A vízben a Honvéd klasszisai - Rózsa Norbert, Kovács Krisztina és Ferenczy Orsolya.

Isztambul, az Európa-bajnokság előtt néhány nappal.

Kérdezném a mestert, Nagy Józsefet, mit vár a tanítványaitól, ám nem érdemes. Nem szokása beszélni ilyesmiről. Annak idején, Barcelona előtt mesélt ő mindenről, csak éppen arról nem, hogy tanítványa Mike Barrowman mire viszi majd.

Sokra vitte, a legtöbbre, világrekorddal (2:10.16) lett olimpiai bajnok 200 méter mellen.

2:10.16... óriási idő. Főként, ha tudjuk, hogy amikor Nagy úr és Mr. Barrowman együtt nekilátott, az amerikai fiú 2:23.08-nál tartott.

Rengeteget tanult az edzőjétől, még magyarul is valamicskét, a "Semmi sem biztos...!"volt az első kifejezés, ami megragadt benne, sokat elárulva vele Nagy József alapállásáról. Ez egyben sejteti, miért nem beszél az edző arról, mi várható Isztambulban.

Pedig...Pedig Rózsa Norbert most is Rózsa Norbert, sőt, most az igazán. Kovács Krisztina és Ferenczy Orsolya érmekkel (aranyakkal, ezüstökkel, bronzokkal) tért haza Moszkvából az ifi Európa-bajnokságról, az edző igazán mondhatná, hogy most majd a felnőttek között...

De nem mondja.

Mást mond.

- Az eredmény remek, de nem úsztak jól a lányok örülök, de elégedett nem vagyok.

- Már megbocsásson, de ahogy emlékszem, még sohasem volt elégedett.

- Hm... Van benne valami.

Amikor hazatért az Egyesült államokból, s nekilátott a Honvédban, kicsikkel kezdte. És kételyekkel. Ismerve a honi viszonyokat, nem lehetett biztos abban, hogy lesz elegendő ideje arra, hogy megmutassa, mire képes. Lett ideje, Kováccsal és Ferenczyvel (is) bizonyíthatott.

- Szerencsém volt...

Mindössze ennyi a kommentárja.

- Nem csak a türelem miatt, azért is, mert tehetségekre akadtam. Kovács és Ferenczy csak kettő közülük - toldja meg.

Amikor hazatért, nem váltotta vissza a repülőjegyét, nem volt biztos benne, hogy kell itthon. Biztonságot adott neki, hogy akármikor kimehet a repülőtérre, s irány ismét az Egyesült államok.

- Mondják, a barátságok megkopnak a távolléttől, én cáfolom a tételt. A barátaimnak köszönhetem, hogy maradhattam, hogy maradtam.

Sokféle szakmai elismerés létezik, nálam Nagy József esetében az egyik legavatottabb, hogy Rózsa Norbert őt választotta mesterének.

- Amikor felvetette, hogy dolgozzunk együtt, meglepődtem, és - nem túlzok - megtiszteltetésnek tartottam. Ha négy esztendővel korábban keres meg, kevésbé csodálkoztam volna, de mindegy, az ő élete, az ő döntései. Dolgozunk, mindketten igyekszünk a tőlünk telhető legtöbbet adni a másiknak. És - higgye el - nem csupán az eredményre, az esetleges sikerekre gondolok, többről van itt szó, mert többről kell hogy szó legyen. Van abban valami, hogy a cél szentesíti az eszközt, ám azért jellemző, hogy ki milyen eszközt választ a célhoz. A sikerek hajszolása közben sem feledhető el, hogy emberek úsznak a vízben - emberek irányításával.

Rózsa Norbert, Kovács Krisztina és Ferenczy Orsolya - mindhárman Nagy József tanítványai.

Az edzőnek ezzel együtt hálát kell adnia a sorsnak, hogy ott lehet velük Isztambulban, az Európa-bajnokságon.

- Az elnökség józanságának köszönhetem, hogy ott leszek. A férfi úszók szövetségi kapitánya fölvetette, mi lenne, ha én nem mennék, a masszőr viszont biztosan. Leszavazták.

- Ismét a szerencse?

-Remélem, itt azért többről van szó.

Az edzői szoba sarkában medicinlabdák. Az a régi fajta, a bőrrel bevont.

- A raktárban találtam őket...Megpucoltuk, s azóta velük erősítünk. Mint a régi szép időkben. Hiába rohan a világ, azért abban is lehet jó, amit a múlt kínál. Meg hátha divat lesz újra... Amikor Barrowman sikeres lett, elárulta, hogy mi medicinlabdával tornászunk. Alig ejtette ki a száján, máris rohant mindenki, hogy szerezzen egyet.

Hiába, aki sikeres, az hiteles is.

Mint Nagy József.

Aki mondhatna akármit az Európa-bajnoki reményekről, de inkább hallgat.

Mert nem szokása a jövendölés.

Mert ő csak abban biztos, hogy "Semmi sem biztos...!"