|
| ||||
|
A Troy-féle napló, és egy csodás április negyedike
Az úszás a felkészülés oldaláról csapatjáték, egyébként roppant ingerszegény sportág ------------------------------------------------------------ forrás: Malonyai Péter, A színes Sport 2000.10.13 ------------------------------------------------------------ - Tényleg elég volt? - Tényleg. Belefáradtam abba, hogy reggel négykor keljek, és este fél nyolc körül érjek haza. - Most, hogy nem csörög az óra, hánykor kel? - Négykor. De legkésőbb negyed ötkor. - Érzem a különbséget. - Nem érzi. Nem kell elrohannom otthonról, ez a különbség. Dolgom persze van. Ott a két kutya, a dalmata mellett van egy dogunk is, aztán a macskák, a két papagáj, a két pinty, az akvárium és a teknősbéka. El kell őket látni, gondolhatja. Meg aztán más, ha az embert otthon éri a reggel Dunafüreden, mintha autóban ül, vagy az álmot igyekszik kiverni a tanítványok szeméből. - Szóval, egy korszak végérvényesen lezárult. - Az én életemben mindenképpen. - Pazar volt, senki sem vitathartja. Szerintem egyébként nem Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes fémjelzi az edzői klasszisát, hanem Güttler Károly. - Karcsi? A világ csodája. Azt mondja, a világbajnokságon jövőre még elindul, Japánban még nem volt - ez az érve. Óriási figura, mindenki drukkol neki, a külföldiek is. Most, Sydneyben duplán nehéz dolga volt. Egyrészt az olimpia, másrészt a gyerek. Güttler Emma a versenyek alatt született. Karcsi pedig rohangált az olimpiai faluban, és mindenkinek elüvöltötte, hogy "Kislányom született.!" Nem lánya, "kislánya", az azért különbség, nem? - Ha Güttler Károly úgy tartja, akkor mindenképpen. Egyébként az én szememben azért ő az etalon, mert emlékszem, a nyolcvanas évek közepén az edzői folyamatosan szapulták, elmondták mindenféle lógósnak, ingyenélőnek, aztán önhöz került, és nyolcvanhétben már negyedik volt az Európa-bajnokságon. - Pedig az volt az első évünk ergyütt. Nyolcvanhat végén fölhívott Ölveczky Vili, és mondta, szerinte Krcsban több van, mint amennyit produkált addig, kérte, hogy nézzem meg, ő nyugdíjba készül, nincs már rá energiája, de nálam jó kezekben lesz. December végén beszéltem Güttlerrel és a papájával, január elsején elkezdtünk dolgozni, ez lett belőle. - Ez azért nagy produkció. Az öné és Güttleré egyaránt. - Azért mások is kellettek hozzá., Például Hargitay András. Hares volt a szövetségi kapitány, két embert kifejezetten miattam válogatott be a strasbourgi Európa-bajnokságon úszó csapatba. Az egyik Egerszegi Krisztina volt, vele, a még csak tizenhárom évessel könnyebb dolgom volt. Güttler Karcsi volt a másik, ő akkor már tizenkilencet számlált. Mindkettőjüknél döntőt ígértem, mindketten döntőt úsztak. Egyébként, azért nem igazán, jó példa Güttleré, mert nálam ő éppen úgy olimpiai bajnok, mint Egér vagy Ági, tudja, az az egy század. Az igaz, hogy ő más úton jutott el hozzám, mint a két lány. - Az pedig már nemcsak Güttlernél érhető tetten, hogy valamennyi úszójából képes volt kihozni a benne lévő legtöbbet. Néha a legtöbbnél is többet, Batházira, az Európa-bajnoki címére gondolok. - Nem több az, éppen annyi, amennyi benne volt Batháziban. Sőt. Benne volt még egy negyedik-ötödik hely az olimpián is, sajnos benne is maradt. Ez már egy ellenérv arra, hogy mindenkiből kihoztam a legtöbbet. Aztán, hogy egy másik példával éljek: ott volt Székely Pali. Kevesen hallottak róla, a legtöbben úgy ismerik, mint a párbajtőröző Székely Cérna testvérét. Nos, istenáldotta tehetség volt, kétszáz gyorson mindent elérhetett volna, csak hát bohém volt. Megesett, hogy a mamája reggel fölhívott az uszodában, hogy ott