A SORS MAJD ELRENDEZI. Az asztalitenisz-versenyek összegzését nem lehet mással kezdeni, mint Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina esetével. A két magyar lány az Európa-bajnokság páros címvédőjeként érkezett az olimpiára, álmukban egy olimpiai érem szerepelt. A sorsolás kezdvezett nekik, hiszen a negyedik helyen emelték ki őket, de végül ez még kedvezőbb kiemeléssel ért fel, hiszen a másodiknak rangsorolt kínai pár ágára kerültek.

Az első körben a selejtezőből továbbjutott Gotsch, Schöpp párral kerültek szembe. A németekről annyit érdemes tudni, hogy Kínában látták meg a napvilágot, ott tanultak meg pingpongozni. Borzasztóan kellemetlen a játékuk, a szakemberek féltették a magyar duót. De feleslegesen. Három sima játszmában, csodálatos játékkal nyert. A következő ellenfél egy dél-koreai kettős volt, természetesen erről a mérkőzésről is óvatosan nyilatkozott mindenki. Erre Csilla és Kriszti ismét 3:0-ra hozta a meccset. Csoda volt, amit ez a két lány művelt - és már a négy között volt.

Aztán jött az első csapás - a második kiemelt kínai pár ellen. Csilla és Kriszti a meccs előtt még álmodni sem álmodhatott arról, hogy esetleg nyerhet, aztán a találkozó közben felcsillant a remény. De végül a kínaiak győztek, ők kerültek a döntőbe.

A harmadik helyért lejátszott mérkőzés örökké emlékezetes marad azok számára, akik látták. Igaz, már az is érthetetlen volt, hogy egyáltalán le kellett játszani ezt a találkozót, hiszen más világversenyeken már nem terhelik az elődöntőben vesztes játékosokat azzal, hogy még egyszer szívják fel magukat és a nem titkolt csalódás után még egyszer produkálják a legjobb formájukat. Ahogy például az ökölvívókat sem kényszerítik ilyen helyzetbe - még ezen az olimpián sem.

A pingpongosokat igen - és ez a magyaroknak már sok volt. Pedig csodálatosan játszottak, vesztes helyzetből fordítottak, de a döntő szettben elhagyta őket a szerencse. Volt két vitatott poén is, amely után a dél-koreai pár örülhetett. (Az egyik a csúsza, a másik a kettős érintés.) Egyszer sem jelezte az ellenfél, hogy nem övé a pont. Így a meccs és a bronz az övé lett.

A két magyar lány arca láttán minden magyarnak összeszorult a szíve. Csilla tartotta magát, és néhány perc múlva már nyilatkozott is, Kriszti azonban erős zokogásban tört ki - az elmúlt percek, órák, napok, hetek, hónapok és talán évek összes feszültsége kijött rajta.

De ez azért van, mert ő nem tudja, hogy amit a sors egyszer elvesz, azt máskor, más helyzetben biztosan visszaadja. És miért pont ez a két, csodálatosan játszó és küzdő magyar lány lenne ezalól a kivétel?

KICSI, GYORS, ÜGYES. Vagyis Vang Nan, az egyéni győztes. És az összes női kínai asztaliteniszező. Nincs ellenszer, amivel meg lehetne őket szorongatni. Egyeduralkodók, megközelíthetetlenek, szinte gépiesek. A női páros döntőjét ők vívták, négy szinte teljesen egyforma kínai küzdött az aranyért. A női egyes döntőjét is ők vívták, sőt, a harmadik helyen végzett tajvani Csen Jing is egykor kínai volt (még kínaiként nyerte meg az első olimpiát 1988-ban), és a negyedik szingapúri Jing Jun Hong is Kínában látta meg a napvilágot, ott sajátította el a sportág csínját-bínját. Az olimpia női küzdelmei alatt egyetlen nem ázsiai került be a négy közé - és az a mi párosunk volt.

A KIRÁLY. Az olimpia előtt az egyik legnagyobb kérdés az volt, hogy a férfi egyesben vajon nyer-e a svédek világklasszisa, Jan-Ove Waldner. Megszerzi-e második olimpiai aranyát, meg tudja-e ismételni Barcelonában elért sikerét? Tud-e újabb győzelmet aratni, hiszen eddig több mint húsz alkalommal állt fel a dobogó tetejére világversenyen?

A válasz: nem. De milyen nem?!

Nagyon-nagyon közel volt ahhoz, hogy nyerjen. Határozottan menetelt a győzelem felé, minden helyzetből győztesen került ki. Volt, hogy már majdnem vesztett, de fordítani tudott, volt, hogy simán nyert, de nem ragadt le a részleteknél. Ment tovább. Majdnem húsz év tapasztalata állt mögötte, de nem fáradtsága.

Éppen Budapesten tűnt fel. 1982-ben az Európa-bajnokságon. Még nem volt 17 éves, honfitársától, a szintén svéd Appelgreentől kapott ki az egyes döntőjében. De addig eljutott egy olyan mezőnyben, amelyben számos világklasszis ott volt, például a mi világbajnokaink, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor.

Az okosok akkor megmondták, hogy ez a fiú a világ legjobbja lesz és évekig uralni fogja a férfimezőnyt. Azt 1982-ben nem gondolhatták, hogy még 2000-ben is számolni kell vele, sőt, noha elvesztette a döntőt, mégis igaz: hogy még 2000-ben is ő lesz a legjobb.

De így van.

Noha elbukta a döntőt Kung Ling-huj ellen, de a mai napig ő az etalon.

Ő a követendő példa, ő a legjobb, ő a király, akit még az elvesztett olimpiai döntő sem mozdít el a trónról.

A Színes Sport, 2000.10.03