Erdei Zsolt csütörtökön szertefoszlatott egy újabb álmot, s nem hozta azt a helyezést, amelyet kimondva-kimondatlanul mindeki várt - és elvárt - tőle, maradt a harmadik hely.

De még mielőtt belépnénk a kötelek közé, jegyezzük meg - előrebocsátva, hogy nem akarjuk megmagyarázni Erdei jogos vereségét -, hogy szinte felfoghatatlan az, hogy egy orosz ökölvívó mérkőzését egy ukrán bíró vezetheti. Szántó a maga szokásos stílusában meg is jegyezte: "Néhány hete még együtt üldögéltek a Szovjetunióban..." A mérkőzés után nagy felháborodást váltott ki a magyar vezetőkből a bíróküldés, s ennek volt is valami igazsága.

Zsolt ellenfele a jövő héten 24 éves Gajdarbek Gajdarbekov kevés skalppal az övében érkezett Sydneybe, neki "csak" juniorvilágbajnoki aranya volt.

Az első menet első perce szinte hihetetlen volt. Jószerével még fel sem vette a két bunyós az alapállást, máris elkezdték szórni a pontozók a pontokat. Csak a pontosság kedvéért: egy ausztrál, egy Puertó-Ricó- i, egy dél-afrikai, egy japán és egy román kapott jogosítványt erre a meccsre. A lényeg, hogy már a menet közepe előtt 2:2 volt az állás, ami a második perc végére úgy módosult, hogy 5:3-as orosz vezetéssel küldte pihenni őket a bíró. Lehet vitatkozni ennek a jogosságán is.

A meccs igazi fordulópontja - a mi szemszögünkből nézve -, végezetes momentuma az volt, amikor a második közepén Zsolt belefordult egy kósza jobbkezesbe. Inkább horog volt, bár nem az ilyet tanítják a bokszsulikban. A magyar feje pontosan az érkező ököl felé mozdult, s már kész is volt a "baleset." Számoltak rá, igaz, így is csak egy pontot ért a Gajdarbekov-akció, ám a véleményem szerint ez volt a fordulópont. Itt és ekkor valami elszakadt.

A harmadik menetben Erdei - becsületére és valóban profi mivoltára legyen mondva - még egyszer megpróbált felállni, s tényleg talpon is volt. Hatalmas munkával tornázta fel magát 12:9-re. De az ukrán bíró szinte pillanatonként megállította a mérkőzést, kibillentve a felvett ritmusából az igazi küzdőmodorát végre megtaláló magyart, akinek ennyi elég is volt. Visszazuhant abba a küzdőmodorba, amellyel egyértelműen vesztésre volt ítélve. Hiába nyerte meg végül ezt a menetet 7:6-ra Erdei, az összesítésben már 16:11-re vezetett az orosz. Ez pedig behozhatatlan hátrány volt, különösen akkor, ha azt nézzük, hogy bokszolónkban benne volt még a nagy ütés "emléke", arról nem beszéve, hogy ő is fáradni kezdett - meggyőződésem, elsősorban idegileg -, s nem tudta végrehajtani azt, amit egyébként betéve tud.

Az utolsó két perc már a legkevésbé sem emlékeztetett ökölvívásra. Inkább dulakodást, támaszkodást, szabálytalan ütéseket és egymást lebirkózni akaró két bunyóst láthattak a nézők, az ukrán passzív szemlélődése mellett. Lehet, hogy a szívem mondja, de egy Gajdarbekov-intés kijárt, belefért volna. Bár hozzáteszem, Erdei akkor sem nyer.

*

Elnézést, ha csalódást okoztam

Erdei Zsolt: - Ha csalódást okoztam, elnézést kérek érte. Úgy érzem, mindent megtettem, de már a meccs közben rájöttem, hogy nem vagyok olyan, mint az előző kettőn. Pedig egész nap egyben éreztem magam, és amikor bementünk a ringbe, akkor is úgy érkeztem oda, hogy megeszem az oroszt. A meccs alatt viszont fásult, lassú és enervált voltam. Nem szoktak engem ennyiszer megütni, és az, hogy lebirkózott a negyedik menetben, nem is fér a fejembe. A rászámolás előtt teljesen váratlanul ért az ütés, meg kell majd néznem a videót, hogy tudjam, mi is történt. Mindenesetre nagy volt, meg is szédültem egy kicsit. Aztán a harmadik végén is kaptam egy nagyot, de akkor talpon maradtam. Őszintén mondom, hogy nagyon sajnálom, nem így akartam hazautazni innen.

Szántó Imre, szövetségi kapitány: - Ha nyolc ukrán ül a szorító körül, és egyöntetűen drukkol az orosznak, Erdeinek akkor is le kellett volna győznie. Ő a jobb bunyós, csak épen semmit sem mutatott meg ebből. Nagyon szomorú vagyok, hiába mondtam neki, hogy ne foglalkozzon azzal, hogy hol van, milyen versenyen, milyen városban, csak az lebegjen a szeme előtt, hogy ez egy meccs ez a sok közül. Ha mondjuk Mázaszászváron bunyóztak volna, az orosznak semmi esélye sem lett volna. Összenyomta őt a felelősség, a teher, meg az, hogy ez olimpia. Kár érte, mert arannyal búcsúzhatott volna az amatőr pályafutásától és a középsúlytól.

Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke: - Ez felháborító, ez maffia, ezt azonnal fel kell számolni! Az ilyen emberek, aki meg merik tenni azt, hogy egy orosz meccsére ukrán bírót küldjenek, az ilyenek teszik tönkre az amatőr ökövívást. Lehet, hogy voltak a pontozók között más földrészről érkezettek is, csak az a baj, hogy azok is oroszul beszélnek.

