Rózsa Norbert és Güttler Károly. Hosszú éveken át rettegett a világ a magyar mellúszó kettőstől. Joggal. Az aranykorszak viszont véget ért, Rózsa ráadásul a minap bejelentette: visszavonul. Güttler maradt. Harminchárom évesen is folytatja. Most éppen a júliusi, Japánban esedékes világbajnokságra készül. Tizennégy (!) éve tartozik a világ élvonalába. Egyedülálló.

A Rózsa-Güttler viszony is. Riválisok voltak. Olykor egymás tekintetét is kerülték. A két dudásból viszont már csak Güttler úszik, aki egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Rózsa befejezte.

- Nem csodálkozom rajta, nekem is említette, hogy nem tudja, mit tegyen, hiszen versenyzőként nem túl jók a kilátásai - mondja Güttler. - Akárhogy is nézzük, ha ő nincs, jelenleg világbajnok és olimpiai bajnok vagyok. Kilencvennégyben, a római vb-n mögötte lettem második kétszáz mellen, s az atlantai olimpián pedig szintén csak ő került elém.

- Nem titok, évekkel ezelőtt sajátságos volt a viszonyuk...

- Rossz volt, nincs mit szépíteni rajta, de ez idővel megváltozott. Nem azt mondom, hogy barátok lettünk, de idővel kiderült, megférünk egymás mellett.

- Utánanéztem, a nyolcvanhetes, strasbourgi Európa-bajnokság dobogósai közül a férfiak között már csak ön úszik. Nem nyomasztó?

- Egyáltalán nem. De itthon is minden riválisom befejezte már. Szabó Joe, Szabó Péter, Kovács Vili vagy éppen Rózsa Norbert. Már egyikük sem úszik. Vagy ott van Debnár Tomi. Szöulban ő is ott volt a fináléban száz mellen, jelenleg pedig televíziós kommentátor.

- A kérdés kézenfekvő: ön miért csinálja?

- Ráérek.

- Ennél azért bonyolultabb válaszra számítottam.

- Komolyan mondtam. Minden rendben van körülöttem, csodás családom van, végre saját házam, autóm - ami igaz, hogy kilencéves, de az enyém -, üzleti vállalkozásaim viszont nincsenek, így pedig ráérek. A másik, s ez ugyanolyan fontos tényező: élvezem a mozgást, a tréningeket. Vétek lenne tehát visszavonulnom. Az mondjuk mindeképpen furcsa, hogy jelenleg a tizenhárom éves Szepesi Nikolettel osztozom a pályán. Akárhogy is nézem, húsz év van közöttünk, akár a gyerekem is lehetne. Megszoktam már a helyzetet, meg aztán ha korombelivel akarok beszélgetni, akkor ott van az edző, Turi Gyuri. Nagyon jól mgértjük egymást. Mindazonáltal nem bánnám ha mondjuk Batházi Pisti vagy Kovács Ági visszajönne Amerikából.

- Önt sohasem hívták?

- Engem is kerestek, még a nyolcvanas évek végén. Más korszak volt. Mindenki Bécsbe járt mosógépért, s a nagymamát is vitték, a valutakeret miatt. Ebbe a világba nem fért bele Amerika, én legalábbis el sem tudtam volna képzelni, hogy kimenjek. Viszont egyáltalán nem bánom, hogy így alakult.

- Az elmaradt olimpiai aranyat sem bánja már?

- Már tényleg nem fáj. Nem az aranyéremtől függ, hogy milyen minőségen élem az életemet.

- Mi lesz ha egyszer - önt ismerve úgy harminchat évesen - azt mondja magának, na jó, Karcsikám, akkor most elég az úszásból. Mihez kezd majd?

- Még nem körvonalazódott. Meglehet, idővel a partra költözöm, de jelenleg még úszom, méghozzá teljes energiával.

- Egyáltalán van olyan ország Európában, ahol még nem versenyzett?

- A jelentősebb országok közül csak Norvégiában nem jártam. Európán kívül voltam Ausztráliában, Kanadában, Kubában, az Egyesült Államokban, Japánban viszont még nem. Látja, még egy érv, ami a fukuokai világbajnoki indulásom mellett szól.