A NOB tagságának jó része kicserélődött 1980 óta. Huszonegy éve a moszkvai olimpiával párhuzamosan elnököt választott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és Spanyolország moszkvai nagykövete, a szervezet protokollfőnökeként munkálkodó katalán Juan Antonio Samaranch lett a befutó. Samaranchot a latin és a kelet-európai lobbi emelte e kivételesen magas posztra, ahhoz, hogy két évtizednél is hosszabban ott maradjon, többször módosítani kellett a NOB felső korhatárát is, aztán a spanyol sportdiplomata bejelentette, hogy távozik, és a 2001. július 16-án - mily véletlen - az éppen Moszkvában esedékes kongresszuson leköszön. Öten pályáznak a helyére: a kanadai Dick Pound, a belga Jacques Rogge, a dél-koreai Kim Un Jong, egyetlen hölgyként az amerikai Anita De Frantz - és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, hazánk Svájcban akkreditált nagykövete, nem mellesleg a NOB protokollfőnöke, Schmitt Pál.

- Elsőként nyomatékosította, hogy kész jelöltetni magát, mi több, hivatalosan is ön adta be elsőnek a jelentkezését a NOB elnöki posztjára. Ahhoz képest, hogy az 1995-ös, budapesti kongresszus előtt azt mondta, soha eszébe sem jutna ilyen magasra törni...

- Kis túlzással akkoriban azt gondolta az ember, Samaranch örökké elnök lesz. Ő amúgy is konszenzuson alapuló személyiségként állt a szervezet élén, így aztán józanul fel sem vetődhetett senkiben, hogy egyszer majd ő lesz az utódja.

- Ma már valóban más a helyzet.

- Samaranch deklarálta, hogy visszavonul, no meg az életkora, a nyolcvanéves korhatár miatt vissza is kell hogy vonuljon. Az így megüresedő széket pedig a jelek szerint többen is úgy vélték, hogy be tudnák tölteni.

- Köztük ön is.

- Azt gondolom, hogy az olimpiai mozgalomban betöltött életpályám esik olyan súllyal a latba, mint bármelyik más kollégámé. És elsőként jelentkeztem is, mert vallom, hogy a mozgalom három pillérén elért eredményeim erre engem predesztinálnak. Három pilléren a NOB-ot, a nemzetközi sportági szövetségeket és a nemzeti olimpiai bizottságokat értem, márpedig olimpiai és világbajnok párbajtőrvívó vagyok, tizenkét éve vezetem a Magyar Olimpiai Bizottságot, a világ egyik legsikeresebb ilyen szervezetét, a NOB-ban pedig első alelnök voltam. Ha pedig azt veszem, hogy hét éve töltök be nagyköveti posztot, és megválasztottak a világ olimpikonjai elnökének is, az már olyan hozzáadott érték, hogy elmondhatom, a magam részéről kész vagyok a feladatra.

- Ha már nagykövetség: a magyar külpolitika végig tűzközelben tartotta, hiszen Madrid, majd Bern finoman szólva sem rossz állomáshelyek egy NOB-tag számára.

- Érdekes, de Madridra nem Samaranch miatt esett a választásom. A spanyol fővárost Toronto és London mellett ajánlották fel nekem, és amikor az elnök urat a döntésem után büszkén felhívtam a hírrel, még csak nem is lelkendezett, eleinte néma csend volt a telefonban.

- Aztán mit mondott?

- Csupán annyit: megőrültél, fiam? Londont ajánlják, és te Madridot választod? London a világ fővárosa!

- Az ott eltöltött évek folyamatában ugyanakkor nyilván nem volt hátrány, hogy Madridban élt.

- Samaranch rengeteget segített, bevezetett a királyi családhoz, az üzleti életbe, a diplomáciába, odafigyelt a munkám apró részleteire is, mintha a fia lennék. Ha úgy vesszük, az is vagyok, ő csinált belőlem 1983-ban NOB-tagot.

- Azóta tizennyolc év telt el, és július tizenhatodikán eldől, lehet-e a világ egyik legtekintélyesebb szövetségének első embere. A moszkvai megméretés ugyebár hasonló az olimpiai rendezésre kandidáló városok versenyéhez.

- Igen, amíg valaki nem szerez abszolút többséget, körönként egy jelölttől elköszönnek. Azzal a különbséggel, hogy itt nem hozzák nyilvánosságra, ki hány szavazatot kapott. Csak közlik, hogy "eliminé: Monsieur Pál Schmitt" vagy éppen "Madame Anita De Frantz."

- Annak, ugye, kicsi a valószínűsége, hogy Samaranch huszonegy évvel ezelőtti, moszkvai befutójához hasonlóan valaki már az első körben megkapja az ötven százalék plusz egy voksot!?

- Ennek valóban kicsi, annál kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. Ha mindenki eljön, a százhuszonkét NOB-tagból száztizenhárom szavazhat. Az öt jelölt és a szintén tag honfitársaik nem.

