Nem ijedt meg az esélyességtől az ausztrálok úszóüdvöskéje, Ian Thorpe, 17 évesen, első olimpiáján előbb saját 400-as világcsúcsát javította meg, majd a 4x100-as gyorsváltót is világrekordhoz és győzelemhez segítette. És ez - valószínűleg - még csak a kezdet. Hétfőn ugyanis a 195 centis, 90 kilós Torpedó, aki korábbi közvéleménykutatások szerint nőnemű kortársainak kedvence, középkorú ausztrál hölgyekből pedig anyai ösztönöket vált ki, 200 méteren próbálja megnyerni harmadik aranyérmét. Ezen a távon igen erős konkurenciával kell megküzdenie, a holland Pieter Van Den Hoogenband és főleg a 400-on második olasz Massimiliano Rosolino, a szám Európa-bajnoka személyében, aki ezúttal (400-on) Európa-csúcsot úszott. Rosolino sportszerűen nyilatkozott a legyőzőjéről: - Nagyon élveztem, hogy Thorpe mögött haladhatok, tudtam ugyanis, ha ő gyorsan szeli a vizet, én sem lehetek túl lassú. Nem igaz, hogy Ian csak azért ilyen gyors, mert ötvenkettes lába van, egyszerűen az Isten is úszásra teremtette őt. Az pedig maga volt a csoda, amikor a váltóban utolsóként lehajrázta Gary Hallt. Az uszóda közönség valóságos extázisban szurkolta végig a két versenyt, nemcsak a háromszoros olimpiai bajnok Dawn Fraser tombolt, hanem John Howard ausztrál kormányfő is, aki megfeledkezve a kötelező protokoll-szabályoktól, csatlakozott a hazai publikum "Thorpe, Thorpy!" csatakiáltásához.

Nem akármilyen bevezetése volt ez az úszóversenyeknek.

De, ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a napot ott, ahol, s amivel általában kezdeni szokták azt az emberek.

A reggellel.

Rögtön üljenek is le, vagy ha netán magas a vérnyomásuk, kapaszkodjanak meg. A tiz órakor kezdődött első selejtezőfutam ideje alatt - a négyszáz vegyesen egy kirgíz, egy argentín, egy szlovák és egy vietnami hölgy állt a rajthoz, ami sejtetni engedte, hogy nem születik világcsúcs, a hazai siker hiánya pedig biztos volt - tökéletesen telt ház volt a gyönyörűséges uszodában. Tizenhétezer ötszáz néző örjöngött, lobogtatta az arany-zöld zászlócskákat, amelyeket akkor is megismer majd a világ az elkövetkező napokban, ha nem akar. Olyan volt a hangulat, amelyet nehéz lefordítani uszodai viszonyokra, vizes közegre. Ami Olaszországban vagy Brazíliában a labdarúgást jelenti, az itt az úszást.Különösen most és itt, ezekben a napokban, amikor már lassacskán mindenki egymást túllicitálva sorolja a két olimpiai hét aranyos ausztráljainak a névsorát. Így, ilyen hangulattól kísérve aztán a négy selejtezős lány boldogan úszhatta végig a távot, ekkora ünneplésben és ekkora közönség előtt feltételezhetően egyiküknek sem lesz módja vízbe ugrani soha többé.

A délelőtt krónikájához tartozik még - az első számú kedvenc, a világcsúcstartó Ian Thorpe könnyed fürdőzésén túl - a "leghűségesebb magyar úszó" címet már évekkel ezelőtt kiérdemelt Güttler Károly teljesítménye a 100 méteres mellúszásban. Güttler számára azonban - bocsánat, olimpia - ezekben a napokban talán mégsem ez volt a legfontosabb. Felesége ugyanis néhány napja egészséges leánykával ajándékozta meg, aki az Emma nevet kapja majd a keresztségben. Ő most a 33 éves úszó igazi boldogsága, nagy-nagy örme. Persze, a tempózásával bebizonyította azt is, hogy egy apukának jó példával kell elöljárnia.

A száz mell hetedik előfutamában 1:01.66-tal elsőként csapott a célba, ami - mint késöbb kiderült - a negyedik helyen röpítette őt a középdöntőbe.

A fáradtságról egyáltalán nem árulkodó Güttler Károllyal a futam után így beszélt:

-ĘMinden a legnagyobb rendben van, úgy, ahogy elterveztem. Bent vagyok a középdöntőben, nem is rossz helyen, s nem is rossz idővel, ami jelenleg a legtöbb, amit elérhettem. A második ötven nem esett olyan jól, mint az első, de remélem, délutánra kipihenem magam, s bejutok a döntőbe. Ehhez körülbelül a mostani teljesítményemet, és ezt az időmet kell megismételnem.

(A tények kedvéért: a Güttler által emlegetett első 50 részideje 28.73 volt.)

A délelőtt monotonítása nem szakadt meg, az ausztrálok mentek előre, valamennyi versenyzőjük továbbúszott.

No, és akkor most arról, amivel kezdtük. Arról, hogy mit és kit nem láthattak azok, akik akár csak néhány percet is késtek.

Egy ukrán és - természetesen - egy ausztrál aranyat.

A 400 méter női vegyesúszásen a legjobb idővel, 4:38.14-gyel érkezett az Európa-bajnok Jana Klocskova, aki ebből fakadóan esélyesként állhatott rajthoz. Az érte szorító maroknyi ukrán tábor zászlót bonthatott a döntő után. A 18 éves lány ugyanis nemcsak nyert, hanem még világrekorddal is megfejelte keleti szomszédaink örömét. A rekord, a 4:33.59-es idő 1.2 másodperccel jobb, mint a kínai Cseng 1997-ben elért ideje. Érdekes, mert így szemre ez a kedves arcú ukrán lányka egészen madárcsontú a kínaihoz képest...

