Güttler újra szeret úszni
------------------------------------------------------------
forrás: Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap, 2000.06.01
------------------------------------------------------------
Güttler Károly is indul a csütörtökön
kezdődő országos úszóbajnokságon. Sydney lesz a negyedik olimpiája,
a kiküldetési szintet már elérte. Most is keményen edz, de már saját
örömére úszik, és ettől javultak az eredményei.
- Számolja még a hazai érmeit?
Nincs
olyan sok, mint amennyit egy ilyen hosszú pályafutás sejtetne. Én
általában nem itthon, hanem az év fő versenyén úsztam jól. Most sem
a bajnokságra készültem igazán.
- De azért presztízsszempontból
fontos még a győzelem?
Persze, az ember mindig nyerni akar, de
most ellene szól néhány dolog, például az, hogy három hete
egyfolytában fáj a vállam.
- Fájt már Athénban is, amikor 100
mellen elérte az olimpiai szintet?
Akkor még nem, de hazafelé, a
repülőn már éreztem.
- Várta az ottani remek eredményt?
Igen, mert az idén sokat dolgoztam érte, és Athénban úgy álltam
fel a rajtkőre, hogy most vagy soha.
- Sydneyben ez az idő mire
lehetne elég?
Ez még semmire, de bízom benne, hogy javulni
fogok.
- Akár addig az időig is, amelyikkel valamikor
világcsúcstartó volt?
Azt hiszem, olyan jó időt már nem fogok
úszni, de azért szeretnék az olimpián bekerülni a döntőbe. Már az
sem lesz könnyű, mert a rövidebb távokon háromszor kell úszni,
selejtezőket és középfutamokat is rendeznek.
- A szöuli
olimpikonok közül hányan maradtak még?
Az akkori külföldi
mellúszók közül senki sem versenyez már. A magyar olimpiai csapatból
négyen vagyunk a keretben, Kőbán Ritával, Pulai Imrével és Csák
Józseffel.
- Pedig két éve, a perthi világbajnokság után erősen
gondolkodott a visszavonuláson.
Igen, akkor nagyon utáltam
úszni, besokalltam, ki is hagytam azt az évet. Egyszer csak
megcsömörlik az ember, mint ahogy Egerszegi
Krisztina is; ő az uszodába sem ment le azóta, hogy abbahagyta a
versenyzést. Én viszont tavaly újra edzésbe álltam.
- Mi
változott meg?
Újra szeretek úszni, nem kényszerből csinálom,
hanem magamnak. Másképp edzek, mint régen, ez a korábbi mennyiség
felét jelenti, méterben és órában is. Az intenzitás azért nem
csökkent, és az erősebb időszakban a napi adag még most is
nyolc-tízezer méter, szóval ez sem lötyögés. Továbbra is Kiss László
az edzőm, a többiekkel együtt megyek be a vízbe, de ha szükségét
érzem, pihenek, hamarabb abbahagyom.
- Kiss László hogyan
fogadta a döntését?
Megértéssel, amúgy meg az isztambuli
Európa-bajnokság is azt bizonyította, hogy nem rossz ez a módszer.
Tudom, hogy mennyi munkára van szükségem, és el is végzem.
-
Szóba került, hogy az olimpián ön viszi majd a magyar zászlót.
Igen, de végül abban maradtunk, hogy nem Sydneyben, hanem
szombaton, a vígszínházi eskütételen viszem én. Az olimpián ugyanis
a megnyitó utáni napon, reggel kilenckor kezdődnek a 100 méteres
mellúszás előfutamai, délután pedig a középdöntőket rendezik meg. A
megnyitó a próbával, utazással, felvonulással együtt vagy tízórás
procedúra, egy ilyen fontos versenynap előtt nem szabad vállalni. Ez
lesz a negyedik olimpiám, de megnyitón még soha nem voltam, mert a
program úgy alakult, hogy másnap versenyeznem kellett. Most szívesen
vittem volna a zászlót, mert óriási megtiszteltetés. Másrészt
viszont képzelje el, hogy az egyik nap viszem a zászlót, utána meg
kiesek az előfutamban.
- Az első olimpiáján, Szöulban ezüstérmet
nyert, de máig úgy emlegetik, mint azt a versenyzőt, aki egy
századdal maradt le az aranyról. Nyomasztja még az emlék?
Nem,
mert szép siker volt az ezüst, akkor is úgy értékelte az egész
csapat. Persze, amikor megláttam a felvételt, és megtudtam, hogy a
számítások szerint másfél centivel lettem másodikÉ A szöuli olimpia
annyiban hasonlít a sydneyihez, hogy az előtt sem tudtam, mire
leszek képes.