Orosz Andrea:

- "éveken át együtt edzettünk Krisztinával. Tőlem valahogy sohasem félt úgy, ahogyan a kisebbek szoktak a nagyobbaktól, pedig hét év köztünk a korkülönbség. Mindig tegezett, s ő is a becenevemen, Kukacnak szólított. Emlékszem, gyorson először 1987-ben szorongatott meg, háton akkor már régóta mindig megvert. ám ez nem csoda, hiszen sokkal szorgalmasabb volt, mint én - ennek ellenére soha nem gondoltam volna, hogy ilyen sokra viszi ...

Amikor még versenyeztem, jószerivel csak ketten voltunk lányok a válogatottban, ezért aztán az edzőtáborokban mindig együtt laktunk. Időnként én pakoltam össze a holmiját, de kettőnk kapcsolata ettől függetlenül nem volt baráti, hiszen a hét év az mégiscsak hét év ... Kiss Laci - aki mindkettőnket nagyon szeretett - Szöul előtt gyakran mondta, hogy figyeljek oda rá, törődjek vele, pátyolgassam, mert én vagyok a jelen, ő pedig a jövő. Aztán én szültem, s csak nemrégen tértem vissza edzőként. Mostanában ritkán találkozunk, Krisztina is megváltozott valamelyest, így csak köszönünk egymásnak, semmi több. ám az eredményeitől el vagyok ájulva ..."

Schmitt Pál:

- "Két esztendeje vetődött föl a Halhatatlanok Klubjának ötlete - igaz, eleinte még minden idők legjobb sportolóit kívántuk megválasztani. Még pontosabban: a sportkedvelőket kértük fel arra, hogy szavazzanak, s százhúszezer ember voksa alapján aztán kialakult egy ötvenes rangsor. Először 15 sportembert választottunk a klubba, amelynek alapszabálya, kuratóriuma van, s amelynek elnöke Kárpáti Rudolf lett. A kuratórium - meghatározott, bár nem igazán szigorúan vett követelmények alapján - évről évre dönt az új tagok felvételéről. Magam nagyon örülök annak, hogy Egerszegi Krisztina az elsők között került be a Halhatatlanok közé."

Horváth Mariann:

- "Egerszegi Krisztina. Az úszózseni. Minden idők egyik legnagyobb magyar sportolója. Mi az, amit még nem tudni, amit még nem írtak le róla? Gondolkodom, mi jut először eszembe, ha rá a kislányra vagy ha az úszóra gondolok. A 2:06.62 ? Vagy 1992 januárja a Hotel Békében?

1988. A szöuli olimpia.

ülök a szobámban, nézem a tévéközvetítéseket és szurkolok. Szurkolok egy alig 14 éves kislánynak, akinek először hallom a nevét és aki megnyeri az olimpiát. Látom a dobogón és akkor (is) elhatározom, hogy EZT a himnuszt íGY én is hallani akarom. Beindul egy új fegyvernem, és én felhúzom a kesztyűt.

Azóta hallottam AZT a himnuszt. Többször is.

1991-ben nekem hatszor szólt ... "Isten, áldd meg a magyart ..." Engem konok természettel áldott meg. A magyar sportújságírók megtisztelnek egy második hellyel az év sportolói között. Az úszózseni mögött. én tiltakozom, nem veszem át a díjat. Kiátkoznak. Az élez megy tovább. újra nyerek két aranyat - ő hármat -, újra szól AZ a himnusz.

Rá haragudhatnék? Dehogy. Tisztelem."

Kiss László:

- "Az úszók társadalma a vegyes úszást tartja a legnehezebbnek, hiszen aki mind a négy úszásnemben otthon akar lenni, annak midnent tudnia kell. Mi, magyarok hiúsági kérdést is csinálunk a vegyesúszásból, hiszen idestova két évtizede a specialitásunk. így talán érthető, én - s azt hiszem, legbelül Krisztina is - erőltetem a vegyest. Ha összeáll a mozgássora, akkor még nehezebb lesz őt megverni, mint háton. Mert ott bármikor feltűnhet valaki a semmiből - nos, vegyesen ez kizárt. Ezért törünk a legmagasabb csúcsok felé, melyekre ha felértünk, aligha tudnak bennünket letaszítani róluk..."