van-e az edzésen a Pali, mert nem aludt otthon. Az edzésen ott volt, nekem sohasem volt bajom vele, ám aligha hiszem, hogy az úszósport lételeme a bohémeknek. Biztos voltak mások is, akikben több volt, mint amennyit produkáltak, meg olyanok is akadtak, akik későn kerültek hozzám. Szóval, nincs csalhatatlan recept, ahány gyerek, annyiféle. Ráadásul, ahogy öregszik az ember, a receptek változnak. - Mire gondol? - A tapasztalatokra. Jó néhányan abbahagyták az úszást, mondván, jobban tanul a gyerek, ha nem sportol. Én belementem. Aztán kiderült, hogy nem lett jobb a tanulásban a gyerek, sőt. Rengetegen megfordultak a kezem alatt edzői pályám harminchét évében, nekem gyerek nem szolgálhat váratlannal. A tanítványaim által tulajdonképpen sokezerszeres szülő vagyok, ezért törekedtem mindig arra, hogy a gyerekek minél kevesebb buktatóval jussanak az egyről a kettőre a sportban és az életben egyaránt. A szituációk visszatérőek, így gyakran egy-két szó elegendő ahhoz, hogy segítsen az edző. Ha tapasztalt. Nos, a jövőben én a tapasztalataimat szeretném átadni más edzőknek, segíteni szeretném a műhelyeket azzal, ami összegződött bennem az elmúlt évtizedekben. - Van rá igény? - Remélem, hogy van. Mindenesetre én kész vagyok arra, hogy továbbadjam a tudásomat. - Szövetségi kapitányként is? - Persze, úgy is. A közgyűlés decemberben lesz, én pedig bízom benne, hogy az enyém marad a poszt. - Nem hiányzik majd a Szpari? - Biztosan hiányzik majd, elvégre a klub az édesgyermekem. Ugyanakkor nincs okom aggodalomra, elvégre Túri Gyuri ugyanúgy viszi tovább az ügyeket, mint én vinném. Sőt. Jobban, mert másképp. Műhely maradunk nélkülem is, főként, mert most is nagyon sok ügyes gyerekünk van. - Nevezzen meg egyet! Már csak kabalából is, hiszen annak idején Egerszegi kapcsán is fülbesúgásos módszerrel lelkesedett tizenöt esztendeje. - Emlékszik Cseh Lacira? - Ha jól tudom, ő az első magyar, aki percen belül úszott száz háton. - Stimmel. Most is van egy Cseh Lacink. - Szintén hátúszó? - Az. Az is. Már most jobb időt megy százon, mint amennyivel a papája ötödik lett a világbajnokságon Belgrádban. - Telis-tele a Szpari tehetségekkel, mégis változtat. Miért éppen most? A hatvan év miatt? - A korom csak ürügy. Látványos érv, jól köthető hozzá mindenfajta elhatározás. Elmehettem volna már négy éve, hívtak a franciák, hívtak a görögök a válogatott mellé, megfizettek volna rendesen, de maradtam. Elsősorban azért, mert hittem, hogy Ágiban benne van az olimpiai bajnoki cím. HálŐ Istennek, sikerült. - Áldozatot vállalt? - Látszik, hogy sohasem volt edző. Ez nem áldozat, mint ahogy a versenyzőtől sem az. Életforma, küzdelem azért, hogy minél többre vigyük. Együtt. És a kapcspolat sohasem szakad meg az edző és a versenyzője között. Túl sokat vannak együtt ahhoz, hogy csak úgy, hirtelen szakítsanak. Ez nem szerelem, több meg kevesebb is annál. Több, mert a külvilágnak produkálunk, és kevesebb, mert éppen akkor hiányzik belőle a gyengédség, amikor a másiknak talán a legnagyobb szüksége van rá. Most, hogy Ági elmegy Amerikába, Batházi Pista pedig már a jövő héten utazik, új szakaszba lép a kapcsolatunk, de él, létezik. Még akkor is, ha tudom, sokat változnak majd kint. - Czene, Gáspár, korábban Deutsch Tamás is változott? - Törvényszerűen. Odakinn óriási rangja van az egyetemi bajnokságoknak, aki növeli a saját iskolája presztízsét, a sajátját is növeli. A tavaszi, orlandói edzőtáborozásunk három hete alatt tizenkét egyetem főedzője járt nálunk, hogy magyar úszókat nyerjen meg magának. Még a tizenöt éves Risztov Évit is kerülgették, hogy ugyan, ígérje már meg, hogy érettségi után őket választja. Aki