Négy év elmúlt, és Sárfalvi Péter hasonóan érzi magát, mint az atlantai olimpia után. Akkor nem úgy utazott el, mint akitől a közvélemény feltétlenül aranyérmet vár, bár egy 26 esztendős, a világ élmezőnyébe tartózó öttusázó mi egyéb elképzeléssel vághat neki élete első ötkarikás megmérettetésének, mint hogy majd most megmutatja. Nem sikerült. Sárfalvi Péter a 21. helyen végzett 5196 ponttal, jelentősen elmaradva a tervétől. Akkor úgy érezte, hogy összedőlt a világ körülötte, hogy ennél nagyobb csapás soha sem érheti az életben. Aztán tessék, itt ez az újabb kudarc, és ismét az olimpián.

Vannak olyan sportolók, akik egyszerűen képtelenek olimpián is jól szerepelni. Nyerhetnek akkor egy szakajtó aranyat is más világversenyeken, utazhatnak esélyesként a játékokra, készülhetnek a legbecsületesebben, de ott beüt a ménkű. Sárfalvi esetében: Atlantában egy ló, Sydneyben pedig egy makacs hátsérülés formájában. Pedig négy esztendeje a lovaglás előtt még a később harmadik helyen végző Martinek Jánossal azonos helyen állt, de Janinak sikerült megfelelő társra lelnie ebben a számban, míg Péter egy gyenge képességű lovat sorsolt. Ez akkor betlihez vezetett.

Sydneyben megint nem jött össze.

A hazaérkezés óta érthetően kevesen keresték, nem is mondhatta még el, hogy mi is történt vele. Mindenki a sikereseket faggatta, így legfeljebb annyit tudhattunk, hogy volt valami sérülése, és azért lett a tizenhetedik.

Hogyan dolgozta fel az újabb kudarcot, melyik "Sápével" ülök majd szemben? Az érzékeny öttusázóval, aki azóta is vívódik a szerencsétlenségén, vagy a megszokott, kedves vagánnyal, aki bármikor képes egy jó poént mondani, aki ha Hanzély Ákossal egy légtérbe kerül, az isten segítsen a társaság többi tagján.

Nem beszélték le

- Az arckifejezéséből, a megjelenéséből nem tudom megállapítani, hogy túl van-e már a nehezén.

- Egyre jobban vagyok. Pedig gondolhatja, hogy nem erre számítottam én sem, az edzőim sem, senkisem. Az olimpia előtt egyetlen dologtól tartottam, a sérüléstől, és tessék. A verseny előtti időszakban, az edzőtáborban nagyon jó formában voltam, úgy éreztem, hogy most aztán meglehet a jó eredmény. Volt ugyan a hátsérülésem, de sokáig nem erőltettem az edzéseket, hogy pihent legyek az olimpiára.

- Rá is kérdeztem Pécsi Gábor szakmai igazgatónál egy-két nappal a verseny előtt a sérülésére, és ő férfiasan bevallotta, hogy hiába kímélték három hétig a a lovaglásban és a vívásban, ez akár rosszul is elsülhet, de nem volt más választása.

- Én úgy éreztem, hogy rendben vagyok, de bennem is bujkált a kisördög, a vívás alatt aztán belém is nyilallt a fájdalom. Ehhez képest még szépen is teljesítettem, eggyel többször nyertem, mint vesztettem. Sokan kritizálták a lövészetemet is, de nem ott ment el. A 174 körömmel akár még nyerhettem is volna az olimpiát, hiszen a későbbi első Szvatkovszkíj, vagy a negyedik Deleigne sem teljesített többet 176 körnél. Az igazi baj a hátizmomat kínzó érzés volt. A lovaglás alatt nagyon zavart, szinte nem is ültem a nyeregben, állva próbáltam irányítani a lovat, pusztán a kantárral. Ráadásul egy rohanós telivért sorsoltam, így nem is lehetett más a vége, mint a pálya átrendezése - sóhajt szomorúan. - Pedig hittem, bíztam benne, hogy sikerülni fog, hogy ez az olimpia végre összejön. Talán ha a lovaglás nem úgy alakul, hatba kerülhettem volna.

- Okolhat bárkit, vagy bármit a történtek miatt?

- Senkit és semmit nem tudnék megnevezni. Talán hosszú volt az idény, nagyon kemény a felkészülés, s talán öreg már a testem. Pontosan nem tudom.

- A győztes Szvatkovszkíj sem sokkal fiatalabb önnél.

- Ő huszonkilenc éves, de csak koravén. A mezőnyben majdnem én voltam a legidősebb a harminc évemmel.