Farkas Péter:

- "Az utolsó napi úszódöntőkre nem volt belépőnk, ezért az eszünket kellett használnunk. Növényi Norbival és Repka Attilával úszóknak adtuk ki magunkat - de Repka fülét szemügyre véve azonnal megállapították, hogy ő legföljebb fürdésnél lát vizet ... Fel is tartóztatták, minket viszont nem szúrtak ki: elkeveredtünk az úszók között, Norbi felült a lelátóra én meg a medenceparton csellengtem. Két rendező kitartóan figyelt, így aztán valamit tennem kellett, hogy versenyzőnek higgyenek, s mint egy igazi úszó, belevetettem magam a vízbe, mint aki éppen melegít. Az 1500-as férfi gyors döntősei készülődtek, s közöttük úsztam egy-két hosszt én is. Sokaknak fel sem tűnt, hogy amatőr vagyok, de egy angol edző néhány perc után elkezdett kiabálni, hogy ez az ember nem úszó ... Hogy nagy botrány ne legyen, kijöttem a vízből.

Krisztina 200-as döntőjét Kiss Laci társaságában izgultuk végig. Azaz, igazából egyikünk sem idegeskedett, Laci is legföljebb csak azért rágta a körmét, hogy meglesz-e a világcsúcs vagy sem. Hát a világcsúcs elmaradt, de Krisztina olyan meggyőzően verte ellenfeleit, hogy nyugodtan odaadhatták volna neki előre az aranyérmet ..."

Martinek János:

- "Két olimpián is megcsodálhattam Egér úszását. Szöulban még szinte ismeretlen versenyzőként vitt véghez óriási bravúrt: megverte a legyőzhetetlennek tartott keletnémet izomkolosszusokat. Barcelona más volt. én ugyan biztosra vettem, hogy 200-on győz, de a 100-ra már nem mertem volna mérget venni, a 400 pedig az én szememben amolyan "ráadás" volt, ami vagy bejön neki, vagy nem. Azt hiszem, mi magyarok, akik kinn voltunk az uszodában, igazi szurkolók módjára viselkedtünk, végig kiabáltuk a döntőt, bíztattuk Kriszztát amire nem is nagyon volt szükség, hiszen Egér magától értetődő természetességgel nyerte negyedik olimpiai aranyérmét. Azt viszont nagyon bánom, hogy az előző két győzelmet a feleségemmel, Storczer Beával együtt csak a televízióban láthattuk ..."

Storczer Beáta:

- "A Szöul óta eltelt négy évben jól megismertem Krisztinát, talán éppen ezért voltam biztos abban, hogy legalább két aranyat haza hoz Barcelonából. A kettő végül három lett, de sebaj - boldog vagyok, hogy a harmadik születésénél én is ott szurkolhattam. A részletekre már nem emlékszem, csak arra, hogy a mellettem állók - köztük a férjem is - végig kiabáltak ... Szinte pillanatok alatt vége lett a döntőnek, mindenki táncolt, ujjongott - csodálatos érzés volt magyarnak lenni. és ezt neki köszönhettük ..."

Vitray Tamás:

- "Tudom, két mondatom szinte szállóigévé vált a legutóbbi két olimpia úszóközvetítései, pontosabban Egerszegi Krisztina kapcsán: Szöulban az "ússz, kicsi lány, ússz!", Barcelonában pedig a "Gyere, drágám, gyere!". E talán bizalmasnak is tekinthető mondatok ellenére nincs szorosabb kapcsolat köztem és Krisztina, illetve az Egerszegi család között, s főként olyan kapcsolat nincs, mint volt például Gyarmati Andreáékkal. Emlékszem, amikor 1972-ben Münchenben Andus úszását közvetítettem, a család közeli barátjaként szinte együtt vettem a levegőt Andreával.

