|
| ||||
|
Bízott benne, hogy minden a "pályán" dől
Nyeste vállalja, hogy érmes lehet az olimpián Második olimpiájára utazik. Sokak szerint nem is akármilyen állapotban. A békéscsabai Nyeste Adrienn ugyanis mostanában élete legjobb formájában versenyez, s ezt a párizsi Európa-bajnokságon bemutatott felemás korlát gyakorlata is bizonyította. A szakemberek egyhangúlag elismerően szóltak arról a teljesítményről, amit a fináléban produkált a szeren, és ha az a fránya leérkezés nem lett volna... - Elfelejtette már a Párizsban történteket? - Nehezen lehet felejteni, már csak azért is, mert életem legjobb gyakorlatát fejeztem be egy "csodás" leüléssel - mesélte Nyeste Adrienn, aki a nyolcadik helyet szerezte meg a párizsi Európa-bajnokság felemás korlát döntőjében. - De szerintem nem is kell elfelejteni, hiszen újabb tapasztalatokkal és nagy meglepetésekkel szolgált ez a verseny. - Éspedig? - Először is most egy életre megtanultam, hogy valóban az utolsó pillanatig koncentrálni kell, másrészt pedig szembesültem azzal, hogy tényleg a legjobb korlátosok között vagyok a világon. - Ezt eddig nem tudta lemérni? - Igazából nem. Úgy utaztam el Franciaországba, hogy mindenképpen szeretnék a döntőbe kerülni, aztán látva a többiek gyakorlatát rájöttem arra, hogy az érem sem elérhetetlen a számomra. Ebben megerősített az is, amit a verseny után mondtak nekem a pontozók és az edzők. Szóval most úgy érzem, hogy akár dobogós is lehetek az olimpián... - Nem sokan merik ezt kijelenti. Általában a sportolók nem szeretnek feleslegesen terheket pakolni a saját vállukra. - Én vállalom azt, amit érzek. Kemény munka van mögöttem, soha életemben nem voltam még ilyen jó formában, és célok nélkül nem is érdemes elutazni az olimpiára. - Ez így igaz, de néhány nappal ezelőttig még az is kétséges volt, hogy ön megy-e az olimpiára. Az elmúlt időszakban ugyanis kemény harcok mentek azért az egy kvótáért, amit a női szakágnak szerzett Ónodi Gabriella a tiencsini világbajnokságon. - Ez engem egyáltalán nem érdekelt. Minden ezzel kapcsolatos gondolatot kizártam magamból, tettem a dolgomat, csak arra törekedtem, hogy jól tornázzak és hogy egészséges maradjak. Bíztam benne ugyanis, hogy a válogatási elveknek megfelelően minden a "pályán" dől majd el, és szerencsére nem csalódtam. - Mi változik most a felkészülésében? - Először is minden versenyt lemondtunk, így például nem utazom el Mexikóba se, ahol június közepén versenyeztem volna. Másrészt pedig új leugrást gyakorolok az edzőmmel Lukács Józseffel. A régi egy kicsit bizonytalan volt, ami ugye Párizsban is látszott, így szeretnénk megerősíteni a leérkezést. - És erősítésképpen elviszi magával az olimpiára Tigrist, Alfot és Macit is? - A kabaláimat nem hagyom itthon. Tudom, hogy egy kicsit gyerekesnek tűnik, de az idén mindig segítettek... (lipiczky), Nemzeti Sport 2000.06.03. |
BARCELONA 1996 SYDNEY 2000 |
||
|
||
|
||
|