|
|
| ||||
|
Schmitt Pál, a MOB elnöke úgy véli, a magyar sport a Sydneyben is megőrizheti helyét a világ élvonalában"Csoda lenne, de hiszem, hogy sikerülhet!" - Hogy teltek az ünnepek? Sikerült kipihennie magát? 
- Köszönöm jól, bár igazán nagy pihenésre nem volt szükségem, nem
éreztem magam fáradtabbnak, mint év közben bármikor.
- Pedig, legalábbis ami a sportéletet illeti, nehéz év áll mögöttünk. - Valóban, meghatározó esztendő volt a Magyar Olimpiai Bizottság számára a tavalyi. Szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy mind kiegyenlítettebb lett a világ sportja, így sokkal nehezebb végigjárni az olimpiai kvalifikációs purgatóriumot, mint korábban. Tavaly ilyenkor úgy számoltuk, hogy körülbelül kétszáz magyar sportoló vehet majd részt a sydneyi olimpián, mára viszont már egyértelművé vált, hogy ez a szám irreális, számításaink szerint százhetvenöt sportolónknál több nem vívhatja ki a részvétel jogát. Ráadásul érzékeny veszteségek is értek bennünket. Az olimpiák történetében olyan még nem fordult elő, hogy sem a férfi, sem a női tornászcsapatunk nem lehet ott a játékokon, a férfi kézilabda-válogatott kudarca is váratlanul ért mindenkit, az pedig, hogy a tőr- és a párbajtőrcsapat sem tudta kiharcolni az olimpiai részvétel jogát, számomra külön fájó, ugyanis a világbajnok párbajtőrcsapat nálam az egyik aranyérem-esélyes együttes lett volna Sydneyben. - Csalódottnak tűnik. - Pedig összességében nincs okom a csalódottságra, hiszen a hagyományosan erős magyar sportágak nemzetközi szinten is jól teljesítettek 1999-ben. A magyar kajak-kenu sport, a műhelyek és a szakemberek tekintetében továbbra is a világszínvonalat jelenti, azután ki ne emlékezne az öttusázók káprázatos szereplésére, de természetesen az úszók, a birkózók, a sportlövők és az imént említettek ellenére a vívók is jól teljesítettek. Azt se feledjük, hogy a vízilabdázók három góllal a világ fölé nőttek, és női kézilabdázóinkra sem panaszkodhattunk, ugyanis, bár csak ötödikek lettek, mindössze egy vereséget szenvedtek a világbajnokságon. Nem, alapvetően nem lehetek csalódott, elvégre sok örömöt hozott a magyar sport, inkább úgy fogalmaznék, hogy 1999 a realitások éve volt, kiderült, hogy a világ sportjában egyre nagyobb a konkurencia. - Miközben idehaza egyre nehezebb a helyzet. Legalábbis az egyesületek mind rosszabb anyagi körülmények közé kerülnek. - Azt látni kell, hogy az állam által a sportra adott pénz nem lett kevesebb, csak éppen más csatornákon jut el a címzettekhez, mint korábban. Az Ifjúsági és Sportminisztérium a sport finanszírozását a MOB-ra bízta, az egyének támogatását a különböző alapítványokon keresztül oldja meg, sőt a sportági szakszövetségeket is közvetlenül segít. Ebből a körből valóban kimaradtak az egyesületek, ami a rendszert tekintve logikus, de ennek a lépésnek még nem jött el az ideje. Az egyesületekben több száz sportolóval foglalkoznak, közülük azonban jó ha tizenöt-húsz jelenti az élsportot, a többség a háttér, az utánpótlás. Ezeknek a kluboknak óriási szerepük van a kormány ifjúságpolitikai céljainak a megvalósításában, elvégre a sportszerűségre, a drogellenességre nevelnek, ami állami elismerést igényelne. Jelenleg, sajnos, még nem tart ott az ország életszínvonala, hogy az önkormányzatok, a helyi szervek képesek legyenek eltartani az egyesületeket, ehhez központi támogatás kell. De úgy látom, ezt felismerték a minisztériumban is, és bár külön keretet nem hoztak létre, a meglévő tartalékokból próbálnak segíteni. Vékony jégen a magyar sport - Ha már a minisztériumot