Risztov Éva lett a legeredményesebb magyar úszó Berlinben: négy ezüstérmet szerzett (kép: Reuters - Alexandra Winkler)

Szóval jól indult a nap, és még jobban folytatódott. Kora délután két toronyugrónk is a magasba volt hivatalos - Lengyel Imre másodikként, Hajnal András harmadikként jutott a szám döntőjébe -, a selejtezőben nyújtott pazar produkció dacára sem hittük azonban, hogy valamelyikük az eredményhirdetés idején is lenézhet majd a mezőnyre. Pedig így történt: a hat ugrás során hol Lengyel, hol Hajnal foglalt el előkelőbb pozíciót, míg végül is előbbi a második, utóbbi az ötödik helyen állapodott meg. Toronyugrásban magyar versenyző még sosem szerzet Eb-ezüstérmet - nem csoda, hiszen odahaza nincs is műugrótorony... -, érthető tehát, ha a Hajnallal a tízméteres szinkronugrásban ugyancsak második Lengyel fülig érő szájjal kommentálta a történteket.

- Az utóbbi évek világversenyein mindig jó formában éreztem magam, és azt gondoltam, hogy a dobogóra állhatok - magyarázta. - Ez most is így volt, s bár egy és három méteren hibáztam, nem keseredtem el. Egyébként csak néhány perce hallottam, hogy talán új uszoda épül Pesten, és az toronyugróversenyek rendezésére is alkalmas lesz. Ha tényleg így lesz, cserébe azonnal odaadom mindkét berlini ezüstömet.

És akkor - arról persze szó sincs, hogy végre... - a feketeleves. Hiába vártak tőle aranyat, hiába tartották elképzelhetetlennek, hogy lemaradjon a dobogóról, a szomorú szenzáció bekövetkezett: Kovács Ágnes, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka - miként 100-on - a mellúszók 200 méteres versenyében is csupán negyedikként csapott a célba. A részletek analizálásától, engedelmükkel, eltekintenék; legyen elég annyi, hogy - bár volt okunk örülni is Reményi Diana váratlan ötödik helyének - megelőzte Ágit az osztrákok junior Európa-bajnoka, Jukic, a német Poleska és a svéd Igelström is.

- Úgy terveztem, hogy a végén lehajrázom Jukicot, erre engem hajrázott le Poleska - adott szakmai gyorsmagyarázatot a történtekre a korábban hétszeres Eb-aranyérmes sportoló. Aztán érzelmi síkra terelődött a szó: - Nem hiszem, hogy tragédia történt volna, még az sem kizárt, hogy jókor jött a figyelmeztetés: nem vb-n vagy olimpián, hanem a világversenyek közül legkevésbé rangos Eb-n. Most így sikerült, pedig mindent ugyanúgy csináltam, mint eddig, és az sem igaz, hogy az amerikai tanulmányaim miatt alakultak rosszabbul a dolgok. Higgyék el, nem kell még leírni engem. Már most megígérhetem: ha tényleg lesz Európa-bajnokság Budapesten, ott nagyon jól fogok úszni. Most pedig nagyon drukkolok Risztov Évának, hogy jól sikerüljön neki a vasárnap.

Hát..., ami azt illeti: az addig két ezüstérmet szerző, s immár főszereplővé előlépett Risztov utolsó napi első fellépése után zokogva battyogott az öltöző felé. Tudniillik megszerezte harmadik második helyét is. A pillangózók 200 méteres számában fantasztikus országos csúcsot úszott ugyan (2:08,24), csupán a világrekorddal (2:05,78) győztes lengyel Jedrejczaktól kapott ki, tette mindezt tizenhat esztendősen, mégis a végsőkig elkeseredett volt, mondván, „már megint nem sikerült".

Ezzel azonban még nem ért véget számára a vasárnapi műszak, hiszen nem egészen háromnegyed órával később a 400 méter gyors elitmezőnyébe volt hivatalos. Bíztunk benne, hogy alaposan kisírta magát, és nem ok nélkül: amikor megjelent a rajtkő mögött, az arcán nyoma nem volt a korábbi megpróbáltatásnak. Aztán belevetette magát a vízbe, és bő négy perc múlva fölnézett a nagytáblára, amelyen a változatosság kedvéért az állt: 2. Risztov (HUN) 4:07,24.

Bár az ukrán Klocskova végig vezetett előtte, Évi harminc méterrel a cél előtt „robbantott", és amikor már csak centikre voltak a faltól, a sajtótribünről úgy látszott, ő érinti meg azt előbb. Sajnos elkelne egy erősebb szemüveg...

- Ha egyetlen tempóval hamarabb kezdem a hajrát, nyerek - mondta végre mosolyogva Berlin természetesen újabb országos rekordot úszó, négyszeres (!) ezüstérmese. - Most már csak nevetek az egészen, és arra gondolok, hogy tizenhat évesen én lettem a magyar csapat legeredményesebb versenyzője, meg arra, hogy előttem az élet: jövőre világbajnokság lesz, két év múlva meg olimpia.

Rokonszenves optimizmussal minősítette saját ezüstérmét Batházi István is. Mert kell-e mondani: a 400 méter vegyes címvédője is második lett (4:17,33), méghozzá a hajdani „Darnyi-számban" újabban verhetetlen olasz Boggiatto mögött.

- Miért ne lennék boldog, hiszen életem legjobb idejét produkáltam? - kérdezett vissza csuromvizesen, és így folytatta: - Boggiattót most nem lehetett legyőzni, de ez nem lesz mindig így.

Még megnéztük, amint a délelőtti összevetésben csak kilencedik magyar váltó nélkül rendezik a nők 4x100 méteres vegyes stafétáját, s azt, hogy a németek - az Eb-n ötödik aranyérmét nyerő, szombaton 200 méter gyorson világcsúcsot úszó (1:56,64), amúgy leginkább öntömjénező primadonnára emlékeztető Franziska van Almsickkal a soraikban - Európa-rekorddal (4:01,54) győznek. Láttuk továbbá, hogy a férfiak hasonló számában az oroszoké lesz az első hely, a miénk meg a... Nem, nem, tévednek, ezúttal nem a második. A Horváth, Güttler, Gáspár, Zubor négyes, noha szintén országos rekordot ért el (3:37,22), ötödikként zárt, s ezzel az Eurosportpark is bezárt.

A nemzetek pontversenyében hatodik helyezett magyar úszóküldöttség arany nélkül bár, de hat ezüsttel és egy bronzzal mehet haza, a műugrók is visznek magukkal két szürkés színű medált; nem tudom, ki hogy van vele: szerintem ennél nagyobb bajunk ne legyen!

Bruckner Gábor, Népszabadság 2002.08.05.