Szöulban Krisztina nem volt esélyes, ezt valamennyien tudtuk, ezért különösen örültünk a győzelmének. Nekem sokat segített, hiszen népszerűbbé váltam azzal, hogy - másik hat mellett - az ő aranyérmeinek születését is én közvetíthettem.

Az olimpiai győzelem után aztán alig-alig találkoztunk, s ha véletlenül összefutottunk, csak biccentettünk egymásnak. Régi elvem egyébként, hogy ne kerüljek baráti voszonyba sportolókkal a pályákon. A családdal is csak annyi a kapcsolatom, hogy a nagymama Szöul és Barcelona után is meglepett egy saját készítésű csokitortával ...

Van viszont egy barcelonai sztorim. A harmadik aranyérme után megállapodtunk egy interjúban. A szálloda halljában vártam rá, egyszer csak nagy dühösen lerohan, és ímmel-ámmal válaszolt a kérdésekre. Rosszkedvű volt, mert nem találta egyik aranyérmét. Visszaküldtem a szobába, hogy keresse meg, és majd akkor beszélgetünk. Pár perc múlva vigyorogva jött vissza: megtalálta."

Schmitt Pál:

- "Krisztinát tizenhárom éves kora óta ismerem, a szemem előtt lett kislányból felnőtt hölgy, tehetséges úszóból világsztár. Három lányom van, így aztán különösen közel érzem magamhoz, de aligha akad itthon bárki, aki ne tekintene rá csodálattal. Eredményeivel, közvetlenségével mindannyiunk szeretetét kivívta. A Magyar Olimpia Bizottság elnökeként csak elismeréssel szólhatok teljesítményéről és viselkedéséről egyaránt. Krisztina példát mutat az ifjúságnak: igen, azt hiszem, ez a legfontosabb, amit el kell mondanom a sikerei kapcsán. Azt, hogy itt van egy törékeny, örökké mosolygó apró, majd nagyobb lány, aki delfinként szeli a vizet, könnyedén, erőlködés nélkül legyőzi a világot, s legyőzi a mi nehéz körülményeinket. Azt természetesen tudom, hogy emögött a könnyedség mögött mennyi munka, mennyi szenvedés van, éppen ezért becsülöm annyira. S aligha esem túlzásba, ha azt mondom, hogy győzelmei növelik az egészséges hazaszeretetet, ápolják az ország hírnevét. Amikor a villanyújságra kiírják, hogy Egerszegi Krisztina, Magyarország, akkor szerte a világon sokan arra gondolnak, hogy ebben az országban, ahol ilyen kimagasló egyéniségek sportolnak, öröm lehet élni.

Krisztina olimpiai, világbajnoki győzelmei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a MOB-ot, a magyar olimpiai mozgalmat a világon igen előkelő helyen tartják számon, hogy ez a kis ország eredményeivel rendre a legjobb tíz között foglal helyet. Krisztina a mi aranyfedezetünk. Nagyrészt neki köszönhetjük szponzorainkat, hiszen ki ne támogatna egy olyan szervezetet, amelyiknek ilyen sztárjai vannak. De a minőség csak minőséggel társulhat, ezért a MOB köteles gondoskodni arról, hogy Krisztinát - aki egy országnyi fiatal példaképe - megfelelően megbecsüljék. és azt gondolom, eddig maradéktalanul eleget tettünk e kötelességünknek."

Kristin Otto:- "Ha találkozunk, mindig van miért gratulálnom."

Güttler Károly- "Az övéhez hasonló vízfekvésről álmodik minden úszó."

Darnyi Tamás: - "Mostanában minden kis titkunkat megosztjuk egymással."

Szabó Tünde: - "Egy témát mindig kínosan kerültünk: kettőnk vetélkedését."

Egerszegi Krisztina vallotta magáról:

- "Azt vallom, hogy aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik velem. Ha jó, ha rossz. Tudom, sokak választottak példaképül, s én nem akarok csalódást okozni senkinek. Szeretnék megfelelni az elvárásoknak, ami bizony nem mindig könnyű. én nem tehetek akármit, nem rosszalkodhatok, ha úgy hozza a kedvem. De nem sajnáltatom magam, mert boldog vagyok. Ennél pedig nem kell több."