jól úszik, annak előjogai vannak, kérheti például, hogy este nyolckor, vagy akár reggel hétkor fogadja őt korrepetációra az a tanár, akinél vizsgázni fog. Szóval, aki jól úszik, annak segítik a tanulását. Az pedig egyértelmű, hogy egy amerikai diplomával, perfekt angoltudással nem olyan nehéz elhelyezkedni itthon, jó esélyekkel indulhat neki a gyerek az életnek. Ez a lehetőség azért is nagyszerű, mert a szülőknek a sport és a tanulás egyszerre fontos, az ösztöndíj pedig mindkettőről gondoskodik. Persze, el kell jutnia a gyereknek odáig, hogy kiérdemelje a lehetőséget. - Hosszú évek kemény munkájával. - Az úszás már ilyen. Egy atlétaedző - kis túlzással - futtat két kört a gyerekkel, és megláthatja benne a csiszolatlan gyémántot. Nekünk előbb meg kell tanítanunk mind a négy úszásnemre, utána, az igazi terhelésnél derül csak ki, milyen a keringése, hogyan tűri a monotóniát, mi van a fejében. Négy-öt év kell ahhoz, hogy elváljon, kiből - nem lesz úszó. És aki továbbmegy, még nem biztos, hogy az lesz. Mert kétségtelen, hogy aki kisgyerekként lusta, föltehetően később is az lesz, ám arra nincs garancia, hogy aki szorgalmas, az is marad. - Biztosíték tényleg nincs rá, ám az úszás - mint mondta - ma már életforma, életformát pedig nehéz váltani. Meg aztán, legyenek akármilyen fárasztóak az edzések, csapatban dolgoznak a gyerekek, a társaság pedig fontos, ha nem a legfontosabb az ő korukban. És nem csak az övékében. Aligha véletlen, hogy Egerszegi Krisztina legalább olyan örömmel beszél a bécsi Európa-bajnokságon váltóban szerzett ezüstéremről, mint az olimpiai aranyairól. - Valóban, az úszás a felkészülés oldaláról nézve csapatjáték, egyébként pedig roppant ingerszegény sportág. Ha van tíz másopdperc pihenő, és van kihez szólnom, ha látom, hogy, aki mellettem úszik, legalább annyira szenved, mint én, de megy tovább, aztán a fecsegés a zuhanyban, az öltözőben - ezek mind segítenek a monotónia eltűrésében. Segítenek, de van egy határ, amelyen túl már káros, ha oldom az egyhangúságott. Mert edzeni teljes összpontosítással kell, a figyelem nem lankadhat. - Emlékszem, egyszer a Széchy Tamás-féle csapat a Margitszigeten volt kénytelen edzeni, a lelátókon strandolók, kék volt az ég, a víz, hétágra sütött a nap, mi pedig mondtuk Darnyi Tamásnak, hogy ez azért más, mint odaát, a lezárt Komjádiban. Ő bólintott, és csak annyit mondott: "Nem elég ingerszegény." - Igaza volt. A templomi csend, az áhítat ma már természetes az edzéseken. Előtte, utána kell a lárma, az oldódás, de alatta tilos. Ha az úszó a pihenője alatt napozó fiúkat és lányokat lát, esetleg észrevesz egy fagylaltot nyaló gyereket, eszébe jut, hogy ő is azt szeretné csinálni, és máris oda a fegyelme. Ez nem kegyetlenség, ez ilyen műfaj. A Szigeten, ahol felnőttem, az a mondás járja, hogy "Ha bulizunk, akkor bulizunk, ha melózunk, akkor melózunk". Nagy igazság. Ez az első, amit egy edzőnek meg kell tanítania a srácoknak. - Ön meglehetősen fiatalon lett edző, huszonhárom éves volt, amikor elkezdte. A korai kezdés takarhat elhivatottságot, de utalhat a véletlenre is. - Én annyit tudok, hogy amikor a Gergely Jancsi bácsinak el kellett mennie valahová, és a kezembe nyomta a stopperét, hogy mérjek néhány részidőt, nagyon boldog voltam. Meg nem mondom, miért. Aztán Rómában az olimpián a legendás Michael Troy - 2:12.8-as fantasztikus világcsúccsal nyerte meg a kétszáz pillangót - nekem adta az edzésnaplóját, én beleolvastam, és sok olyan dologra jöttem rá, ami rejtély volt előttem az amerikai úszók felkészülésében. Ne feledje, akkor az amerikaiak uralták a világot, az volt a fénykoruk. Szóval, olvasgattam az