Átadás vagy kötbér?

A plüss-székek kényelmesek a Budapest Sportarénában, más kérdés, hogy van olyan szektor ahonnan szinte semmit sem látni a küzdôtérbôl, ami azért több, mint kínos ...

Az időponthoz vészesen közeledve sem csökken az újabb és újabb fölmerülő problémák, a megválaszolatlan kérdések száma, így e sorok megjelenésekor még nem biztos az sem, hogy a módosított határidő napján (február 24.) átveszi-e az állam az arénát. Mint ismeretes, az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyére új komplexum fölépítésében állapodott meg a magyar állam nevében eljáró Orbán-kormány és az építőipari és távközlési beruházásokkal foglalkozó, mindemellett médiacsoportot is fönntartó francia vállalatóriás, a Bouygues. A kivitelezőnek eredetileg 2002. december 15-én kellett volna átadnia a létesítményt, ám - a rossz időjárásra hivatkozva - képtelen volt tartani magát vállalásához. Ezért a jelenlegi sportvezetés és a francia cég ez év elején közös megegyezéssel módosított a szerződésen: a magyar fél a késés ellenére a február 24-ére halasztott átadásig nem számolja föl a napi húszmillió forintos kötbért, ellentételezésként a francia cég többletmunkát végez, s engedményeket tesz a létesítmény használatában. Miként az sem tudott, hogy az április 15. és 21. közötti divízió-I-es jégkorong-világbajnokság rendezéséhez elengedhetetlen szerkezeti átalakítások mennyibe kerülnek majd. Csütörtökön ugyanis a Nemzetközi Jégkorong-szövetség finn marketingigazgatója, Kimmo Leimonen, és a Kirch-média részéről megjelent Harald Griebel, Joachim Herzen néhány változtatást javasolt, olykor kifogást emelt, s több esetben inkább szótlan maradt, miközben az épülő arénában tett látogatást. A pályabejárás alkalmával a laikus szemlélő is tucatszám konstatálhatta a gondokat. Kezdjük azzal: a világesemények rendezésére is alkalmasnak szánt csarnokban megfeledkeztek a kellő számú öltözőről, úgyhogy a jövő évi fedett pályás atlétikai világbajnokság idején a sportolók különversenyére lehet számítani a kiszolgálórészlegben, amennyiben a győztesek jutalma egy-egy kényelmesebb hely lesz. A hokis szabványnak a korábbiakban mindössze két helyiség felelt meg, azóta viszont kisebbek összenyitásával megoldották a dolgot. Carl Martin üzemeltetési igazgató a falbontás előtt föltett kérdésre, hogy hol kap majd helyet a hat hokiscsapat, korántsem viccelve kérdezett vissza: minek hat öltöző, ha úgy is csak ketten vannak egyszerre a pályán? Martin igazgatónak egyébként voltak még furcsa ötletei: például a küzdőtér területére kihúzható székekhez mindenképp ragaszkodott - több ülőhely, több bevétel ... -, annak ellenére is, hogy azoktól nem férne el a palánk melletti tízméteres cserepad. Azt tanácsolta, hogy ne hosszú, hanem széles legyen a pálya e része, így egymás mögött is elférhetnek majd a játékosok ... Érdekes.

