Úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Eb, Berlin
Utólag már Risztov is büszke
Az ukrán mellúszónő, Szvetlana Bondarenko
afféle félbevágott óriásnak számított a sportágban,
hiszen 1991 és 2000 között hat Európa-bajnokságon
indult, és ezeken hat ezüst-, valamint egy bronzérmet
nyert, de aranyat egyet sem. A teljes magyar csapat a
vasárnap befejeződött berlini Eb-n produkálta ugyanezt a
mérleget, és érdemelte ki ugyanezt a minősítést, amihez
tegyük hozzá: a félbevágott óriás méretei is messze
átlagon felüliek.
Csapatunk legeredményesebbje, Risztov Éva
sokáig hősből tragikus hőssé minősítette át magát,
hiszen szinte "meggyászolta" az ezüstérmeit. Mert nem a
megelőzött tömeget nézte, hanem mindig azt az egy szem
vetélytársat, aki legyőzte őt, és szó se róla, e
szempontból bosszantó hatások érhették. 400 vegyesen és
400 gyorson is majdnem elkapta az olimpiai, világ- és
Európa-bajnok ukrán Klocskovát, 800 gyorson a 29 éves,
szűken sportszakmai szempontból hirtelen
megmagyarázhatatlanul nagyot fejlődött német Henke
hajrázta le, 200 pillangón pedig a lengyel Jedrejczak
világcsúccsal verte. Ám az Eb végére Risztov is eljutott
oda, hogy ne balszerencse-sorozatként értékelje a
teljesítményét, hanem a maga remek egészében, és így
beszélt: "Utólag már boldog és büszke vagyok, mert én
lehettem a magyar csapat legeredményesebb tagja. Talán
az sem baj, hogy négy ezüsttel, mert a jövő évi
világbajnokság előtt éppen az adhat plusz ösztönzést,
hogy már szinte mindenkit megelőztem, csak egy ellenfél
van hátra."
Kovács Ágnesnek
viszont évekig egyetlen riválisa sem volt - legalábbis
200 mellen -, most azonban több is akadt. Olyannyira,
hogy olimpiai és világbajnokunk érem nélkül tért haza
Berlinből, és ez 1995-ös Eb-debütálása óta egyszer sem
fordult elő vele, ugyanis már 15 évesen, Bécsből is
hozott egy bronzot. A fő baj azonban most sem a
vetélytársakkal volt, hiszen ha Ági megússza 200-on az
olimpiai vagy akár csak a tavalyi világbajnoki idejét,
simán nyer. Pályafutása leggyengébb versenyét nem
magyarázhatjuk automatikusan azzal, hogy az Egyesült
Államokban tanul és edz, hiszen a tengerentúlon azért jó
pár magyar - és nem utolsó sorban amerikai - úszó került
már élete csúcsformájába. Az itthoniak szerint
valószínűleg Ági szárazföldi, tornatermi munkájával van
gond, és ez remélhetőleg "gyógyítható", legalábbis
egyszer már megvolt a recept. És most sem a nemzetközi
mezőny húzott el Kovácstól, hanem ő esett vissza az
ellenfelek közé.
Férfi
mellúszóink viszont tündököltek: 50 méteren csak az
ukrán Liszogor világcsúcsa akadályozta meg a kettős
magyar diadalt, de az ezüstérmes Flaskay Mihály Athénra
bárkin túlnőhet, a 34 évesen még mindig Eb-harmadik
Güttler Károly pedig már meg is tette ezt, ő szinte
"természeti csoda". 400 vegyesen Batházi István, a
címvédő olyan fölénnyel előzte meg - egy kivétellel - a
teljes élgárdát, amilyen fölénnyel az az egy kivétel
legyőzte őt. A szám világ- és immár Európa-bajnoka, az
olasz Boggiatto ráadásul két évvel fiatalabb is nála, de
az egyéni legjobbját mindkét vegyestávon megjavító
Batházi hosszú távon is fix éremesélyesnek
tűnik.
A magyar küldöttség
minden tagját külön említeni szerencsére képtelenség,
mert ellentétben azokkal az időkkel, amikor Darnyi,
Egerszegi vagy Kovács Ágnes egyedül "elvitt" egy Eb-t,
most húsz indulónk volt, és egyikük sem "úsztak még"
kategória. Hanem döntőbe jutásra, pont- vagy akár
hamarosan éremszerzésre képes fiatalok, akik a
"Széchy-team" elefántcsonttornyából leereszkedtek a
földre, és értelmes, nyitott, saját teljesítményüket
reálisan megítélő sportemberré váltak.
Kiss László szövetségi kapitány első
spontán, nem hivatalos értékelésében, arra célozva, hogy
az aranyérem mindenkinek hiányzik, kijelentette, "annyi
szerencsénk volt, mint rossz lánynak a jámbor élethez",
de amint mikrofont is dugtak az orra alá, már szabatos
szakmai nyilatkozatot adott: "Ennyi döntős helyezéssel,
ponttal, hat ezüst és egy bronzéremmel semmiképpen sem
kell szégyenkeznünk. Ráadásul még csak alakul a
csapatunk, a jövő évi barcelonai világbajnokságra és a
2004-es athéni olimpiára érhet be. Risztov Éva tavaly
még messze volt a legjobbaktól, de most már a
világklasszisok egyenrangú vetélytársa, Kovács Ági
produkciója viszont csalódás, ki kell elemeznünk, mi
miért történt. De ne bántsuk, mert öt éve megállás
nélkül szállította az aranyakat".
Ugyanez nem állítható a műugróinkról,
annál nagyobb bravúr, hogy Lengyel Imre, illetve a
Lengyel Imre, Hajnal András szinkronpáros toronyugrásban
két ezüstérmet szerzett. Lengyel meg is jegyezte, a
közeljövőben feltehetően átrendezi a prioritásokat, a 10
métert a 3 és az 1 elé helyezi. Megteheti, hiszen
Amerikában készül, Hajnal pedig itthon továbbra is
megpróbál a rendelkezésére álló két-három hónapban
annyit dolgozni, amennyivel partiban lehet a 12 hónapot
edzőkkel.
Műúszóink és
hosszútávúszóink jóval kevesebb témát adtak. Előbbieknél
a csapat döntőbe jutása is váratlan és szokatlan esemény
volt, de maradjunk annyiban: mindkét szakág versenyzői
szerencsésen hazaérkeztek.
Ballai Attila, Népszava 2002.08.05.
|
FONTOS
