A bajnok sem csinálhat azt, amit akar, például nem lustálkodhat, pedig a mindig korán kelő úszónak ez az egyik legszebb ajándék. Csütörtökön este Kovács Ágit ünnepelték a magyarok az uszodában, a 200 méteres mellúszás után, a magyar olimpiai küldöttség második aranyát követően, megünnepelték, megünnepeltük, megpuszilgatták, vég nélkül záporoztak feléje a kérdések, amelyekre kimerítően válaszolt -Ęnem vitás, megtanult nyilatkozni is az utóbbi egy-két évben a barna hajú lány. Aztán irány az olimpiai falu, s azt hihetné az ember, hogy megtette a kötelességét, vége, zsebben az arany, jöhet a pihenés, a lazítás.

Erre mi történik? Pénteken reggel már ismét az uszodában találkozunk a még csak néhány órás olimpiai bajnoknővel, hogy egy órával később már ismét a vízben tempózzon a vegyes váltó tagjaként.

Rohanás az egész élet - mondhatjuk az iramát látván, s bizony Ági sem volt lelkes a pénteki reggeltől.

- Nem is tudom, mikor keltem ilyen nehezen, pedig otthon, amikor a reggeli edzésre megyek, korábban csörög a vekker, négy után néhány perccel. Ebben anyu a fő támaszom, ő ébreszt - mondta a verseny, a levezetés és a hajmosással egybekötött zuhanyozás után a kissé álmos, karikás szemű Ági. - Mire elkészülök, már kirakja a reggelit, meg azt uzsonnát, amit elviszek magammal.

- Lehet, hogy anyukájának ma reggel is el kellett volna mennie az olimpiai faluba, talán könnyebb lett volna az ébredés.

- Az bizony nagyon jó lett volna.

- Mit mondott az édesanyja, amikor végre átölelte a lkislányát?

- Nem mondott semmit, mert nem találkozhattunk, pedig azért igyekeztem a sajtótájékoztató után, hogy a szüleimmel beszélhessek. Nem sikerült, én nem mehettem oda, ahol ők ültek, ők meg nem jöhettek át a lelátóról a hivatalos területre, sem a melegítő medencéhez, sem a sajtósok helyére. Így csak telelefonon beszéltünk, de nemsokára végre találkozom majd velük.

- Koccintottak a győzelmére este a faluban?

- Igen, de én nem pezsgővel, csak üdítővel, mert ugye, itt volt ez a hajnali kelés. Talán majd később.

- Korai kelés ide, korai kelés oda, arra azért maradt ideje, hogy megcsinálja, kifesse a körmét. És ha jól látom, mára új lett a szín.

- Igen, ezzel próbáltam felhozni magam egy kicsit.

- Gondolom, egy ilyen művelet legalább egy órán át tart.

- Dehogy, ha igyekszem vele, kész van húsz perc alatt.

- Azokkal a fényes kis mütyürökkel, díszítésekkel együtt?

- Nem ördöngösség ez, csak gyakorolni kell.

- Az uszodában, a medencében is fontos a küllem?

- Azt hiszem, egy húsz év körüli lány mindig és mindenhol szeret csinosan megjelenni. Az uszodában töltöm el szinte a legtöbb időt, ezért itt is igyekszem jól kinézni. Egyébként is, divat az úszónők körében, hogy kifesttik a körmüket.

- Néhány évvel ezelőtt még semmiféle sminkről, meg kozmetikumról nem beszélgethettünk volna, mára azonban már felnőtt. A sok-sok edzés és verseny mellett marad-e ideje a jövőjét tervezni?

- Most nem szeretnék semmiféle jövőről, meg karrierről beszélni. Most csak azt szeretném, ha végre pihenhetnék, ha egy kicsit saját magamnak élhetnék. Az elkövetkező napokban például úgy, hogy a lehető összes olimpiai versenyre elmegyek, őrülten fogok szurkolni a többieknek. Úgy, ahogy ők tették, amikor én úsztam. Ezt illik visszaadni, mert lehet, hogy az én kiabálásom is segít majd nekik.

- Hadd kellemetlenkedjek még egy kicsit arról a bizonyos jövőről. Azt mondta csütörtökön este, elképzelhető, hogy külföldön, Atlantában tanul és úszik majd.

- Ez még nem biztos, nem is fogalkozom vele. Egyébként is, először Laci bácsival kell megbeszélnem ez egészet. Átmenni a világ másik felére. Hát, nem tudom...

- Hiányoznak már a pesti ismerősök, a barátok?

- Nem igazán jutottak az eszembe mostanában, de csütörtök este olyan csúcsforgalom volt a telefonomon, hogy szinte megállás nélkül jöttek a hívások, az üzenetek. Táviratokat is kaptam, sosem fogom tudni megköszönni azoknak az embereknek, hogy gondoltak rám.

- Melyik üzenetnek örült a legjobban?

- Mindegyiknek egyformán.

- Beszéljünk egy kicsit a döntőről. Volt-e olyan pillanat, amikor arra gondolt, hogy nem nyerhet? Mert kívülről nézve akadt ilyen szakasza a döntőnek.

- Annyit tudok mondani erről, hogy életem talán legnehezebb kétszáz métere volt. Az első ötvenre még emlékszem, utána azonban szinte már semmire. Illetőleg arra igen, hogy az utolsó fordulónál láttam, éreztem, hogy gyorsítanom kell, ha győzni akarok. Az, hogy hátrányban voltam a többiekkel szemben, nem zavart, ez volt a taktikám, illetőleg a Laci bácsival kitalált taktikánk. A végére tartogattuk a bombát, az utolsó nagy hajrát.

- Hol van az aranyérme? A táskájában?

- Nem, otthon hagytam a faluban.

- Nem félti?

- Mint a legdrágább kincset! El is dugtam úgy, hogy csak én találom meg. Este, de volt az már éjszaka is, még meg-megnézegettem, megsimogattam, aztán bevettem egy fájdalomcsillapítót, úgy fájt a fejem. Kicsit sok volt az stresszből, az idegeskedésből. De most már jobban vagyok.

- Az édesanyjának meg sem mutatja?

- Dehogynem, ezért még vissza is kell mennem a faluba. Ezért is sietnem kell, meg azt hiszem, rám vár már az egész úszócsapat.

A Színes Sport, , 2000.09.23