említette: milyen kapcsolat alakult ki a MOB és az ISM között? - A minisztérium vezetősége, nagy örömünkre, felértékelte a MOB-ot, a sportirányítás szakmai feladatait ránk bízta, ami a tíz éve demokratikusan működő szervezetünk számára nagy elismerést jelent, és hiszem, hogy felkészültségünk alapján ezt képesek is leszünk megoldani. Ami pedig a miniszter úrral való kapcsolatot illeti, Deutsch Tamás személyi tanácsadó testületének az elnöke vagyok, lehetőségeimhez képest igyekszem segíteni mindenben, a miniszter úr pedig, mint a MOB alelnöke, személyesen vesz részt a döntéshozatalban. Ezek alapján kijelenthetem, hogy kifejezetten jó és korrekt munkakapcsolat alakult ki közöttünk. - Ezt azért kérdeztem, mert az ISM által kidolgozott új finanszírozási rendszer, miként az előbb már említette, számos egyesületet hozott nehéz helyzetbe, és sokan ennek tudják be az olimpiai kvalifikációs versenyek kudarcait. Nem okozott ez feszültséget a MOB és az ISM között? - Való igaz, a sportolók nem minden esetben a válogatottnál készülnek, legtöbbször az egyesületekben dolgoznak. Márpedig ha ott kevesebb a pénz, annak áttételesen lehet negatív hatása, akár az olimpiai részvételre is, de hosszú távon még ennél is súlyosabb következményei lehetnek. Ha az egyesületek szegények, akkor természetes módon először az utánpótlás-nevelést fogják vissza, hiszen arra nem találnak szponzorokat, támogatókat. Erre azt szoktam mondani, hogy a magyar élsport jelenleg rendkívül vékony, egy-egy ember kiesése súlyos gondokat okozhat. Hogy egy példát mondjak: Varga Adrienn kiválása női tornasportunkat érezhetően visszahúzta. Sajnos ma már nem olyan vonzó élsportolónak lenni, mint korábban, az edzőpartnereket, akik nélkül nincs eredmény, pedig már tényleg képtelenek megfizetni. Szerencsére a magyar gyerekekben van virtus, van becsvágy, meg aztán a tradíciók is olyan erősek, hogy mindig lesznek, akik elmennek kajakozni, vívni vagy úszni, de azért kizárólag erre nem szabad alapozni. Rendkívül fontos feladatunknak tartom, hogy az élsportot ismét vonzóvá tegyük, hogy a testnevelő tanárokat beoltsuk az olimpizmus eszméjével és a segítségükkel újjáélesszük a sportiskolai rendszert. - Különben... - Különben előbb-utóbb beszakad a jég. A botrány kellett a reformokhoz - Nyugtasson meg: még nem ennyire rossz a helyzet! - Nem, erről szerencsére egyelőre szó sincs, a magyar sportnak a világban még most is a csodájára járnak. Gondolja csak el, továbbra is ott vagyunk a világ első tizenöt sportnemzete között, miközben tudjuk, hogy milyen kevés pénz áll a magyar sport mögött. Van összehasonlítási alapom, ezt szem előtt tartva állítom, csoda, amit évről évre produkálunk. Azok az országok, amelyeket mindig megelőzünk - ilyen például Nagy-Britannia, Kanada, Finnország, Japán vagy Svédország - legalább tízszer annyi pénzt ölnek évente a sportba, mint mi, és mégis... Három dolog miatt billen felénk a mérleg nyelve: a tradíció, a szaktudás és a virtus. Ezeknek köszönhetően tudunk erőn felül teljesíteni és vagyunk még mindig a világ élmezőnyében. - Ha visszatekintünk az elmúlt évre, nem lehet megkerülni a tavasszal, a NOB berkein belül kirobbant vesztegetési botrányt. - Tagadhatatlan, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság imázsának nem tett jót, hogy a tagok mintegy tíz százaléka tisztességtelenül viselkedett. Tagja voltam annak a bizottságnak, amely kivizsgálta a történteket, és megmondom őszintén, ennél kellemetlenebb feladatom még nem volt, hiszen barátaim, kollégáim ügyeit kellett vizsgálnom. Végül tíz tagot