Ha egy öttusázó csak sántikálva tud járni, az bizony furcsa látvány. Márpedig a sudár, festett szőkeségét félig elvesztő (vagy megtartó) hölgy, Simóka Nóra bicegni fog még néhány napig, mert a bal térdét a napokban műtötték. Már hónapok óta esedékes volt ez az operáció, de az olimpiai felkészülés, majd az ötkarikás játékok, később pedig a Világkupa-döntő miatt mindig elodázta. Ha hamarabb kerítenek sort a műtétre, nincs olimpia. Márpedig egy húszesztendős versenyző ekkora lehetőséget nem szalaszthat el, inkább "meghal, de nem alkuszik". Ennek nyomán ideiglenesen merev a térde, ha leül, a lába inkább mankóra hasonlít.

- Arra számítottam, hogy nem lesz jó kedvében pár nappal a műtét után, azt mégsem gondoltam volna, hogy talpig feketébe öltözik.

- A kedélyemmel nincs semmi baj, a ruhám pedig kényszerűségből fekete. Csak ez a nadrágom megy rá a térdemet borító bucikötésre. És mivel ez éppen fekete, ehhez kell igazítanom az egész öltözetemet. A táskám is fekete.

- Meg a haja is lassan visszanyeri eredeti, sötét tónusát.

- A hajam már nem a sérülésem miatt ilyen. A mamám egyszerűen nem engedte meg, hogy most átfessem, félt, hogy megfázom a szeles időben. De nem kell azt hinni, hogy nem mozdulok a szoknyája mellől, ugyanis éppen most költözködöm a saját lakásomba. Már van benne egy ágy, egy szekrény és egy tévé. Most kellene a ruháimat meg a könyveimet is átcipelnem, de így, ilyen lábbal erre képtelen vagyok. Pár nap múlva biztosan belefoghatok a pakolásba, egyrészt, mert addigra már jobban leszek, másrészt pedig sokan ígérték, hogy segítenek.

- A kezében lévő könyv is fekete, tökéletesen illik az összképbe.

- Ez a kedvencem, Gabriel Garcia Márqueztől a Szerelem kolera idején. Már harmadszor olvasom. Előtte szintén Márqueztől az Előre bejelentett gyilkosságot "fogyasztottam el". Most a spanyol nyelvű korszakomat élem, amiben a szintén öttusázó Partics Katinak vannak elévülhetelen érdemei. Ő benn lakott a Honvédban, és amikor a szüleim elutaztak két hétre, én is beköltöztem a koleszba. Akkor tanult spanyolul és egy olyan könyvből olvasta a Szerelem kolera idejént, amelynek az egyik lapján magyarul, a mellette levőn pedig spanyolul állt a szöveg. Annyira tetszett neki, hogy rám "tukmálta", de amint a példa mutatja, nem bántam meg. Én ilyen hűséges típus vagyak, a Diadalív árnyékábant például hatszor olvastam.

- A művek alapján romantikus típusnak mondanám, és a lovak szeretete is ezt a képzetemet erősíti. Az olimpia után is áll ez a tétel? Hiszen Sydneyben úgy húzta maga után a ló, hogy akár meg is halhatott volna.

- Mindössze három éve lovagolok, és előtte féltem a lovaktól. Tizenhét évesen tettem le a képesítő vizsgát, amely nélkül nem lehet versenyezni. Bár először megbuktam, mert "nem volt még ülésem", de másodszorra azért sikerült. Sokak szerint öreg voltam már, hiszen mások tizennégy éves koruk körül tartanak itt. Én korábban úsztam és vívtam, ezért később kezdtem el öttusázni. Talán ez is benne volt abban, hogy az olimpián ilyen csúnyán leestem. Másnap Balaska Zsolt lovasedzővel két okunk volt a koccintásra. Az egyik Balogh Gábor ezüstérme, a másik, hogy én élve megúsztam a versenyt. Túl gyorsan ment a ló, nem tudtam visszafogni. Nálunk sajnos nincs elég idő a lovasedzéseken. Régebben még nekünk kellett foglakoznunk az állatokkal, lecsutakolni, megpucolni, megetetni, itatni őket, de a válogatott keret foglakozásain erre nincs lehetőség.

- Az olimpia előtt mi volt a célja? Hiszen a korábbi, szintén lovaskalandot követő sérülése miatt nyilvánvaló volt, hogy nem fog kiemelkedően szerepelni.

- Jó lett volna az első tízbe kerülni. Az ember mindig bizakodik. Tehetségesnek tartanak mind az öt számban. Első juniorévemben rögtön második lettem az Európa-bajnokságon és a vébén is. Ebben az idényben a sérült lábamat doktor Béres György tizenhét injekcióval kezelte. Amit lehetett, megtettem, ennyi sikerült, nem tudtam befejezni a versenyt. Talán túl hamar jutottam el erre a szintre. Az életkoromat tekintve még ma is junior vagyok, nincs a lábamban tíz alapozás, amely esetleg megacélosíthatott volna. Ha aranyérmes lettem volna, biztosan abbahagyom!

- Tényleg a humoránál van. De az elkeseredés miatt nem fordult meg a fejében, hogy felhagy az öttusával, hogy nem tűri tovább a rengeteg fájdalmat, sérülést, szenvedést?

- Dehogynem! Egyszer egy nyáron valóban abba is hagytam. Korábban, amikor vívó voltam, ilyen nem fordulhatott volna elő, hogy nyáron is készüljek. Márpedig az öttusában ezt megkövetelték, és ez nekem nem tetszett. Aztán mégis visszatértem. A nővérem is ezt csinálta, vele tartottam én is. Meg jól is ment. Olyan váratlanul jöttek az eredményeim, hogy még a válogatási elveket is fel kellett borítani miattam. Kulcsár Antal szövetségi kapitány a saját lánya elé helyezett a sorban, amikor feltűntem. Ehhez persze kellett a nővérem, Bea segítsége is. A sors fintora, hogy pont őt ütöttem el az olimpiai szerepléstől. Amióta kiharcoltam a sydneyi kvótát, azóta egyre rosszabb lett a térdem. Időnként tényleg elegem van a műtétekből, betegségekből. Itt állok húszévesen, és recseg-ropog mindenem. Az utóbbi hetekben csak úgy tudtam futni, hogy egyszerre két gyógyszert kellett beszednem. Csak a Condrosulf és a Mesulid együttes hatása hozott olyan állapotba, hogy képes voltam futni. A Mesulid viszont tönkretette a gyomromat.

- Ezután mégis miért folytatja?

- Mert így mégsem hagyhatom abba. Minden erőmmel Athénra készülök. Ott jól kell szerepelnem, és máris abbahagyhatom. Már alig várom.

(gadácsi) , A színes Sport 2000.11.03.