edzésnaplót, kérdéseket tettem föl magamnak, megkerestem rájuk a választ. Így kezdődött. - Az a Troy-féle edzésnapló mérföldkő lehetett. Legalább annyira, mint nyolcvanöt április negyedike. Emlékszik a napra? - Viccel? Akkor avatták föl a Szpari-uszodát. Hű, de nagyon vártam.! Előtte, ha nagyon el voltam keseredve, kimentem az építkezésre, néztem a munkát, és lassan-lassan megnyugodtam. Annyit csatáztunk az uszodáért, hogy amikor elkészült, csak ültünk, ültünk és néztük magunk elé. Megszólalni sem tudtunk. - Pedig az uszoda miatt életformát kellett váltania. - Szigeti gyerek vagyok, a Hajósban - ma így hívják - nőttem föl, lettem versenyző, edző. Az uszoda nekem az edzések mellett a nagy focikat meg a büfét jelentette - és jelenti ma is. Megpróbáltuk fölújítani a Kőérben a szigeti hagymányokat, egy ideig működött, aztán szép csendben kimúlt a rendszeres foci. De jött helyette a lábtenisz, mert minden helynek léteznek saját hagyományai. A Szpari-uszodáé a lábtenisz. - Elégedett lehet, hiszen amit ígért, amiben reménykedett, amikor harcolt az uszodáért, valóság lett. Működik a klub, az eredmények világraszólóak, mi kell még? - Nekem már csak némi nyugalom. - Ezt nem először mondja. Ennyire elfáradt? - Elfáradtam. A sikerek is terhelik az ember idegeit, az út, amíg eljut a fölszabadult örömig. Főleg mostanság, amikor egyre nagyobb a tét, egyre szélsőségesebbek a reakciók. Mint Sydneyben. Óriási volt a feszültség. Meg hatalmasak az indulatok. Főként a dopping miatt. Megint kiderült, hogy vannak országok, amelyek úgymond, tudnak valamit. Látványosak voltak a jelek, de hagyjuk ezt. Jellemző, hogy német tévékommentátorként Kristin Otto volt a legjobban fölháborodva, aki ugyebár elismerte, hogy tiltott szerekkel élt. Legyen ennyi elég. - A doppingból igen. Mi ott tartottunk, hogy a sikerek is tépázzák az idegeket. - Igen. Menjünk sorjában, csak az olimpiákon. Szöul külön szám, az volt a kezdet, a nem remélt Egér-arannyal. Én legjobb esetben éremre számítottam. Barcelonában tulajdonképpen csak négyszáz vegyesen kellett izgulnom Egérért, a két hátúszószám egyszerű volt. Atlantában végig bennem volt, hogy ez a búcsúfellépésünk, most, Sydneyben pedig látta, mi történt, hogyan nyert Kovács Ági. Fantasztikusan versenyzett, ám amíg ki nem írják a végeredményt, az edzőnek nincs nyugalma. És nem csak azoknál, akik nyernek. Aki rajtkőre áll, azért felelős az edző. Vizsgázik. A versenyen kiderül, hogy igaz volt-e, amit mondtál korábban, tulajdonképpen a hiteledről van szó. A csapatoknál is nagy az edző felelőssége, de ott az egészért együtt felel, itt mindenkiért külön-külön. És ha jól vizsgázol, akkor nemcsak a rajtkőre álló versenyződnél lesz hiteled, hanem a kisebbek, a gyerekek előtt is. Márpedig bizalom nélkül képtelenség együtt dolgozni. Aztán ott van még a mérce, amelyet magad elé állítottál. Rómában, kilencvennégyben, a világbajnokságon a tanítványaim két ezüstöt, egy bronzot és egy ötödik helyet szereztek, más a kalapját dobálta volna örömében, én csalódott voltam. Az elmúlt tizenkét évben valamennyi világversenyen nyertek érmet, érmeket a tanítványaim, és csak kétszer - a római világ- és a bonni Európa-bajnokságon - nem volt köztük arany. Nagy teher ez, megviseli a lelket. Még akkor is, ha például Szöulban Egér első aranyánál, Atlantában az utolsónál, s most, Sydneyben, Kovács Ági győzelménél sírtam, mint egy gyerek. Meg is könnyebbültem, de azért a korábbi gyötrődés bennem maradt. Ettől fáradtam el, ezért váltok életformát. Még idejében teszem, akkor, amikor érdemes váltani, amikor még elhatározhatom, és nem kényszerből kell megtennem. |
| ||
|
||
Kiss László |
||
|