Milyen Amerika?

- Süt a nap ilyenkor télen is. Phoenixben ezekben a hónapokban is húsz fok van, viszont az éjszakák hűvösek. A nyár pedig elviselhetetlenül forró.

Hol lakik és hogyan?

- Az egyetemről öten bérlünk egy házat, amelyben mindegyikünknek van egy szobája. A konyha és a nappali közös. Mi európai háznak hívjuk, mert együtt lakom egy svéd, egy dán, egy francia és egy magyar származású német egyetemi hallgatóval. Ez a legolcsóbb megoldás, egy hónapra háromszázötven dollár a lakbér, plusz a rezsi.

Hogyan él öt fiatal európai férfi távol az otthonától, egy idegen világban?

- Egész jól megvagyunk. Persze kisebb viták adódnak, de kénytelenek voltunk megtanulni alkalmazkodni egymáshoz. Sok szabad időnk amúgy sincs, mert a tanulás mellett edzeni is kell. Esténként Harcsár Zsolttal, aki hétéves kora óta él Németországban, főzni szoktam. Ô is szereti a magyaros ételeket. Általában én csinálom a leveseket. Hauer Pétertől, a volt szakfelügyelőtől kértem recepteket, mert amikor az Egyesült Államokban edzőtáboroztunk, ő főzött az úszócsapatra. Így jól tudja, hogy milyen alapanyagok kaphatók Amerikában. Zsolt még rántott húst is tud sütni, és palacsintát is.

Gondolom, az öt szabad fiú hatalmas bulikat rendez.

- Csak módjával. Összesen ha két buli volt nálunk. A lehetőség ugyan adva van, de rájöttünk, hogy egy buli után hatalmas rendetlenség marad a házban. S mivel a takarítást korábban csak fogalomként ismertük, ezért inkább mi szeretünk eljárni vendégségbe.

Tudom, Amerikában ilyet csak a vámnál illik kérdezni, de miből él?

- A megélhetésem alapját az egyetemi ösztöndíjam jelenti. Ehhez jött még a Gerevich-alapítványtól kapott pénz. Mivel nyáron nem kaptam ösztöndíjat, ezért az olimpiai felkészülésemet a Magyar Úszószövetség támogatta anyagilag.

Úgy hallottam, hogy jövőre, huszonhét évesen túlkoros lesz, ezért már nem kaphat ösztöndíjat. Talán tavaly tájékozatlanul vágott neki az amerikai útnak?

- Valóban jobb lett volna, ha például huszonhárom évesen kezdem el az egyetemet, de három évvel ezelőtt még nem gondoltam erre, csak egyetlen cél foglalkoztatott, hogy olimpiai bajnok legyek. Egy védett alagútban úsztam, itt a Komjádiban, egy cél felé. Az amerikai szabályok szerint jövőre már nem szerepelhetek az egyetem csapatában, viszont mivel egy éve a tanulásra kötöttem a szerződést, ezért az ösztöndíjat jövőre is megkapom.

Mit tanul kint, amiért érdemes volt például feláldoznia édesanyja húslevesét?

- Először angolul tanultam, amely már elég jól megy, persze még nem tökéletesen. Üzleti szakon kezdtem, amelyet éppen most váltottam a médiára.

Nem vonzotta a pénz világa?

- Rájöttem, hogy az üzlet nem nekem való. A média, a kommunikáció érdekesebb. Néhány éve egy rádió stúdiójában beszélgettem sportolókkal, és az nagyon tetszett.

Előfordulhat az is, hogy kollégák leszünk, s néhány év múlva együtt tudósítunk egy úszóbajnokságról?

- Még ez is elképzelhető.

Pedig úgy vettem észre, nem rajong az újságírókért. Az elmúlt egy évben alig nyilatkozott, többször kerestem e-mailen Phoenixben is, de nem is válaszolt.

