A jamaicai bobosok olimpiai szereplése óta mindenki ráébredt, hogy ez az igazi buli, szabad a pálya; így aztán van már komoly csapata például Brazíliának, Tajvannak, a Virgin-szigeteknek és Magyarországnak is. Rejtély, hogy miért ez az őrület, hiszen sízni, korcsolyázni még csak lehet viszonylag olcsó felszereléssel és egy kis hóval, jéggel, de a bobhoz drága szerkenytű és különleges módon kiépített jégcsatorna kell.

,Talán mert sokan rájöttek, hogy ez jó buli - mondja erre Gyulai Márton, a magyar csapat egyik tolóembere. - Egy jégveremben vagy jégalagútban száguldani, koporsóban ülve, úgy, hogy a járművet nemigen lehet kormányozni, hát ez óriási dolog. És az is nagyszerű benne, hogy rendkívül barátságos a bobosok világa. Megyünk egy versenyen, a többiek előre köszönnek, tudják, hogy mi vagyunk a magyarok. Valahogy nem is egymás ellen, hanem a pályával versenyzünk. Ha valaki nagyon szépen végigmegy, a többiek is örülnek neki."

Az öt magyar versenyző - négyes bobcsapat, plusz egy fő tartalék - három országban lakik, Nicholas Frankl Amerikában, Pallai Péter Angliában, így csak Pintér Bertalan, Zsombor Zsolt és Gyulai Márton tud együtt edzeni. Igaz, csak amolyan szárazedzéseken dolgoznak, mert bobjuk nincs, és a legközelebbi pálya is Innsbruckban van. Pályát és bobot akkor látnak, ha versenyeznek, s erre mostanában háromszor volt alkalmuk: november végén Winterbergben, december elején Calgaryban, majd Lake Placidben indultak. Saját bobjuk egyébként nemcsak azért nincs, mert nagyon drága, belekerül vagy 25 ezer euróba, hanem azért sincs, mert rengeteget kellene fizetni a szállításért is.

De így is igen eredményesek, Lake Placidben, az Amerika Kupán ők nyertek. Az volt a magyar bobsport első győzelme. Egyébként azon a versenyen dőlt el, hogy indulnak az olimpián, mert begyűjtötték - sőt túltermelték - a részvételhez szükséges pontokat.

A hazai edzésprogram a következő: reggel, munka előtt konditerem, aztán munka után futóedzés - mindnyájuknak van atlétikai múltja -, majd tolóedzés a Népstadion toronyépülete előtt. Egy Suzukit tolnak. Egyenként, párosan, lehet variálni, de általában egyvalaki bent ül, mert 30-40 méter tolás után úgy felgyorsul a kocsi, hogy fékezni kell a megállításához.

Íme a lemerült akkumulátorok ellen speciálisan felkészült csapat.

Nyolc éve mutatkoztak be az olimpián a magyar bobosok, a kettesben Frankl és Gyulai Miklós - Márton bátyja - a 28. helyen végzett. Naganóban, 1998-ban már a Frankl, Pallai, Pintér, Zsombor, Gyulai Miklós egység indult, és a 24. lett.

Olimpiai múlt tehát már van, de hazai szövetség még nincs, a bobosok papíron a korcsolyaszövetséghez tartoznak. Nem baj, ettől még nyugodtan mehetnek Salt Lake Citybe. Csak a legfiatalabb, Gyulai Márton nem volt még olimpián, de ő is már legalább tíz éve tudja, hogy milyen rázós dolog a bob. "Hát nagyon - mondja. - De az ember megszokja, aztán beleszeret. Félelmetes a száguldás, megy vagy 120-130-cal a bob. Azt hiszem, mindenkinek megvan a maga fóbiája, az enyém az, hogy el ne törjem a nyakam, ha borulunk."

Nem árt az óvatosság, de végrendeletet írni azért nem kell; a pályák biztonságosak, a bobban hosszú évek óta nem volt súlyosabb baleset.

A férficsapat mellett lesz női is Salt Lake Cityben, csak még nem biztos, hogy indul. Ugyanis épphogy lemaradt a kvalifikációs versenyeken, de az első tartalék. "Ha valamelyik egység visszalép, mondjuk Kanada visszavonja egyik csapatát, akkor a mieink kerülnek a helyükre" - mondta Molnár Zoltán MOB-igazgató.

A páros: Stréhli Ildikó, az Egyesült Államokban élő síoktató és Kürti Éva nyíregyházi atléta. Stréhli már 1998 decemberében elindult egy Világkupa-futamon, ő az első magyar női bobos. A kilencvenes évek eleje óta él Amerikában, oda ment férjhez. Pennsylvaniában volt síoktató, amikor mellrákot diagosztizáltak nála. Műtétek, kezelések következtek, de ő nem hagyta abba a munkáját, és leküzdötte a betegséget. Később lefutotta a maratoni távot, aztán átköltözött Salt Lake Citybe, aktív tagja lett a ráktúlélők szövetségének, a Túlélők a csúcson nevű szervezetnek. Minden évben megmásszák Utah legmagasabb hegyét, főképpen azért, hogy hitet adjanak azoknak, akik ebben a betegségben szenvednek.

Most pedig az olimpiára készül. Ő a kormányos, Kürti Éva a tolóember. Már csak az kell, hogy egyvalaki kiálljon előlük a sorból.

Kósa Tamás, Magyar Hírlap 2002.01.12.