kizártunk, nyolcat pedig szigorú figyelmeztetésben részesítettünk. Az esztendő hátralévő része azzal telt el, hogy változtassunk a NOB stílusán, és érzésem szerint sikerült jó útra lépnünk, szervezetünk tagságában megújult, nyitottabb, dinamikusabb, áttekinthetőbb, sportközelibb lett. - Örök igazság, hogy a bizalmat sokkal könnyebb elveszíteni, mint visszaszerezni. - Tudjuk, hogy nem lesz könnyű feladat, de szándékunkat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Olimpiai Charta harmincöt helyen megváltozott, és hogy tíz sportolót felvettünk a tagjaink sorába. - Az emberben óhatatlanul is felvetődik a kérdés: vajon ezek a változások a tavaszi botrány kirobbanása nélkül is megszülettek volna? - Aligha. Meggyőződésem, hogy az újjászületéshez kellett a vesztegetési ügy. Szervezetünk lomhán, konzervatív módon müködött. Én személy szerint örülök annak, hogy így alakult, mert sportközpontúbb lett a NOB. Csodáltam Samaranch elnök urat, aki nyolcvanévesen, konzervatív ember létére a reformok élére állt, és az egész évet az átalakításra szánta, pedig akár be is dobhatta volna a törülközőt. Harcban a NOB elnöki székéért - Egyre több szó esik az utódlásról, és nem titok, hogy Schmitt Pál neve is ott van a NOB jövendőbeli lehetséges elnökeinek listáján. Hogy érzi, lesz magyar elnöke a NOB-nak? - Nézze, én húsz éve vagyok az olimpiai mozgalom társadalmi munkása. Idehaza a MOB elnöki tisztéig jutottam, már tíz éve irányítom a bizottságot, a NOB-on belül pedig befutottam azt a pályát, amit maximálisan lehetett, első alelnök voltam. Megméretem magam, ringbe szállok az elnöki székért, de tudni kell, hogy nem leszek egyedül, nagyon nagy vetélytársaim lesznek. Különösen a kanadai és a belga kollégám mögött állnak jelentős erők, de nekem is vannak érdemeim, amelyeket reményeim szerint értékelnek majd a választók. Meg azután az én esetemben nincsenek se földrajzi, se nyelvi érdekek, és ki tudja, a két a versengő között harmadikként talán befuthatok. - A nemzetközi olimpiai mozgalomban jelenleg elfoglalt helye ehhez elegendő lehet? - Az alelnöki és elnökségi tagságom lejárt, nem kandidáltam, de a szabályok szerint nem is tehettem volna. Most hármas feladatom van a NOB-on belül. Öt éve vezetem a sport- és környezetvédelmi bizottságot, a december eleji választás után elnöke lettem a világ olimpikonjai szervezetének, amely az olimpiákon valaha részt vett és még élő, körülbelül hetvenezer sportolót tömöríti, és protokollfőnöki megbízatást is kaptam. Ez utóbbi elsősorban erkölcsi megbecsülés, sok munkával nem jár, bár a sydneyi játékok idején jóval több feladatom lesz. Úgy vélem, ezek a feladatok jelzik, hogy a jövőben is számítanak rám. - És talán az is befolyásolja majd a választókat, hogy ön éppen abban az országban nagykövet, ahol a NOB központja is található. - Hasznomra válhat, bár véleményem szerint nem az számít, hogy Svájcban vagyok nagykövet, hanem maga a tény, hogy nagykövet vagyok. A NOB tagjai között jelenleg egyedül engem ért az a megtiszteltetés, hogy nagykövet lehetek, ami az országtól, a kormánytól nagy erkölcsi megbecsülést jelent. Ez fontos szempont lehet az elnökválasztásnál is, bár erre még várni kell, elvégre ez csak kétezer-egy júliusában, Moszkvában lesz esedékes. - Schmitt Pálról, a nagykövetről kevesebbet hallani. Hogyan telnek a hétköznapjai? - A munkám nem látványos, különösen nem az Svájcban, hiszen az ország nem tagja sem az Európai Uniónak, sem az ENSZ-nek. A feladataim elsősorban gazdasági és diplomáciai jellegűek. Nagyon élveztem a Madridban, spanyol nagykövetként eltöltött