Az idei moszkvai közgyűlése - Juan Antonio Samaranch huszonegy esztendős "uralma" - után új korszak kezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban. A belga Jacques Rogge elnökké választásával számos formai és tartalmi változás figyelhető meg a világ legtekintélyesebb sportszervezete működésében, s ezen belül bennünket külön is közelről érintő kérdés: miként illeszkednek az új rendbe azok, akik Rogge vetélytársai voltak az elnöki székért folyó küzdelemben, köztük elsősorban Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, aki 1983 óta tagja NOB-nak s volt alelnöke is?

Az amerikai Anita DeFrantz elveszítette alelnöki és vele végrehajtó-testületi tagságát is. Hasonló a dél-koreai Kim Un Jong esete. A kanadai Richard Pound - egyelőre - lemondott NOB-bizottsági funkcióiról. Az új elnökkel korábban is kifogástalan kapcsolatot tartó magyar sportdiplomata a belga győzelmét sportszerűen fogadta, Rogge pedig teljes bizalmáról biztosította a MOB elnökét, aminek következtében Schmitt Pál változatlanul betölti a NOB keretein belül mindhárom korábbi funkcióját: protokollfőnök, elnöke a szervezet Sport és Környezetvédelem elnevezésű bizottságának, s elnöke a WOA-nak (World Olimpians Association), azaz a Világ Olimpikonjai Szövetségének.

Schmitt Pál az új helyzetben is igyekszik követni bevált "módszerét": a legmeggyőzőbb a kitartó munka és nyomában az érzékelhető teljesítmény. Hosszas előkészületek után a múlt hét végén kettős küldetést teljesített Japánban. Ő nyitotta meg s vezette le a NOB immár negyedik világkonferenciáját a Sport és Környezetvédelem témakörében. A NOB-nak ezt a mind nagyobb jelentőségű bizottságát a szervezet százéves jubileumi kongresszusán hozták létre 1994-ben Párizsban, s élére Samaranch Schmitt Pált jelölte. Ezzel a döntéssel az olimpizmus addigi, lényegében két fő dimenzióban ható szellemisége - sport és kultúra - egy harmadikkal, a környezetvédelemmel gazdagodott, s ez a módosítás - mármint a NOB felelősségteljes szerepe a környezet védelmében - bekerült az Olimpiai Chartába is.

Az alapdokumentum megfogalmazásának lényege, hogy egyfelől a NOB következetesen gondoskodik a környezetvédelmi elvek és előírások szigorú betartásáról az olimpiai játékok rendezése, előkészületei és lebonyolítása során, ezzel is demonstrálva őszinte meggyőződését és felelősségérzetét az ügyben, másfelől a környezetvédelem fontosságát minden eszközével hangsúlyozza, népszerűsíti az olimpiai mozgalom révén világszerte. Alighanem felesleges részletezni a környezetünket ért károsodások romboló hatását és globális veszélyeit a jelen, de még inkább az elkövetkezendő nemzedékek számára. A NOB elkötelezettségéről és lehetőségeiről azonban annyit mindenképpen jegyezzünk meg, hogy - lásd Lillehammer és Sydney esetét - az illetékes szervezőbizottságokkal való egyeztetéseiben komolyan veszi és érvényt szerez a létesítmények színhelyei kiválasztásában és építésében, sőt működtetésük során is a környezetbarát feltételelemek és a különböző előírások betartásának.

Schmitték jóvoltából a kötelező minimumként teljesítendő környezetvédelmi szempontok bekerültek az olimpiai játékokra aspiráló városok számára elkészített NOB-pályázati kiírásba, s külön állandó bizottság alakult, amely felügyeli az Olimpiai Charta szabályainak betartását, illetve koordinálja a szervezet nemzetközi oktató- és felvilágosító tevékenységét - ez utóbbit karöltve az Egyesült Nemzetek Környezetvédő Szervezetével, valamint az Olimpiai Szolidaritási Program irányítóival. Mindezekről viszonylag keveset hallhatott eddig sportközvéleményünk, jelezve, hogy ennek a feladatnak a jelentősége nálunk indokolatlanul nem játszik még olyan megkülönböztetett szerepet sem a közgondolkodásban, sem a médiában, mint amilyet megérdemelne. Az általános indokokon, sőt túl azon is, hogy a NOB-ban ezzel a kérdéssel a legfelső szinten magyar sportvezető birkózik, a legutóbbi fejlemények miatt úgyszintén több figyelmet kell szentelnünk a témának, minthogy pályázunk a 2012-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, tehát közelről is érintettek vagyunk.

A negyedik olimpiai világkongresszuson történtekre érdemes lesz majd visszatekinteni, de most - kettős küldetésről tettünk említést a bevezetőnkben - ejtsünk még néhány szót Schmitt másik elkötelezettségéről, amely rá, mint az Olimpikonok Világszövetsége elnökére hárult a Távol-Keleten.

A japán utat úgy szervezte meg a magyar diplomata, hogy egyúttal két célt is szolgáljon. A környezetvédelmi nagy esemény után útja Naganóból Oszakába vezetett, hogy együttműködési szerződést kössön a város vezetőivel s megnyissa az olimpikonok világszervezetének regionális központját.

Tudomásul vehetjük a hírt ennyivel: ésszerű, gyakorlatias megoldás.

Ami ellenben a protokolláris külsőségek mögött meghúzódik... Az Olimpikonok Világszövetsége korábban is létezett. Formálisan, szinte észrevétlenül. Amikor az ausztrál volt vízilabdázó, Peter Montgomery 1999-ben lemondott az elnöki posztról, még a NOB-on belül is alig ismerték a szervezetet, és a kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pált nagy reményekkel választották meg helyette.

Egy ilyen szerteágazó szervezet életében két esztendő nem sok. De arra elegendőnek bizonyult, hogy az új elnök rendezze a sorokat, érzékelje a szövetségben rejlő lehetőségeket (mintegy 80 000-re tehető az olimpikonok száma), felépítsen egy globális kommunikációs rendszert, beindítson egy rendszeresen megjelenő színvonalas magazint, s mint látjuk - sok más egyéb között -, regionális központokat hozzon létre minden kontinensen. Mindezt azzal az alapvető céllal, hogy képezzék, felkészítsék tagjaikat: legyenek nagykövetei az ötkarikás mozgalomnak, álljanak országaik rendelkezésére, ha fontos kérdésekről van szó és szükség van rájuk - példát mutathatnak a faji megkülönböztetés, a sportban tapasztalható brutalitás, a dopping és a kábítószerek elleni hadviselés terén, a nemes hagyományok ápolásában, a fair play szellemének erősítésében.

Schmitt nagyszerű perspektívát lát az olimpikonok szervezetében, amelynek - elnökösködése óta - nem véletlenül emelkedett ugrásszerűen az ismertsége és tekintélye.

Gallov Rezső, Nemzeti Sport 2001.11.07