Kapott tapsot, meg ünneplést, hát persze, hogy kapott Klocskova, ám csak halk színházi moraj volt ahhoz képest, ami a 400 gyorshoz bevonuló nyolc férfi úszót közöntöttte. Tizenhétezer ember egyébként is nagy zajt tud csapni, de ha ez azzal párosul, hogy egy fedett, tehát visszhangos uszodában teszi, akkor már dobhártyarepesztő a koncert. Az volt akkor is, amikor bemutatták az ausztrálok szemefényét, Ian Thorpét, a 18. életévét csak októberben betöltő fekete hajú legényt, aki 15 éves korában már kétszeres világbajnok volt. Nem túlzás, ő napjaink - és az ausztrálok - Mark Spitze. Azzal a különbséggel, hogy a nagy előd számára nem adatott meg, hogy a saját közönsége előtt szerepeljen olimpián.

Kis túlzással, ez a döntő már akkor eldőlt, amikor véglegessé vált, hogy Thorpe rajthoz áll itt Sydneyben. Némi - de csak nagyon halovány - reménye legföljebb az olasz Rosolinónak lehetett, de végül az ő tudása is csak arra volt elegendő, hogy közel három másodperccel a Thorpe-torpedó mögött második legyen.

Nem túlzás a torpedó jelző, hiszen az ausztrál úgy tolja magát előre, úgy hasítja a vizet, s olyan térölelő tempókkal halad, amit lehetetlenség követni. (Legföljebb csak akkor, ha az illetőt Thorpénak hívják.) Az olasz láthatóan szaporázta mögötte, egészen biztos, hogy nagyobb "csapásszámmal" ment, ám közeleb kerülni nem tudott hozzá. Sőt. Az utolsó ötvenen a tini váltott egyet a tempón, s jó öt-hat méter előnnyel nyerte meg élete első olimpiai aranyérmét. Az, hogy világcsúccsal, a történtek ismeretében tönn, mint magától értetődő.

Váltsunk ismét, ússzunk újra magyar vizekre, helyesebben olyanokra, amelyeken van magyar úszó is.

A hangos döntők után valamivel halkabb műfaj következett. Egyrészt azért, mert "csak" elődöntőkre került sor, másrészt pedig azért, mert nem volt Thorpe-szintű és tudású embere a hazaiaknak.

Güttler Károlynak drukkolhattunk újra, hosszú-hosszú karrierje során ki tudja hányadszor. Szurkoltunk, s megint rosszul, mert megint századokkal - ezútal kettővel -Ęmaradt le a döntőről. A délelőtti eredményéhez képest 17 századdal ért el gyengébb eredményt (1:01.83), ami két századdal volt rosszabb, mint amivel be lehetett jutni a fináléba.(Az ötvenes részidő 28.95 volt.)

Ez már sorsszerűség, ez már nem lehet a véletlenek balszerencsés összejátszása.

- Ez van, nem is hiszem el - tárta szét a karját tanácstanul Güttler, miután megismerte a második futam végeredményét, amiből kiderült, hogy a kilencedik lett - azzal a bizonyos két századdal maradt le a döntőről.

- Ha tudtam volna, hogy a délelőtti időmmel a negyedik helyen jutok be a középdöntőbe, akkor kicsit visszavettem volna a tempóból, különösen a második ötvenen. Hogy két század? Már mérges sem vagyok, ezzel nem lehet mit kezdeni, tudomásul kell venni, és kész. Mindettől függetlenül azonban tény, hogy akár velem, akár nélkülem, de minden idők legnagyobb melldöntője következik. Az időeredmények ezt sejtetik. Sajnálom, hogy nem tudtam becsúszni a fináléba.

Megkérdeztük az olimpiai ezüstérmest, hogy ez a balszerencsés szereplés egyben a végleges búcsút is jelenti-e a számára az uszodától.

- Nem tudom... Most és itt valóban nem tudok mit válaszolni erre. Végig kell gondolnom sok mindent, de hát maga az a tény, hogy 33 éves vagyok, sok mindent meghatároz és eldönt.

Például azt is, hogy nagyokat lehet majd -Ęakár az alapozás helyett is - sétálgatni Emma lánykával.

És most visza a döntőkhöz, érdemes, elvégre két váltóban három világrekord pestiesen szólva nem semmi. A 4x100-as gyorsváltókban egyébként a papírforma (no, meg Don Talbot, az ausztrálok mestere) eleve világcsúcsokat ígért.

Először a nők jöttek. OŐ Neill remekelt, az első 100 után vezettek az ausztrálok. Utána azonban az amerikaiak következtek és kétséget sem hagytak afelől, hogy ugyanúgy, mint négy éve Atlantában, megint ők a legjobbak - ezúttal világrekorddal.

És ez még csak a bevezető volt, mert a férfiak fokozták a tempót. Az ausztrál négyes első embere, Michael Klim torpedóként vágtázta végig a két hosszt, szinte eufóriában tempózott, lett is eredménye, 48.18 másodpercre javította az orosz Popov hatéves, 48.21-es világcsúcsát. Ezzel szárnyakat adott társainak, akik egyszerűen képtelenek voltak kikapni. Pedig az utolsó forduló után az amerikai Gary Hallnak fél testhossz előnye volt Thorpe előtt, aki azonban ezen a napon nem ismert lehetetlent. A vége - magától értetődően - olimpiai aranyérem és óriási csúcs!

Négy döntő, öt rekord - fölülmúlhatatlan nap az uszodában.

A Színes Sport, , 2000.09.17