- Azaz Aján Tamás sem.

- Ő sem.

- Több helyütt elhangzott már, hogy Budapest vagy az ország igazán rosszul nem tud kijönni az esetleges 2012-es vagy 2016-os olimpiai pályázatból. Az ön elnöki kandidálására azonban ez már nem feltétlenül igaz.

- Remélem, hogy nem így lesz. A kandidálásomat komolyan veszik, még ha nem is engem tekintenek első számú esélyesnek. És ez már egyfajta eredmény. Ha úgy tetszik, az országimázshoz a magam eszközeivel már hozzájárultam. No meg esetleg nálam meghatározóbb egyéniségek is lesznek a négy vesztes között. És a NOB szelleméhez hűen nincs is más lehetőségünk, mint az új elnököt szolgálni, segíteni a munkájában a legjobb tudásunk szerint.

- Vesztés és vesztés között persze hatalmas a különbség. Más az első körben búcsúzni, és más az utolsóban.

- Bízom benne, hogy a korai kiesésnél azért nagyobb támogatást kapok. Ha mégsem így alakulna, magamban kellene keresnem a hibát.

- Magyarország mindenesetre hasonlóan éli meg a NOB-elnökválasztást, mint az Oscar-díjak átadását. És bár Koltai Lajos ott volt a világ öt legjobb operatőre között, nem ő futott be. Hiába hatalmas dolog, hogy ott lehetett, sokan csalódottak voltak.

- Egy televíziós interjú kapcsán elém tártak egy internetes felmérést, amelyből kiderül: idehaza harminckét százalék az én sikeremet várja. Külföldön ennél rosszabbul állok, maximum húsz százalék körüli esélyt adnak nekem. De nem a sajtó és nem a közvélemény választ.

- Bizonyára felmérte, hány biztos szavazatra számíthat.

- Megvan a, nevezzük így, klientúrám. A bejelentésem és a hivatalos jelentkezésem között eltelt időben sokakkal nyílt módom beszélni. Tekintettel arra, hogy huszonegy év után először választ ennyi jelölt közül elnököt a NOB, nincs is bevett gyakorlat, legfeljebb egyeseknél régi emlékképek, és az embereket ez óvatossá teszi. Négyszemközt nagyon szimpatikusan nyilatkoznak az elképzeléseimről, veregetik a vállamat, hogy te vagy az igazi, rád szavazok. De ez nem jelent sokat.

- De azért van, akinek biztos a szavazatában.

- Ha nem lenne, nem jelöltetném magam. Kishitűen nem lenne értelme végigcsinálni. Potenciálisan ötvenhat embert számoltam össze, aki markánsan nem más érdekkörhöz tartozik, tehát akár rám is szavazhat. Ezt hosszú évek tapasztalata alapján elosztottam kettővel, maradt huszonnyolc, de ebben is van bizonytalansági faktor. A koreai Kim ugyanis szintén azok közül vadászik szavazatokra, akik közül én.

- Huszonnyolc szavazat mire elég?

- Akár három körre is. Közben viszont többen kiesnek, az ő bázisukból is kaphatok újabb voksokat, átalakul a verseny stratégiája. És jó esetben én lehetek az angolszász és a latin lobbi között a kompromisszumos megoldás.

- Konkrétan: a kanadai Pound és a francia anyanyelvű belga Rogge között?

- Mondjuk, igen. Felállhatnak a klasszikus szekértáborok, igaz, elnököt még nem választottunk így, de a városok közötti versenyekből lehetnek tapasztalataink. Én sehová sem tartozom, és ebből akár előny is kovácsolható. De ettől még előbb meg kellene vernem egyet a két nagy közül. Ha a harmadik körig sem jutok el, akkor volt egy szép kandidálásom, de azzal is hozzájárultam az ország jó híréhez.

- Ha viszont győzne, amolyan Puskás Ferenc-szerű utazó nagykövete lenne Magyarországnak. Mindenki tudná, honnan jött, hol is van a hazája.

- Valóban így lenne, de már a kandidálásommal is felhívtam a figyelmet Magyarországra, mert lehet, hogy, mondjuk, Suriname-ban most először nézték meg a térképen, hol is van Budapest.

- Aján Tamás jelenléte a NOB-ban sokat érhet.

- Ha lobbizna értem, sokat érne, de ezt nem tartom valószínűnek, mert feltehetőleg meg kívánja tartani a semlegességét.

- Ebben a helyzetben fontos a semlegesség megőrzése?

- Tamás, bár rövid ideje NOB-tag, de évtizedek óta dolgozik a nemzetközi sportmozgalomban, ezért rengeteg barátja van a tagok között, rengeteget segíthetne. De a NOB-tagok nem az országukat képviselik a szervezetben, hanem a NOB-ot az országukban. És Aján Tamás nem is mint magyar került be, hanem mint a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség küldötte. A mellettem való markáns lobbizást éppen ezért csak a folyosó eldugott szegleteiben fejthetné ki, nem pedig harsányan.

