|
|
| ||||
|
|
Eszter és a barcelonai példa
Túlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt évben (években...) különösebb sikereket mondhattak magukénak a magyar cselgáncsozók. A kilencvenes évek első felének csodái és érmei ma már csupán az egyre szépülő emlékek között élnek, s a realitás talaján maradva be kell látnunk, hogy jelenleg igazából nincs is esély arra, hogy a csoda megismétlődjék... Vagy talán mégis? Az örömöt jelentő kivételek közé tartozik, hogy a Sydney felé vezető úton két magyar dzsúdós is túljutott már az első, és nem is könnyű feladaton. Kiharcolták az olimpiai részvételt. Csizmadia Eszter és Illyés Miklós már biztos utazónak tudhatja magát, köszönhetően a tavalyi birminghami vb-n elért ötödik helyezésének. Illyés olimpiai kvótája akár papírformának is tekinthető, hiszen évek óta készült annak a bizonyos küszöbnek az átlépésére. Most sikerült neki... A másik "kiválasztott", Csizmadia Eszter ötödik helyezése azonban inkább tartozik a meglepetések kategóriájába, mint az elvárhatókéba. Egy-két évvel ezelőtt feltételezhetően még az álmaiban sem szerepelt az ötkarikás szereplés. Mostanra pedig valósággá vált az álom. + Akár azt is mondhatnám, hogy a magyar cselgáncsozók közül Csizmadia Eszternek van a legjobb dolga. Biztos utazó, akár lóbálhatná is a lábát, és a tatami széléről nézhetné, miként gyilkolják egymást a többiek az olimpiai utazásért. Irigylésre méltó helyzet, biztosan sokan cserélnének önnel. - Az utóbbival, mármint a cserével egyetértek, de arról természetesen nincs, nem is lehet szó, hogy a következő hónapokban nem lesz dolgom. Ellenkezőleg: nagyon is sok lesz - válaszolt. + Válogathat a versenyek között, oda utazik, ahová akar, azon indul, amelyiken éppen kedve van. - Meg amelyiket kijelölik számomra az edzőim, a mestereim. Tény, hogy a bizonyítás kényszere nem nehezíti meg számomra a következő hónapokat, és akár még a vereségek is beleférnek. A legnagyobb kincsnek azt tartom, hogy a nemzetközi viadalokon, az edzőtáborokban nyugodtan tudom tanulmányozni a leendő ellenfeleimet, és olyan térképet készíthetek róluk, amely segítségével könnyebben tájékozódom majd Ausztráliában. + Járt már ott, és nem is oly régen. - Decemberben rendezték az előolimpiát, azon vehettem részt. Igazából akkor értettem meg, ott fogtam fel, hogy Jézusom, itt fogok versenyezni szeptemberben. Abban a csarnokban, azon a tatamin, és akár akarom, akár nem, sok-sok millió ember nézi, látja majd, mit is produlálok. + Az ilyenre szokták azt mondani, hogy felemelő lehetett, hogy utánozhatatlan érzés... - Ellenkezőleg. Engem összenyomott, és valóban kicsinek éreztem magam. + Ezek szerint még nem esett le a tantusz, idő kell ahhoz, hogy feldolgozza, mi is történt önnel. - Valahogy így vagyok ezzel. Mondogatom ugyan magamnak, hogy ez is ugyanolyan verseny lesz, mint a többi, itt is azt kell csinálni, amit egy hazai rangsorversenyen. Csak éppen mások ellen. + Erről van szó. Ez azért lényeges különbség... Tényleg, kiket kellene legyűrnie ahhoz, hogy mondjuk pontszerző legyen? - Kimondta az álmomat, a vágyamat. Ha meg tudnám ismételni a vébé-szereplésemet, és ismét ötödik lennék, akkor... Akkor nem is tudom, mit csinálnék. Hogy kiket kellene legyőznöm? Ha van ideje, és akarja, elsorolom. Vannak legalább tízen, akik ellen kőkemény csata várhat rám. A belga, az olasz, a holland, a spanyol, a japán, a kubai lány. Még csak az elején tartok. Folytassam? + Maradjunk inkább annyiban, hogy szinte az egész mezőny... Az előbb az ötödik helyezést nevezte az álmai csúcsának. Miért ne sikerülne megismételni a tavalyi vébé-bravúrt? - Mondom, nem tudom, hogyan, miként hat majd rám az olimpia légköre. Feldob-e, vagy összenyom. + Álljon ön előtt a jó példa! A barcelonai olimpián az egész magyar csapat szinte áldott állapotban versenyzett. - Láttam is. Amikor Kovács Anti bajnok lett, és én tizennégy évesen még csak a Margitszigeten koptattam a tatamit, éreztem, hogy ezt az élményt nekem is át kellene élnem. Ez valamiféle földöntúli boldogság lehet. Olyan, ami után akár el is lehet köszönni a sporttól. + Feltételezem, huszonkét évesen ezt nem vonatkoztatja magára, és még az eszébe sem jutott a búcsú. - Igazából nem, de azzal azért tisztában vagyok, hogy a sportpályafutásom mellett a civil életemet is építgetni kell szép lassacskán. + Élet a tatami után... - Igen, valami ilyesmi. Könnyen lehet persze, hogy az is sportos lesz, bár ehhez első lépésként sikerrel kell vennem még egy másik nehéz akadályt. Az államvizsgát a TF szakedzői karán. + Az olimpia előtt kerül sor még erre is? - Azért nem vagyok ennyire bátor. A záróvizsgákon túl szeretnék jutni, az utolsó csatával, az államvizsgával azonban megvárom az olimpiát. + És ha minden a vágya szerint sikerül, még kivételezett is lehet. Mondjuk úgy, hogy véletlenül a nyakában felejt egy olimpiai érmet. A Sydneyből hozottat. Ez azért bármelyik vizsgáztatót meghatná. - Ha meg nem lesz érem, hát megkérem, hogy a vizsga előtt olvassa végig az újságban az ötödik helyezett magyarok névsorát, és csak utána húzok tételt. Róth Ferenc, Nemzeti Sport 2000. január 10. |
SYDNEY 2000 |
||
|
||
Csizmadia Eszter |
||
|
FONTOS