Láthatatlan küzdőtér

Megbizonyosodtunk arról is, a küzdőtér közepéről csupán az eredményjelző alját látni, az azon lévő információkat képtelenség elolvasni. Úgyhogy momentán nem tudni, a világbajnokságon a kiállított játékosok honnan értesülnek majd, mikor térhetnek vissza a jégre. Elméletileg erre is van megoldás - lejjebb lehet ereszteni a szerkezetet -, csakhogy akkor egy-egy kósza korong komoly károkat okozhat abban, bár a látogatók számára ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy a nézőtér bizonyos részéről nem látni majd attól a pályán zajló eseményeket. Igaz, ezek a szurkolók egy szót sem szólhatnak, tudniillik lesznek olyanok is, akik ha fönn marad az eredményjelző, ha leengedik azt, semmit nem látnak majd a pályából ... A 219-es jelzésű szektor vendégei sporteseményt legfeljebb akkor élvezhetnek, ha maguk közt verekedést provokálnak, miközben megpróbálnak eljutni a jobb helyekre. Vigasztalásképp megjegyzendő, a plüss-székek kényelmesek - kár hogy jóval nehezebb azokat tisztán tartani, mint a műanyagokot. Nem elhanyagolható kérdés az sem: a jég hogyan kerül majd ki az arénából? Két eset lehetséges: 1. csákányos megoldással fölverik, majd negyven-ötven teherautóval elszállítják; 2. fölolvasztják, és a vizet a pálya szélétől tízegynéhány méterre lévő csatornáig söprögetik. Ennek veszélye ugyebár, hogy a víz ilyenkor olyan helyekre is eljuthat, ahova nem lenne szabad (lásd még: elektronikai rendszerek, vezetékek). A vb tévésugárzásáért felelős Kirch médiacsoport elöljárói csodálkoztak azon, hogy csak az aréna egyik oldalán parkolhatnak le a közvetítőkocsik, ellenben a főkamera a túloldalt lesz, szóval több száz méter kábelt szükséges valahogy átvezetni oda. Vita zajlott a kamerák elhelyezésről is. A delegáció tagjait az viszont kevésbé zavarta, hogy az átalakítás után is csupán cirka hatvan férőhelyes lesz a sajtórészleg, ugyanakkor elgondolkodtató: egy-egy fedett pályás atlétikai világversenyen több száz újságíró szokott részt venni. A látogatók pénteki távozásuk előtt elsősorban azt egyeztették magyar partnereikkel, hogy saját szponzoraikat miként tudnák tökéletesen kiszolgálni, arról nem esett szó: a stadion építőinek miféle gondokkal kell megküzdeniük. (Kimondva-kimondatlanul álláspontjuk az volt, hogy ha tavaly Dunaújváros otthont adhatott az eseménynek, akkor az idei helyszín sem lesz rosszabb...)
Szilvásy György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára megkeresésünkkor hangsúlyozta: a Budapest Sportaréna nevével ellentétben nem sport-, hanem rendezvénycsarnok. Ennek ellenére a módosított szerződésben világosan le van fektetve, a kivitelezőnek dokumentálni kell, a feltüntetett sportágakban világversenyek rendezésére alkalmas a létesítmény (erről amúgy a sportági szakszövetségek segítségével is meggyőződik a GYISM). "Addig nem vesszük át az arénát, amíg az tökéletesen meg nem felel a szakmai követelményeknek. Amennyiben például valamelyik nemzetközi szövetség előírja, világbajnokság rendezéséhez huszonöt öltöző szükséges, akkor az építőnek kötelessége huszonöt öltözőt telepíteni" - újságolta az államtitkár, aki kérdésre válaszolva elmondta, ha időre nem készül el az aréna, a kivitelezőnek február 24-től köteles a kötbért fizetni mindaddig, míg nem tökéletesítik a létesítményt.

A sport mellékes?

A politikus beszélt arról is, hogy komoly erőfeszítések árán sikerült további sportágakat beírni a módosított szerződésbe, és hogy a csarnok legnagyobb problémája az egy légtér, így a gyakorlópályát nem lehet elkülöníteni. Emiatt például műkorcsolya-versenyzők csak a közeli létesítményekben kialakított jégpályán gyakorolhatnának.
Szilvásy ekképp magyarázta a Budapest Sportaréna építése körüli megannyi problémát: "A kontinensen efféle egyedi, valóban multifunkcionális csarnok nem épült. Az előző kormány belehajszolta magát, illetőleg a kivitelezőt, hogy minél előbb kezdje meg az építkezést, rövid határidőt szabott meg, emiatt a francia céggel tervezési, építési megállapodást kötött - ez azt jelentette: egyidejűleg tervezték és építették az arénát -, aminek az lett a következménye, hogy a megállapodás nem tért ki minden részletre. A Bouygues a kivitelezés során nem a sporttevékenységet tartotta elsődlegesnek."
Végül Szilvásy arra a kérdésre, hogy összesen mennyibe kerül a Budapest Sportaréna az államnak, az felelte: "Mivel a kifizetés módja euróban történik majd, az ár árfolyamfüggő. Az ország a komplexumot huszonhétmilliárd forintnyi hitelből finanszírozza, amit tizenkét év alatt kell visszafizetni. Ez a kamatokkal együtt csaknem negyvenmilliárdot jelent majd".
Hogy ér-e ennyit...? Döntse el mindenki saját maga ...
(A kedden megjelenő 2. részben a sportágak képviselői is szót kérnek, valamint megtudhatjuk, mit lép a sportminisztérium az aréna-ügyben)