- A folyosóknak mindenesetre vannak szegleteik.

- Igen, vannak... Szóval, ha Tamás besegít nekem, az minimálisan öt, de inkább tíz szavazatot jelent.

- Samaranchról mit tudniű Ő kit látna szívesen a posztján?

- A nyilatkozatai nagyon szimpatikusak, mind az öt jelöltet alkalmasnak látja arra, hogy az általa képviselt úton vigye tovább a NOB-ot. Ha az elmúlt években kiosztott feladatokat veszem, hogy mivel bízta meg Dick Poundot, mivel Jacques Rogge-ot és mivel engem, nos akkor azt mondom, van favoritja, és esetleg az nem én vagyok. De ő ezt sose mondaná ki, nem is fog szavazni.

- Mindenesetre az elnök is protokollfőnök volt Moszkvát megelőzően.

- De nem azzal nyert, hanem hogy nyugati ember létére szocialista országban volt nagykövet, és egyesíteni tudta a blokkokat. És ma nagyon vigyáz arra, hogy kifelé egységes legyen a szervezet, érvényesüljenek azok az etikai normák, amelyeket a kérésére lefektettek.

- Akkor a Salt Lake City-i téli olimpia körül botrányba belekeveredő Kim hogyan jelöltetheti magát?

- Kim a sportszövetségek csúcsszervének, az AGFIS-nak az elnöke, az 1988-as, szöuli olimpia szervező bizottságát is vezette, a tékvandó világszövetségének elnöke, azaz nehézsúlyú figura. Salt Lake Cityért figyelmeztetést kapott, ez volt arányban cselekedete súlyával.

- A szervezetben kétségtelenül helye van, ugyanakkor a megújulást hirdető, az új évezredbe átlépő NOB-ot nem feltétlenül neki kellene vezetnie.

- Én meg azt mondom, hogy most előre kell néznünk, nem visszafelé. Ha a tagság úgy látja, hogy képes rá, Kim lesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

- Aki kiesik, a következő körben szavazhat?

- Igen. Én persze minél később szeretnék bekapcsolódni.

- Megvan a favoritja?

- Én is nagy dilemma előtt állok, mert kettő közül kellene kiválasztanom az alkalmasabbat. Titkos szavazás van, ahol nincs sajtó, nincs barát, nincs feleség, nincs előítélet, semmi sincs. De erről, a voksolásról többet nem beszélhetek.

- Ha Moszkvában nem sikerül nyernie, miként alakul a programja július 16. után?

- Fontos feladatom lesz, mert mint protokollfőnök, huszadikán én veszem át ünnepélyesen a lausanne-i NOB-főhadiszállás kulcsát Samaranchtól, és én adom át az utódjának.

- Ha Ön lesz az, ki lesz a kulcsos?

- Nem tudom, de ezt azért megoldanánk valahogyan.

- A nagyköveti megbízatása mikor jár le?

- Kétezer-háromban.

- A hírek szerint nemcsak diplomáciai, hanem belpolitikai vonalon is megméretné magát. Budapest főpolgármesteri posztjáról lenne szó.

- Büszke voltam rá, hogy már az előző önkormányzati választásokkor is előkerült a nevem, de végül nem én lettem a polgári oldal jelöltje, hanem Latorcai János úr. Most is hallom, hogy említik a nevemet. Én nem kérem ezt a posztot, de szívesen felajánlom a szolgálataimat, ha, mondjuk, éppen a kompromisszum miatt, szükség van rá. Én igyekszem középen maradni, nem beállni egyetlen divatos irányzat mögé sem, pedig sokan mondják, hogy ne bújjak be a függetlenségem mögé, valljak már színt.

- Pedig a főpolgármesteri poszt tömény politika.

- Sajnos valóban az, és ezt én semmiképpen sem vállalnám fel. Inkább egyfajta Pro Budapest pártot szolgálnék. Egyrészt a MIÉP-et és Demszky Gábor miatt természetesen az SZDSZ-t leszámítva minden parlamenti párt jelezte, hogy el tudná képzelni velem az együttműködést, másfelől pedig egy esetleges nagykoalíciót sem zárnék ki, tudom, hogy a külföld is régóta ezt látná szívesen Magyarországon az áldatlan napi belpolitikai viták helyett.

- Úgy tetszik, Moszkva után sem fog unatkozni.

- Arról szó sincs, mindenképpen NOB-tag maradok, bizottságot vezetek majd, nagykövet leszek, no meg a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Van élet július tizenhatodika után is. Továbbra is bírni fogom a tempót, de csak azért, mert mindig csapatembernek vallottam magam. És az új NOB-elnöknek is ilyennek kell lennie. Elsőnek az egyenlők között.

L. Pap István, Szekeres Tamás, Nemzeti Sport 2001.04.25