- Lehet később kamatoztatni ezt a tapasztaltságot, hiszen azért az öttusa nem olyan egyszerű sportág, amit ne kelljen hosszú évekig gyakorolni?

- Lehet másképpen kell edzeni, finomabban, kevesebbet. Nem azt mondom, hogy most rossz lett volna a felkészülésem, mert még a kiutazás előtt is csúcsformában éreztem magam. Az orvosok sem beszéltek le az indulásról, kúrálgatták, ropogatták a hátamat, és biztattak. Ezért sem került szóba, hogy a taralék Hanzély Ákos induljon helyettem az olimpián.

Meg akarja mutatni

- Kiderült azóta, hogy pontosan milyen sérülést szenvedett?

- Még csak ezután fogják tüzetesen megvizsgálni. Vagy hátizomhúzódás vagy -szakadás lehet a diagnózis. Az emberek talán nem is tudják, hogy mi is történt velem, hogy miért szerepeltem ilyen rosszul. Ezért is kell majd bizonyítanom. Nem hagyhatom így abba. Az atlantai kudarc után is ez a dac dolgozott bennem, és a két olimpia közöttiek voltak a legjobb éveim. Kilencvenhat után is kimásztam a gödörből, és most is ezt fogom tenni. Meg kell mutatnom a sok kárörvendőnek, hogy nem ez az én igazi formám.

- Kik voltak a kárörvendők?

- Nem akarom őket megnevezni, de vannak jó néhányan.

- Említette, hogy ezek után nem hagyhatja abba. Komolyan felvetődött ez a lehetőség?

- Konkrétan nem, de már harmincéves vagyok, és 2002-ig tervezek előre. Athénra csak akkor gondolhatok, ha felveszik a váltót is a műsorba. Nemsokára elkezdem a felkészülést, speciális izomerősítő programot fogok csinálni, amely gerincerősítéssel fog kiegészülni.

Sokan biztatják

- Hogy teltek a hazaérkezés utni első napok?

- Hát nem kívánom senkinek. Egyszerűen szörnyűek voltak. Az öttusaversenyt az olimpia végén rendezték, ezért az aranygéppel jöttünk haza, ami egy ilyen szereplés után nem volt leányálom. Kerültem a tömeget, a nyüzsgést. Azóta ugyan voltam már buliban is, de nem tudtam igazán feloldódni. Az első igazán felszabadult estém a tegnapi volt, amikor Hanzély Ákossal elmentem kettesben sörözni.

- Felteszem, nem az olimpiáról volt szó.

- Ha hiszi, ha nem, komoly dolgokról volt szó. Lassan fel kellene nőnünk. Talán ez a kudarc tesz igazán felnőtté. Mi sokáig burokban éltünk, de közben fű alatt mégis felnőttünk harminc éves korunkra. Biológiailag eddig is felnőttek voltunk, de gondolkodásunk gyermeki, hittünk a csodákban. Az élet nagy pofonjai elősegítik ezt az érési folyamatot.

- Nem sajnálja, hogy elszálltak ezek a gyermeki évek?

- Ennek most már meg kellett történnie. De az egésszel kapcsolatban nem is magamat sajnálom leginkább, hanem az édesapámat. Ő talán még nálam is jobban elkeseredett az eredményem miatt. Neki is, érte is bizonyítanom kell majd. Majd így komolyabban talán jobban fog menni. A környezetem is változik, mindenki megházasodik, gyermekeik születnek, megfontoltabban kell élniük.

- Követi példájukat és meg fog megnősülni?

- Annyira azért nem borultam el! Ameddig öttusázom, biztosan nem akarok családot. Az nem normális családi élet, hogy valaki egy évből a felét az otthonától távol tölti.

- Hogy nem "borult" el, azt bizonyíthatom, teljesen normálisan néz ki, nem szőkített a haja, láthatóan jó formában van.

- Szerencsére, minden rendben van velem. Jólesik, hogy sokan biztatnak, kitartásra buzdítanak. Attól én még nem lettem rosszabb ember, mert így alakult az olimpia! Igaz, hogy elestem hat és fél millió forinttól, meg egy miniszterelnöki kézfogástól, de majd valamikor később találkozom vele. Orbán Viktor már ismer, hiszen Sydneyben, még a verseny előtt együtt reggeliztünk.

- És az elveszett pénzt hogy fogja bepótolni?

- Munkát szerzek a Kálnoki Kis Attilával és Hanzély Ákossal közös nyomdánknak. Most az üzlettel is foglalkozom. De nemsokára elkezdek edzeni, és akkor mindenki reszkethet! Kezdetét veszi a Birodalom visszavág második része.

GADÁCSI JÁNOS, A Színes Sport 2000.10.19.