FONTOS


 

A bajnoknő kétszer még a társakért is visszavágott
Nagy Tímea négy év után arannyal kárpótolta magát


Négy éve Atlantába Világkupa-győztesként és abszolút esélyesként utazott el, ötödik lett. Nagy Tímea azóta átalakította az életét. Kicsit háttérbe szorította a vívást, hogy változatlanul szerethesse, az pedig viszonzásként most a sydneyi olimpia első magyar aranyérmével ajándékozta meg. A címvédő francia Flessel-Colovic ellen, az elődöntőben zseniálisan vívott, s a dobogó legfelső fokára vezető úton Mincza Ildikó és Szalay Gyöngyi legyőzőinek is visszavágott. Ha a hagyomány folytatódik, négy év múlva a mostani Vk-győztes Mincza következik, aki azt mondta, igyekszik talpra állni, hogy a csapat hírnevéhez méltóan szerepelhessen.

Kinek a pap, kinek a papné, nekünk az olimpiai bajnoki címet védő francia Laura Flessel elleni elődöntő. Ez a legkedvesebb eddig az olimpián. Nagy Tímea káprázatos győzelme egy fantasztikus versenyző ellen. Mégpedig úgy, hogy szellemes stratégiával csaknem a kétségbeesésbe kergette a nagy tét által mindig különösen feldobott és kreatív franciát. A kis tűzgolyó, vagy a csokilány, s ki tudja, mi mindennek nevezik-becézik még, előszeretettel szúr lábat, vannak, akik a versenyein strigulákat húznak mindegyik után, a végén mindig meghökkentő szám jön ki. Mi nem követtük ezt a módszert, ezzel szemben állítjuk, hogy Flessel ezúttal is rengetegszer szúrta meg az ellenfelek lábát, s bármennyire tudja mindenki, a vetélytársak is, hogy milyen az, villámszerű meglepetésként éri mindahányszor a nézőt, és különösen azt, aki elszenvedi. Ezzel szemben Nagy Tímea kifejezetten jól védi a lábát, és maga is mesterfokon képes odaszúrni váratlanul.

A meccsen aztán versenyzőnk flesselt Flessel ellen, majd lábat szúrt. Közérthetőbben fogalmazva, kettős fenyegetésben tartotta ellenfelét, lábra és felsőtestre is ijesztett, aztán változatosan szúrt is, a francia egészen beleszédült. Ennek ellenére nem volt sima, mert Flessel sem akárki. Az elején mégis csak eladta Tímeának a ălábast", együttes találat következett, majd fless, és az ellenfél 3:1-re vezetett. Versenyzőnk kiegyenlített, de a francia megint elment 6:4-re, majd 7:5-re, ám a második három perc felénél Tímea ismét utolérte, 8:8, aztán pillanatok alatt 13:10 lett - ide. Az utolsó harmadra Flessel mégis felkelt a padlóról, most ő egyenlített, a magyar lelke azonban még erősebb volt, és nyert.

Nagy napja jól is kezdődött. Az első ellenfél, a kínai Jang Sao-csi nem könnyen adta meg magát, technikás, fegyelmezett vívó, akit nem egyszerű megközelíteni sem. Tímea azért megtalálta a módját, és noha nem szórta a találatokat, hanem - ahogy mondani szokás - egyenként, lassacskán adogatta őket. Hat perc vívás után 8:5-re, biztosan vezetett. Egy perccel a befejezés előtt a kínai 9:8-ig feljött, ámTímea megint nem kapkodott, hanem várta, hadd jöjjön előre az ellenfél. A kellő pillanatban ijesztett, és hátrálásra kényszerített Jangot. Negyvennyolc másodpercig játszadozott ilymódon vele, mígnem bevitt még egy találatot, 10:8, majd a kétségbeesetten rohanó kínainak megadta a kegyelemdöfést is. Ennél is kevesebb konfliktushelyzetet engedett meg a lett Julija Vansovicának, Szalay Gyöngyi legyőzőjének. Megint csendben gyűjtögette a tusokat, a három háromperces periódus végén 5:3-ra, illetve 12:8-ra vezetett, majd 15:10-zel simán hozta az asszót. Végül a Mincza Ildikót kiverő svájci Hablützel-Bürkinek is visszavágott.

Addig azonban még volt két fontos meccse. Az elsőt az elődöntőbe jutásért a német Bokel-Duplitzer házirangadó győztesével, Claudia Bokellel vívta. Ezt már a szó legszorosabb értelmében vívta. Miután megszerezte a vezetést, változatos módon, de folyamatosan megelőzte az egyre idegesebben kitámadó németet. A negyedik perc végén 7:2-re vezetett, és noha az ötödikben Bokel két találatot bevitt, megint következtek a Nagy-találatok, és megszületett az egészen fölényes, sikeres folytatást ígérő 15:8-as győzelem.