Schmitt Pál, a MOB elnöke: - Sajnos többet ütött az orosz, és nem mondhatom azt, hogy nem érdemelte meg a győzelmet. Az más kérdés, hogy rengeteget szabálytalankodott, a bíró pedig nem akarta észrevenni ezeket a szabálytalanságokat.

*

Döntősök hat súlycsoportban

Csütörtökön hat súlycsoportban dőlt el, hogy kik vehetnek részt a szombati döntőben. A kubai és az orosz bokszolók közül egyaránt négyen harcolták ki a továbbjutást.

Nem jutott a döntőbe a kislégsúlyú kubai Roméro, aki négy évvel ezelőtt eggyel magasabb súlycsoportban az 51 kilósok között volt olimpiai bajnok. Veresége meglepetés, hiszen egy eddig kevésbé ismert francia öklöző, a legutóbbi vb-n ötödik helyezett Asloum verte meg pontozással. A Lakatos Pált búcsúztató észak-koreai Kim Un Csolnak be kell érnie a bronzzal, mivel az Atlantában bronzérmes spanyol Rafael Lozáno Mu-oz megverte őt.

Az 54 kilósok döntőjében a kubai junior-világbajnok Ortiz az orosz Eb- ezüstérmes és olimpiai bronzérmes Malahbekovval öklözik szombaton. Kubai résztvevője lesz a könnyűsúly döntőjének is: Kindelan világbajnokhoz méltó produkcióval 27:15-re verte meg az orosz Európa-bajnok Maletyint. A 67 kilós olimpiai bajnok orosz Oleg Szajtov az ukrán Docenkóval néz farkasszemet az utolsó felvonásban. Középsúlyban Gajdarbekov ellenfele a Pánamerikai Játékokon győztes kubai Gutierrez lesz.

A nehézsúlyú Félix Savón magabiztosan menetel eltökélt célja, a harmadik olimpiai bajnoki cím megszerzése felé. Miután csütörtökön a német Kobert 14:8-ra legyőzte, a döntőben az orsoz Ibzaginov vár rá

Te jó ég! Zsolt nézi a földet. Tétova, bizonytalan, miközben egymás mellett bevonulnak, ellenfele Gajdarbekov keményen ránéz, ő kerüli a pillantást. Van jelentősége?

A színész lemondja az előadást olyankor, amikor indiszponált, az énekes elhalasztja a koncertet, a festő másnap újra nekikezd a képnek, mi kiíratjuk magunkat, majd betelefonálunk, bocs, ma nem megy. A sportolónak viszont ki kell állnia. Vállalnia kell a megmérettetést akkor is, ha rossz napja van, ha semmi sem jön össze, ha tudja, hogy reménytelen. Vállalnia kell a kudarcot, az elbukást. A nyílt színi megszégyenülést. A sportolói lét egyik nagy drámája. Az itt és most kérdés, életünk nagy misztériuma, itt fogalmazódik meg talán legeklatánsabban. Ha van ember, akinek fontos volt a siker, az olimpiai győzelem, az Erdei Zsolt, aki mindent megtett a sikerért, aki egész életét alárendelte, aki felkészült rá, aki - úgy tűnt - avatott ember, hogy bajnok legyen. Igazi küzdő szamuráj, magányos hős, aki vállalta az esélyesség terhét, vállalta az egyéniségét, önmagát, aki lelkileg, fizikailag alkalmasnak tűnt, hogy majdan fellépjen az olimpiai dobogó felső fokára. És akkor jött ez a meccs Gajdarbekov ellen. A meccs, amely maga volt a pokol. Amelyen sansza sem volt, amelyen teljesen nyilvánvaló volt, hogy Gajdarbekov legyőzi, felőrli, fizikailag és lelkileg szétveri. Hogy nincs ellenfele a nagyszerű napot kifogó, rettenetesen erős, kemény, erőtől duzzadó ellenfelével szembe. Padlóról felkelve is tovább kellett küzdenie, amikor már se ereje, se hite, se tudása nem volt, csak embersége, harci szelleme, méltósága vitte. Mi történhetett, az esélyesség súlya alatt roppanhatott össze? Nem volt edzőpartnere kint, akivel végig a csúcson készülhetett volna? A két hét volt sok, amíg a súlyát kellett tartania, túledzette, túlpörgette magát? Ahhoz a bokszhoz, amelyet ő csinál, szükség van bizonyos ihletettségi állapotra, amely vagy jön, vagy nem jön. A sérülése zavarta, amelyről korábban nem beszélt, de biztos, hogy mindvégig zavarta edzéseken és versenyeken? Vagy csak egyszerűen így volt megírva, így ébredt? Talán is-is, talán valamelyik, talán még más, ki tudja, talán azért volt az egész drámaibb számunkra, mert az olimpia alatt ez volt az első igazán sokkoló magyar kudarc?

Minden olimpiának megvoltak, megvannak a maga nagy vesztesei, tragikus hősei. Wichmann Tamás és Polyák Imre, Zsivótzky Gyula és Balczó András, Gyarmati Andrea és Mark Spitz, Ron Clarke és Zenovka, Bubka és Powell, vagy most ezekben a napokban Devers, Karelin vagy Süleymanoglu. Mégsem a negatív érzés maradt szereplésük, hanem a szomorúságával is felemelő példa. A sportoló elbukott, az ember diadalmaskodott, mert helytálltak, mert példát mutattak, mert a maximumot adták, mert mindent megpróbáltak, mert a sorsot kihívva a csúcsra törve buktak el. Erdei Zsolt is alighanem közéjük tartozik.

(Lehet, hogy nekem is inkább be kellett volna telefonálnom a szerkesztőségbe, fiúk majd inkább holnap adom a cikket?.)

Szegő András , A Színes Sport 2000.09.29