Azt mondja, túl van az idény két legjelentősebb versenyén: lólengésben döntős volt a párizsi és most a hét végi cottbusi Világkupán is. Bár hangzatos az eredménye, véleménye szerint nem volt egy supolás szereplés, úgy érzi, se a nevének, se a lelkének nem tett jót ez a két viadal. Ha az őszi genti világbajnokságról kérdezzük, csak a vállát vonja meg, mondván: ki tudja, mi történik még addig...

Nem mintha nem érdekelné, és nem mintha hátat akarna fordítani sportágának, csak hát nehéz harmincéves fejjel a változtatás, ebben a korban tönkrement csuklóval nem könnyű az új kihívásoknak megfelelni.

Supola Zoltán tehát váltani akar. Vagy inkább megnyugodni, feltöltődni egy kicsit. Éppen ezért vasárnap fogja a csomagjait, és elutazik Kanadába, ahol egy barátja meghívására három hónapig Montrealban edzőtáborozik majd.

- Gyors döntés volt.

- És szükségszerű. Bár a barátom már évek óta hív, most éreztem a leginkább, hogy eljött az ideje a környezetváltoztatásnak - mondta a tatai edzőtáborban Supola Zoltán. - Az úszóknak, az atlétáknak és a kajakosoknak is bejött, hogy hosszú hónapokig más országban készültek. Széchy Tamás makrociklusainak például mindig megvolt az eredménye.

- Azt mondta, feltöltődni vágyik. Az idény elején járunk, és ön már most kimerültnek érzi magát?

- Ez nem fizikai, sokkal inkább lelki állapot. Tavaly minden viszonylatban a legnehezebb évet tudtam magam mögött. Körülbelül harminc versenyen indultam, a tönkrement csuklómat állandóan injekciózták az orvosok, és a sikeres olimpiai szereplés érdekében keményen kellett dolgoznom. Sydneyben hatodik lettem lólengésben, vagyis ismét pontszerző helyen végeztem, ám ebben a nagy hajtásban szembesülnöm kellett azzal is, hogy megöregedtem.

- Megöregedett?!

- Huszonöt éve tornázom, huszonöt éve csak a sportról szól az életem. Az ember egy idő után belefásul.

- Tavaly az is felvetődött, hogy befejezi...

- De még nem tudok búcsút mondani. Éppen azért megyek Kanadába, hogy egy kicsit magamra találjak.

- És ehhez magányra van szüksége?

- Tény, hogy Montrealban bizonyos tekintetben egyedül leszek. De hát az idénykezdetre Dunaújvárosban is egyedül maradtam. Pánczél Miki befejezte, Csollány Szilveszter eligazolt, vagyis ebből a szempontból is új helyzetbe kerültem.

- Most pedig edzője, Limperger István marad egyedül.

- De csak egy ideiig. Pista bácsival átbeszéltük ezt az utazást, és azt mondta, támogat benne. Szerinte jót tesz majd a lelkemnek ez a néhány hónap távollét.

- Hogy érzi, őszre képes lesz összeszedni magát, számolhat Supolával a csapat a világbajnokságon?

- Azt hiszem, erre a kérdésre inkább térjünk vissza majd augusztusban...

Lipiczky Ágnes, Nemzeti Sport 2001.04.05