- Pedig elég jó a kapcsolatom az újságírókkal, a kivétel az, aki piszkálódik. Azt elkerülöm, aki mindig csak a negatívumot keresi. Amerikában nem minden tetszik, de a pozitív gondolkodást nekünk, magyaroknak is meg kellene tanulnunk. Ugyan nem nézhettem itthon a televízión a női kézilabda olimpiai döntőjét, de egy ismerősöm mesélte, hogy a riporter az eredmény alakulásától függően dicsérte, vagy bírálta a játékosokat. Ez borzasztó! A sportoló ugyanis nem gép, hanem ember, aki nem képes minden pillanatban bravúrra. Még a világ legjobban fizetett profi labdarúgói is kihagyhatnak ordító gólhelyzetet. Kint egy olimpiai döntőt a média úgy ad el, hogy minden amerikai szétfeszül a büszkeségtől, hogy egy csapatuk, vagy egy honfitársuk a résztvevője lehet. Három olimpián úsztam kétszáz vegyesen a döntőben, Barcelonában harmadik, Atlantában első, Sydneyben negyedik lettem. Mindhárom olimpián ugyanúgy küzdöttem, mindhárom alkalommal szinte meghaltam a hazámért a medencében, mégiscsak egyszer ünnepeltek, amikor győztem. Pedig higgye el, Czene Attila sydneyi teljesítménye nem volt kisebb, mint a négy évvel ezelőtti.

Utólag nem látja be, hogy hibázott, amikor tervét megváltoztatva májusban nem jött haza? Széchy Tamás irányításával talán nem csak a táv feléig lett volna első Sydneyben.

- Ez egy olyan kérdés, amit csak megmagyarázni lehet. Januárban kiutaztam egy számomra teljesen idegen világba, ahol reggel senki sem kérdezte meg, hogy teát kérek vagy kávét. Senki sem kényszerített arra, hogy lemenjek az edzésekre. Ha itthon nem érkeztem pontosan egy edzésre, akkor Széchy Tamás szólt Banka Péternek, aki aggódva hívott telefonon, mert tudta, hogy beteg vagyok. Szóval kint a saját magam intézője és hajcsára lettem, s hónapok kellettek ahhoz, hogy megszokjam ezt a teljesen más rendszert. Utána viszont már élveztem, felszabadultam, vidám lettem. Jól tudtam, ha májusban hazajövök, Tamás bácsi egy olyan edzéstervvel vár, amely lehetőséget teremtett volna arra, hogy megvédjem Sydneyben az olimpiai bajnoki címemet. De azt is tudtam, hogy ha ismét váltok, ha visszaváltok, akkor újból csak muszájból fogok edzeni. Az pedig már a tavalyi Európa-bajnokság bebizonyította, hogy nem sokat ér.

Ilyen sokat változott négy év alatt? Hiszen 1996-ban még beállt a sorba, elfogadta és végrehajtotta Széchy edzéseit, és feljutott a csúcsra.

- Ez az! Feljutottam a csúcsra, olimpiai bajnok lettem. Húsz évig dolgoztam, edzettem ezért. Nem voltam szupertehetség, nekem minden másodpercért nagyon sokat kellett edzenem. Az úszásban a legnagyobb tehetséget az jelenti, hogy a sportoló el tudja viselni a faltól falig való monoton edzést. Ezért volt fantasztikus világklasszis Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina, mert ők a csúcsra érés után is tudtak rabszolgaként dolgozni az uszodában.

Jobb szabadon szenvedni egy célért, mint kényszerítve, de ideális körülmények között elérni?

- Minden a motivációtól függ. Az én példám is azt mutatja, hogy nálunk az élsportolók menedzselése alig változott. Ha ebből a kicsiny, tízmilliós országból egy versenyző olimpiai aranyérmet nyer, akkor a lehetőségekhez mérten anyagilag és erkölcsileg elismerik. Az állami és sportvezetők megveregetik a bajnok vállát, a szövetség vezetői és edzői azonban már azon gondolkodnak, hogyan lehetne még több eredményt kihozni belőle. Tudja, mi volt az én atlantai győzelmemnek a mérlege? Jó lenne Sydneyben mind a két vegyes úszó számot megnyerni. Az olimpián is láthattuk, az amatőr sportnak vége, mégis hazánkban a sportolók menedzselését zömében amatőrök végzik.