négy évet és ugyanígy érzek mostani állomáshelyemen is, ahol a külügyi munkatársaimtól rengeteg segítséget kapok. Ami számomra külön öröm, hogy Svájcban is sportos országot ismertem meg, és az sem mellékes, hogy a NOB mellett tizenhét nemzetközi sportszövetség központja is itt van. A "második" olimpia lesz a miénk - Tekintsünk egy kicsit előre, hiszen az esztendő csúcspontja mindenképpen a sydneyi olimpia lesz. Mit vár ettől az évtől? - Ha lehet, nem a konkrét eredményekkel kezdeném, ugyanis a dopping elleni harc legalább olyan fontos, mint az, hogy ki áll majd dobogóra és ki nem. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartom, hogy olyan esetek ne forduljanak elő, mint Gécseké Tiboré vagy Benedek Tiboré, akik jóhiszeműen, naivitásból tiltott gyógyszert szedtek. Nagy hangsúlyt kell fektetni a nevelésre, a felvilágosításra, hogy mindenki tisztában legyen a lehetőségeivel. A dopping rákja a sportnak, el kell pusztítani, nem hagyhatjuk, hogy a becsületes eszközökkel versenyzők alulmaradjanak. Büszke vagyok arra, hogy a tízéves elnökségem alatt az olimpiákon egyetlen magyar doppingesettel sem találkozhattunk, és idén is lelkiismeretes ellenőrzéseket végzünk majd. De ez nem csak ránk igaz, ugyanis az ausztráliai landolástól kezdve a szervezők minden, az olimpiára akkreditált sportolót ellenőrizhetnek, azaz senki sem számíthat arra, hogy már Ausztráliában, még a versenyeket megelőző napokban kiürül a szervezete. Azt kérdezte az imént, hogy mit várok ettől az évtől. Nos, elsősorban azt, hogy az olimpiai csapat minden tagja tisztességes eszközökkel készüljön a játékokra. Ne felejtsék el, hogy az ezeréves Magyarországot képviselik kétezerben, és a viselkedésüknek minden tekintetben ennek megfelelőnek kell lennie. Legyünk büszkék arra Sydneyben is, hogy magyarok vagyunk. Természetesen szeretnénk jól szerepelni, és bár nem lehet mindenki érmes vagy helyezett, azt joggal elvárhatjuk, hogy versenyzőink a tőlük telhető legtöbbet nyújtsák. Ha mindaz, amit az imént felsoroltam teljesül, akkor a nemzetek rangsorában az első tizenöt közé kerülhetünk. - A körülményeket figyelembe véve, ez csoda lenne. - Csoda lenne, de hiszem, hogy sikerülhet! - A szurkoló általában érmekben gondolkozik, így - csak a játék kedvéért - közelítsük meg erről az oldalról a MOB elnökének vágyait. - A játékok programját látva tudni kell, hogy számunkra szinte két olimpiát rendeznek. A hagyományosan magyar sikersportágak többségére a második héten kerül sor, az első napokat csüggedés nélkül kell átvészelnünk. De ez nem újdonság, szinte ugyanez volt a helyzet Atlantában is, és végén ott is hozták magukat az esélyeseink. Bízom abban, hogy ezúttal is így lesz. És akkor a tippem: nem szeretnék nagy terhet rakni az olimpiai csapat vállára, ezért tényleg csak a játék kedvéért mondom, hogy érzésem szerint húsz érmet nyerünk Sydneyben, köztük hat aranyat. - Ahhoz, hogy ez valóra váljon, a sportoló egyedül kevés. - Az anyagi háttérre céloz? - Anélkül nem megy! - Nos, nyugodt szívvel állíthatom, hogy az elkövetkezendő majd' kilenc hónapban képesek leszünk megadni minden anyagi segítséget ahhoz, hogy megfelelő körülmények között, nyugodtan készülhessenek sportolóink az olimpiára, illetve azok, akik még kivívhatják a részvétel jogát, a kvalifikációs versenyekre. A többi már tényleg csak a rajtuk múlik, és reményeim szerint a jól felkészült magyar sportolók becsületes versenyben sok örömet szereznek majd a nekik itthonról szurkolóknak. Nemzeti Sport, Szűcs Miklós 2000. január 2. |
| ||
|
||
Schmitt Pál |
||
|
FONTOS
