Történelmi kutatások a Kr.e. 5. évezredre teszik az ökölvívás kialakulását, azt már kevesebben gondolnák, hogy a sportág bölcsője a mai Etiópia területéhez köthető. Persze maga az ökölvívás jelentősége a harcászat terén mutatkozott meg, a közelharcban alkalmazott ütésfajták azonban még messze elmaradtak a mai modern ökölvívó-mozdulatoktól.
Kínában és Indiában is maradtak fenn feljegyzések, ám a versenyszerű ökölvívással Kr.e. 10. századtól a görögöknél találkozhatunk először. A történetírók elbeszélései mellett kézzelfogható bizonyíték, hogy az ökölvívás a 23. olimpián, Kr.e. 688-ban már a versenyszámok között szerepelt. A legelső bajnok a szmirnai Onomasztosz lett, ő alkotta meg a sportág kezdeti alapvető szabályait is. Mivel döntetlen eredmény nem születhetett, a küzdelem addig tartott, amíg valamelyik fél képtelen volt a lábán megállni, vagy fel nem adta a harcot, így aztán egy-egy összecsapás órákig is eltartott.
A római gladiátorkorszakban brutálissá váló sportág a 291. olimpián búcsúzott, ugyanis Nagy Theodosius császár 393-ban betiltotta. A 18. századig csendes magány vette körül a bokszot, akkor viszont az angol arisztokrácia körében egyre népszerűbbé vált. Az első "Gym" létrehozása James Figg, a "modern ökölvívás atyjának" nevéhez fűződik, míg a szabályok írásba fektetését Jack Broughton vállalta magára.
1790-ben jelent meg az első bokszmagazin, a Boxing Rewieved, 1838-ban az ún. "Londoni Szabályok" összefoglalták a regulákat, ezeket 1867-ben John Graham Chambers alakította át úgy, hogy a mai alapok is erre épülnek.
Az első újkori olimpiai részvételre 1904-ig kellett várni, egy évszázada St. Louisban azonban csak amerikai sportolók indultak Akkor 7, 1908-ban 5, 1920-tól 8, 1952-től 10, 1968-tól 11, 1984-től 12 súlycsoportban zajlottak a küzdelmek. 1912-ben Stockholmban a svéd törvények miatt nem rendeztek ökölvívótornát. Sydney és Athén között megszűnt a nagyváltósúly (71 kg), így összesen ismét 11 kategóriát számlál a sportág. 1996-ig 3-szor 3 percesek voltak a mérkőzések, 2000-től már 4-szer 2 percesek.
Ami a sportág halhatatlanjait illeti, olyan klasszisok nyertek amatőrként az ötkarikás játékokon, mint a későbbi profi világbajnok Cassius Clay, azaz Muhammad Ali (1960, Róma - félnehézsúly), George Foreman (1968, Mexikóváros - nehézsúly), Lennox Lewis (1988 - szupernehézsúly), Oscar de la Hoya (1992, Barcelona - könnyűsúly) vagy Vlagyimir Klicsko (1996 - szupernehézsúly).
Háromszoros olimpiai bajnoknak mondhatja magát a két kubai nehézsúlyú fenegyerek, Teofilo Stevenson (1972, 1976, 1980) és Felix Savon (1992, 1996, 2000), de háromszor győzött Papp László (1948, 1952, 1956) is. Rajta kívül még Kocsis Antal (1928), Énekes István (1932), Harangi Imre (1936), Csík Tibor (1948), Török Gyula (1960), Gedó György (1972) és Kovács István (1996) nyert aranyérmet.
forrás: [origo]
|
FONTOS