Ha jól tudom, az Egyesült Államokban az úszók amatőrök, mégis eredményesek.

- Valóban, a profi kosárlabdázókhoz képest az úszók amatőrök, ezért sokan az egyetemi ösztöndíjat választják, mert a civil jövedelmük sem lenne több. Ott viszont a rendszer profi, a vezetőktől kezdve az orvosi háttérig minden világszínvonalú.

Mi történt Sydneyben?

- Úsztam, ahogy bírtam. Úgy, mint négy éve, Atlantában. Gyorsan kellett kezdenem, mert tudtam, hogy a végén lelassulok. Ha a táv végét jobban bírom, akkor harmadik lehettem volna. Talán jobb is, hogy így történt, mert biztos nagy botrány lett volna, ha tiltakozásul az olasz Rosolino s az amerikai Tom Dolan mellé nem állok fel a dobogóra.

Miért, nem tetszett Rosolino hajszíne?

- Tíz éve versenyzek a nemzetközi élmezőnyben, tehát jól tudom, ki mire lehet képes. Rosolino két éve 2:05 perces idővel nyert olasz bajnokságot 200 vegyesen, tavaly már 2:01.46 percet úszott az Európa-bajnokságon, az idén pedig már majdnem világcsúccsal nyert olimpiát. Kiderült, hogy tiltott szer segítségével ért el ilyen kiugró eredményt. Ez nem puszta vádaskodás, mert Rosolino azok között az olasz sportolók között volt, akiknek a véréből növekedési hormont mutattak ki.

Hogyan lehet olyan tudattal szenvedni az edzéseken, hogy tudja, az esélyek nem egyenlőek?

- A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az idén is azzal hitegette a sportolókat, hogy Sydneyben szigorú doppingellenőrzés és vérvétel is lesz. Vért vettek is, de aztán a pozitív mintákról azt mondták, hogy nem megfelelő bizonyítékok. A tizenhat világcsúcs egyértelműen bizonyította, hogy sok úszó a felkészülése alatt nem csak C-vitamint szedett. A sportvezetők nyitva hagytak egy kiskaput, hiszen mindenki tudja, hogy vannak olyan tiltott szerek, amelyek a vizeletből nem mutathatók ki. Ezek nagyon drága doppingok, és az egészségre veszélyesek. Magánemberként ilyen szerekhez szinte lehetetlen hozzájutni, ezért valószínű, hogy központilag szerzik be és osztják szét. A hatása viszont fantasztikus, ez látszott az olimpia úszóeredményein. De amíg egy sportoló nem bukik le, addig tisztának kell tekinteni. Ma már a sportvilág képmutatása odáig fajult, hogy hiába derült ki, hogy az olasz olimpiai bajnokok közül többen növekedési hormonnal érték el eredményeiket, az adatokat közlő vezetőket váltották le.

A világ sportjának vezetői vajon miért ilyen elnézőek?

- A sportban hatalmas pénz mozog, a világcégek pedig nem adják nevüket és pénzüket egy olyan eseményhez, amely botrányos.

t Visszatérve a hazai viszonyokra, ezek szerint ha itthon minden tekintetben megfelelőek lettek volna a feltételek, akkor sem védhette volna meg olimpiai bajnoki címét?

- Sajnos, nem.

Január negyedikén visszautazik az Egyesült Államokba. Milyen tervekkel vág neki az új évszázadnak?

- Az életemben lezárult egy szakasz, az elkövetkező években a tanulás lesz az első, az úszás csak a második. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy lemondok a sikerről. Mint úszó, amatőr leszek, az egyetem színeiben már nem fogok versenyezni, csak magyar színekben indulok majd. Májusig Amerikában tanulok és edzek, aztán hazajövök, és itthon fejezem be a felkészülést a világbajnokságra. Esélyeimet növelhetné, ha addig tisztulna a víz a nemzetközi versenyeken. Január elején felülök a repülőre, meglepetést is viszek majd magammal, néhány új levesreceptet.