versenyzőjük Libor Capalini, aki az 1999-es budapesti világbajnokságon Balogh Gábor mögött lett ezüstérmes. Az Eb plakátján egyébként a futást az a fotó jeleníti meg, amelyen Balogh a Margitszigeten éppen megelőzi Capalinit. A Margitsziget és Ustí nad Labem - ég és föld a különbség a két verseny között. Míg három éve ezrek voltak kíváncsiak még a selejtezők számaira is, addig a mostani viadal egyelőre langyos víz. Nem sokan tolonganak az egyes helyszíneknél. - Egyáltalán nem izgultam, nem éreztem Eb-hangulatot - jegyezte meg világbajnokunk, Balogh Gábor kedden, a férfi selejtező napján, a lövészet után. - Szinte otthon éreztem magam, amerre néztem, magyar versenybírót láttam - tette hozzá Sárfalvi Péter. Igen, a csehek a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében magyar versenybírókat is felkértek zsűriskedni, és az eredményközlésben szintén magyar segítséget vettek igénybe: a székesfehérvári specialisták, Utczás István és Torbágyi Zoltán Cardsys-szisztémáját használják. Sajnos, a magyarországi világversenyek hangulatát nem tudták "importálni" a szervezők ... Balogh és Sárfalvi a napot a lövészettel kezdte, és már teljesítette is a nyitófeladatot, amikor a B-csoportba osztott Fülep Sándor és az Eb-újonc Horváth András jóformán még el sem kezdte a vívást. A lövők remekül rajtoltak, Balogh 188 köre ezüstérmet ért ebben a számban, Sárfalvi pedig 178-ig jutott. A legjobban a házigazdák nagy örömére Michal Michalík célzott (191). Sajnos, nem mondható el a jó kezdés Fülepről és Horváthról, mindketten 744 pontot gyűjtöttek a páston (12 győzelem/16 vereség). Fülep rosszul nyitott, de szerencsére a végére belelendült, és olyan sorozatot produkált, amellyel teljesítménye elfogadhatóvá vált. Horváthnál fordítva történt, biztató kezdés után gödörbe került. A B-csoport lövészetében is elcsíptünk egy második helyet: a címvédő Zadnieprovskis (189) mögött egy körrel lemaradva végzett Fülep. A fiatal Horváth neve mellé sajnos csak 170 kör került, és ezzel megpecsételődni látszott a sorsa. A "szakaszezüstérmek" gyűjtését Sárfalvi folytatta a páston, Krungolcas mögött lett második (17/10). Az 1999-es Európa-bajnokot az elején meg sem lehetett szúrni, 8 gőzelemmel indított. - Még nem kaptál találatot? - hitetlenkedett csapattársa, Balogh. - Megpróbálom kihúzni a napot vereség nélkül - poénkodott Sárfalvi. Ez a rekord ugyan nem sikerült neki, de produkciója így is pazarra sikeredett. Balogh önmagához képest gyengén vívott (13/14), végig hullámzó teljesítményt nyújtott, gyönyörű tusokat érthetetlen vereségek követtek. Két szám után Sárfalvi a 4., Balogh az 5. volt, míg a másik csoportban Fülep a 8., Horváth pedig a 25. helyet foglalta el. Mivel az úszás kiszámítható tusának számít - nem szokott fejreállni az addigi sorrend -, ezúttal sem várhattunk jelentős változást. Nem is történt. Horváth három helyet előrelépett ugyan, de így sem volt esélye arra, hogy a záró számban kiharcolja a továbbjutást, vagyis az első 16 között érjen célba. Egyébként a város középpontjában kijelölt futópálya igencsak "gyilkos" volt, ezt női válogatottunk tagja, Simóka Nóra tapasztalatból tudta. Tavaly ugyanis itt, ezt a pályát teljesítve lett junior Európa-bajnok. - Végig betonon kell futni, a háromszor ezer méterben van hatalmas emelkedő és meredek lejtő is. Nem egy leányálom - mondta. Nos, nehézség ide vagy oda, a mieink remekül futottak, Sárfalvi csoportgyőztesként, Balogh harmadikként ért célba. Fülep egy helyet előrelépett - Horváth viszont kiesett. A fiatal, első éves felnőtt versenyzőnek még van ideje javulni, ez a mezőny számára túl erős volt. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány megfogalmazása szerint nála elsősorban a rutinszerzés volt a cél. A lényeg: mindhárom csapattagunk, Balogh, Fülep és Sárfalvi is ott lesz a csütörtöki fináléban, így az egyéni és a csapatérmekért is harcban lesznek. Utóbbival egyébként nem sok ország dicsekedhet, a 14 rajthoz álló alakulatból mindössze ötnek sikerült kvalifikálnia mindhárom tagját a döntőbe. Európa-bajnokság, Ustí nad Labem Férfi selejtező. A-csoport (28 induló): 1. Sárfalvi Péter (magyar) 4212 pont, 2. Brandt (svéd) 4212, 3. Balogh Gábor (magyar) 4208. B-csoport (29): 1. Nyikolaj Jaskov (orosz) 4176, 2. Bisov (fehérorosz) 4176, 3. Hantov (bolgár) 4172, ...7. Fülep Sándor (magyar) 4168, ...24. Horváth András (magyar) 3944 - kiesett FM, Nemzeti Sport 2002.06.19. |
| ||
|
||
|
||
|