Úszó, műugró, műúszó, hosszútávúszó és vízilabda VB 1994
Az itthonhagyott úszócsoda ...
Az, hogy Kiss Gergő nem utazott Rómába, a felnőtt világbajnokságra, igazából nem keltett meglepetést az úszótársadalomban.
Kiss Judit kimaradása az utazó keretből viszont annál inkább magyarázatra szorul.
Barcelona messze van ...
Az Egerszegi-utódnak kikiáltott veszprémi úszólány két évvel ezelőtt, 12 éves korában már indult a barcelonai olimpián.
Ő volt a XXV. olimpia legfiatalabb versenyzője.
A csapatvezetés akkor azzal indokolta nevezését, hogy a kislánynak szoknia kell a nagy versenyek légkörét.
A nemzetközi úszósport szabálykönyvének értelmében Kiss Judit azonban még két évig nem indulhatott ifi Eb-n, mert nem érte el a 14 éve alsó korhatárt, ugyanebből az okból hiányzott tavaly a sheffieldi felnőtt Eb-ről.
Idéb végre minden akadály elhárult, részt vehetett a korosztályos Eb-n, és indulhatott volna Rómában a felnőtt vb-n is.
Indulhatott volna, de be sem nevezték ...
Kiss László, a nők szövetégi kapitánya a következőkkel magyarázta Judit mellőzését:
- Egyszerűen nem akartam felesleges csalódásnak, netán egy nagy vereségnek kitenni Juditot. Egyébként ugyanebből a megfontolásból nem indul a fiam, Gergő sem a vb-n.
Az indoklás elfogadhatónak tűnik, csupán Kiss Judit barcelonai szereplésére gondolva támad az emberben némi kétely.
Akkor edződnie kellett, szoknia a légkört, ma pedig pont ettől óvják?
"Nem verhetem az asztalt"
Kiss Juditot hiába keresem Veszprémben, sem otthon, sem az uszodában nem találom meg.
Edzője, Gyenge Zsigmond szolgál magyarázattal:
- Nyaral. Most van lehetősége egy kis pihenésre, szeptember második hetében kerül majd csak elő.
- Talán jobban örült volna Judit, ha elmarad ez a nyaralás, és helyette a vb-n indulhatott volna ...
- Mindketten jobban örültünk volna, de nincs mit tennünk. A kapitány érvei logikusak, és elfogadhatóak. Ráadásul Judit gyengébben szerepelt az ifi Eb-n, mint vártuk, hiszen 800-on második, míg 400-on csak ötödik lett, de ennek korábbi sérülése, és az edzéskihagyások voltak az okai.
- Azt mondja, Kiss László indokai logikusak. Ne haragudjon, de a barcelonai részvétel, és a mostani távolmaradás között én nehezen fedezek fel logikai összefüggést.
- Barcelonában kifejezetten menedzselési szándékkal indították Juditot, aminek borzasztóan örültünk, ám mindenkiben ott volt a kétség, hogyan hat majd rá egy ilyen nagy verseny légköre? Tehát az, amivel Kiss László most indokol, már Barcelonában is élő probléma volt.
- Akkor mégis túltették magukat ezen, a kislány indult, és ha jól tudom, nem vallott szégyent ...
- Valóban. Megjavította mindkét számban az egyéni rekordját, és nem rázta meg az olimpia légköre.
- Ha ön dönthetett volna arról, hogy tanítványa induljon-e most a vb-n, vagy sem, hogy foglalt volna állást?
- Egyértelműen az indulása mellett szavaztam volna. Az ifi Eb-n ugyan nem szerepelt túl jól, de Rómában már pont formában lett volna. Ráadásul a szponzorok miatt is fontos lett volna ez a vb szereplés. Ha Jutka ott lenne Rómában a rajtkövön, két évre előre biztosítva lett volna a felkészülése anyagi szempontból.
- Akkor viszont nem értem, miért nem hallatta a hangját, miért nem harcolt tanítványáért?
- Én minden körülmények között azért teszek, és harcolok, hogy a versenyzőmnek jobb legyen. Ebből kiindulva a jövőre is gondolnom kell, és nem verhetem most az asztalt, nem eshetek neki a szövetségi kapitánynak, ha azt akarom, hogy Jutka jövőre is megfelelően legyen menedzselve.
- Tehát ön most a jövő érdekében megalkudott.
- Nem alkudtam meg, egyszerűen elfogadtam a kapitány jogos érvelését.
"Mire lennék féltékeny?"
- Két éve úszócsodaként, Egerszegi utódjaként harangozták be Kiss Juditot. Ön szerint van esélye, hogy Egerszegi nyomába léphessen?
- Egyértelműen igen, de két kiegészítést azért tennem kell. Ismert, hogy a női úszóknál ez a kor a legdöntőbb, hiszen a pubertás ilyenkor zajlik le, és sok úszó megáll a fejlődésben. Szerintem Jutka már túl van a kritikus időszakon, és az eredményei továbbra is biztatóak. A másik dolog az, hogy Egerszegi mögött nem alakult ki egy tudatosan készülő, egymással versengő női úszócsapat. Még Juditba is kőkeményen bele kell nevelni a profi mentalitást. Ha ez sikerül, akkor reménykedhetünk. Példaként vegyük Egerszegit 100 százaléknak, hozzá viszonyítva Jutka még csak 60 százaléknál tart.
- Lehet, hogy csak rosszindulatú pletyka, de az a hír járja, hogy sokan szívesebben látnák Kiss Juditot Budapesten, esetleg egy más edző kezeiben, mondván, önnel, Veszprémben soha nem lesz belőle világklasszis. Mit szól ehhez?
- Az a véleményem ha én befuccsolok, a szürkeállományom határt szab, és nem tudok tovább hozzájárulni Jutka fejlődéséhez, akkor természetes, hogy átadom egy olyan edzőnek, aki nevelt már világsztárokat, aki ki tudja hozni a
versenyzőből azt, amit valójában tud.
- Ezt komolyan mondja? Nincs önben semmiféle szakmai féltékenység?
- Mire lennék én féltékeny? Eddig ifi Eb-n volt néhány dobogós helyezése az úszóimnak. Hogy féltékenykedjek én például olyan emberre, aki nyert már számos olimpiát, vb-t, meg EB-t a tanítványaival. Természetesen nem mondom, hogy nem szeretném végigcsinálni az utat Jutkával, de ha nem megy, nem fogom erőltetni ...
Kövesdi Viktor, Sport plusz