A Flessel elleni remeklés után jött a finálé Gianna Bürki-Hablützel ellen, aki szintén nagy napot fogott ki, hiszen megverte a világbajnok kubai Garcíát, majd a Világkupa-győztes Minczát is. A döntő első három percében Nagy ellen is elment 6:3-ra, de a magyar a Flessel ellen alkalmazott, kiismerhetetlen vívással a második végén 7:6-ra fordított, igaz, az utolsó minutumban Bürkinek sikerült kiegyenlítenie. A legutolsó felvonás ismét parádés volt, de most már olyan értelemben is, hogy egymást követték a látványos találatok. Már 13:10-re vezetett Nagy, amikor Bürki még egyszer, utoljára válaszolni tudott. A hátralévő kis időt már úgy is eljátszadozhatta volna, hogy belecsörtet két együttes találatba, ehelyett két szellemes tussal az utolsó másodperceket is felejthetetlenné tette.

Nagy Tímea egyszerre sírt és nevetett, amikor a színpadra felözönlő magyar tábor tagjai agyonölelgették, majd a levegőbe dobálták. Csupa boldogság volt most a pást, mindenki gratulált mindenkinek, és ők együttesen az újdonsült olimpiai bajnoknak, aki szép ajándékkal lepte meg a vasárnap 60. születésnapját ünneplő Móna Istvánt, a Honvéd vívószakosztályának vezetőjét.

Az aranyérmet Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának tagja át a győztesnek, aki a dobogó legfelső fokán könnyeivel küszködve (néha alulmaradva) végigénekelte a magyar himnuszt.

Csenge nem szereti videón nézni az anyukáját
Ön jól választott!

Az a Flessel elleni elődöntő irtóztatóan feszült volt. Aztán amikor véget ért, önfeledten örült mindenki a szobában. "Hajrá, anya!"- hirdeti a kis fekete tábla a sarokban. Varga Csenge, az újdonsült olimpiai bajnok, Nagy Tímea kislánya buzdítja imigyen tízezer kilométeres távolságból a félteke tulsó oldaláról az anyukáját. "Anya vívni van" - tájékoztatott az egy hét múlva második születésnapját ünneplő csöppség. Az anyuka pedig vív, parádésan. Az elődöntő végén Csenge tapsolt, ugrált, ahogyan a felnőttek. "Szó volt róla, hogy elmegyek Imre Gézáékhoz az éjjel, megnézni a versenyt - mesélteVarga Sándor, az aranyérmes hölgy férje. - De aztán inkább itthon maradtam, és egész éjjel hallgattam a rádiót, le sem hunytam a szememet. Nem tartozik az senkire, miképpen örülök vagy bánkódom, ha Titi vív."

A döntőt Csenge nem látta. Inkább a "Vukot" szerette volna nézni, de a nagypapa vállalta, hogy a finálé ideje alatt gardírozza a kicsit, szerte a hatalmas kertben, vagy valamelyik szobában. "Nem szeretem anyát videón nézni!" - jelentette ki határozottan Csenge. Amikor vége, persze tudja, hogy valami rendkívülit vitt véghez az anyukája. Fülig ér a szája, mindenkivel roppant barátságos, pedig a ház tele a kislány számára ismeretelen emberekkel. Tévéstáb tévéstábnak, rádiós a rádiósnak adja a kilincset. Szép sorjában érkeznek az újságírók is.

"Imre Géza a döntő vége előtt öt másodperccel hívott telefonon, hogy gratuláljon, hiába ő már rutinos párbajtőrvívó - idézte fel az első telefont Varga Sándor. - Gézu tudta, hogy ilyen rövid idő alatt már nem lehet annyi tust kapni, hogy Titi ne nyerjen, és az is az atlantai bronzérmes rutinját mutatja, hogy tisztában volt vele, ha lejár az az öt másodperc, mindig foglalt lesz a telefonom, annyian fognak keresni."

Jelentkezett és gratulált boldog-boldogtalan. Nagyon boldog ismerősök és ismeretlenek. Még az olimpiai faluból is jött üzenet: "Gratulálunk! Ön jól választott!" Kökény Beatrix, a kézilabda-válogatott csapatkapitánya az Angola elleni győzelem után nem mulasztotta el kifejezni jókívánságait nemcsak az olimpiai bajnoknak, hanem a férjnek is.

A Színes Sport, 2000.09.18

VÍVÁS

  ATLANTA 1996
  SYDNEY 2000

 
KÉPEK

 

 
LINKEK

  Nagy Tímea